Olasz, spanyol gazdaság és magyar foci

Október: kitartott az augusztusi mélypontok visszatesztjéből indult emelkedés.

Spanyol kitekintő: szubjektív tapasztalatokból is átjött, hogy a gazdaságban erősen tart a duplarecesszióból való masszív ciklikus kilábalás a stimulushatások alatt, gyenge euró, nulla kamatok, olcsó olaj. A nagyon komoly recessziót (amit persze óriási évtizedes fellendülés előzött meg, annak volt a korrekciója) a társadalom végülis anélkül vészelte át, hogy szétesett volna a demokratikus berendezkedés vagy szélsőségek felé fordultak volna: úgy látszik, itt még közeli a diktatúra emlékezete, és ez a szellemi alapja az újraindult fellendülésnek, igazán befogadó és a hétköznapokban toleráns és udvarias az átlagos spanyol, nem a másik csesztetésére, hanem a minél kellemesebb együttélésre vannak berendezkedve, ebben még az olaszoknál is jobbak, piros a hajad, kit érdekel, fiú fiú kezét fogva sétál, kit érdekel, füvet szívsz, kit érdekel, vasárnap akarsz vásárolni, hajrá, magánügyekbe, melyek senkit nem sértenek, nem szólunk bele, nem erre van az állam tartva. És ez nem himihumi liberális hülyeség: a tolerancia megléte kőkemény gazdasági fundamentum, mert nincsen ország, ami liberális berendezkedés, értsd a jog uralma és garantált személyi szabadságjogok, nélkül eljutott volna a magas fejlettségbe és sikeresen részt tudna venni a globalizációban: minden más represszív és/vagy kollektivista modell, ruszki, török, kínai stb. épp most van kifulladóban. Az olasz–spanyol összehasonlítás több szempontból érdekes: nekem úgy tűnt, hogy Madridban sokkal-sokkal több az üzlet, a kis helyi vállalkozás, mint Rómában, sokezernyi kis élelmiszerüzlet, kávézó, és nem ám kötött profillal (egyszerre kávézó, söröző és étterem), rengeteg ruhabolt, fodrászat, optikus és szépségszalon, mindenhol karbantartott infrastruktúra és ezeknek is köszönhetően legalább 30%-kal alacsonyabbak az árak is (ingatlanok akár 50%-kal): sokkal kevésbé szabályozottnak tűnik a verseny és ez megkönnyíti a vállalkozást, szemben az olasz túlszabályozással (korrupcióval?), összességében sokkal jobbak a spanyol humánadottságok. Madridból nézve pl. Rómában kifejezett kifosztáskultúra uralkodik és sokkal nagyobb a kosz. Valamint az árakról: olyan árstabilitás van, illetve a korábban beomlott kereslet miatt olyan nyomás alá kerültek az árak, hogy csempére nyomtatott árakciókat láttam egy söröző-tapasevő portálján, tehát semmiféle áremelési várakozás nincsen a gazdaságban, persze ez a fellendüléssel majd változhat, hiszen az mindig hoz némi inflációt is.

5 (kis) sör 4-ért azért elég versenyképes. :-)

És még 3 elem az olasz–spanyol összevetéshez:

1. A spanyol (klub)foci a topon van, az olasz lefelé tendál, mindenféle korrupciós ügyek sújtják.

2. A spanyol divatipar virágzik, nem vélelten, hogy a világ egyik leggazdagabb embere egy spanyol divatmágnás lett.

3. Sonkakultúra: sokkal cizelláltabb lett a spanyol, mint az olasz, többféle kis termelő és nagyon magas minőséggel. Általában is a spanyol gasztrokultúra beelőzte az olaszt, nyomokban nem látni Rómában olyan gasztromennyországokat, mint ami Madridban számos piacon kialakult, pl. Mercado de San Miguel, Mercado de la Cebada, Mercado de San Ildefonso.

Az egyik metróvonalat szponzorálja a Vodafone, cserébe róla van elnevezve az egész, ez baromi jó ötlet a közösségi közlekedés plusz finanszírozására, már ha nem annyira lepukkant, hogy nincs az a cég, ami a nevét adná hozzá, képzeljük el Pesten: „Már megint füstölt a Vodafone-vonal”, „tűz a Vodafone-vonalon”, „leállt a Vodafone-vonal”. Az új négyes metró nevét viszont tán el lehetne adni.

Foci: így szerepelt a jövő reménysége, az U17-es magyar csapat az EB-selejtezőben, ráadásul hazai pályán: nem került be az elitkörbe, a legjobb európai 31 csapat közé. Ez itt a jövő, érdemi teljesítmény ettől a kosztálytól sem várható, s mivel ezek a játékosok már a közpénzzel agyontömött akadémiákról kerültek ki, jól látható a rendszer totális csődje, nincs teljesítménykényszer, ezért teljesítmény sincs, minél több lóvé megy bele, annál rosszabb lesz. Ceterum censeo nulla közpénzt a fociba.