Spanyol hiperberuházás/magyar autópiac

Még egy kis spanyol: emblematikus, hogy mikor épült meg a Cuatro Torres Business Area névre hallgató, négy felhőkarcolóból álló megaprojekt Madrid szélén: 2004-ben indult a tervezés és 2007-2009 közt lettek készen az egyébként gyönyörű tornyok, direkt kimetróztam megnézni őket, tehát a válság kezdetére. Az ilyen hiperberuházások mindig a pénzügyi felelőtlenséget/ciklusvéget jelzik, ettől messzire vagyunk, majd valószínűleg akkor kell parázni Spanyolországgal kapcsolatban, ha új és persze még nagyobb tornyokat kezdenek húzni a régiek mellé. :-)

Egy kis autópiac: európai motorizáltsági ráta. Nagyjából a gazdasági fejlettséget mutatja, Mo. ebben is a Balkánhoz tartozik immár (nota bene Bulgária is megelőzi), viszont érdekes kakukktojás Itália, amely erősen túlmotorizáltnak tűnik a fejlettségéhez képest.

Forrás: Eurostat

Forrás: Eurostat

Egyébként ennek a relatív magyar lecsúszottságnak a leképeződése a havi statisztikákban is látszik: azok a középrétegek, amelyek a 2000-es években hitelből vásárolták az autót, és ezzel tolták föl az eladásokat évi 100 ezer fölé, továbbra sem vásárolnak autót, hiszen a top eladottak között sehol sincsenek az akkori Swiftek, Skoda Fabiák mai megfelelői, inkább módosabbak, illetve cégek vesznek autót, az alsó-középosztály deklasszálódott és teljesen eltűnt az autópiacról, a jelenlegi jövedelmi viszonyok nem teszik lehetővé autó vásárlását, a hiteltől meg félnek. Szerepet játszik a jelenségben az elvándorlás is, hiszen a fejlett európai országokba migrálók közt felülreprezentáltak azok a fiatalok, akik autót (meg házat) vennének: megveszik, de nem itt, ahogy az adót se ide fizetik.

Gépház: boldog 40.-ik szülinapot Almási Sándornak!

:-)