Szemétkáosz

Emelkedés volt a héten többhavi csúcsokra, ennek ellenére továbbra sincs nagy spekulatív hit a részvényekben. (+)

Trump első komolyabban vehető gazdaságpolitikai megnyilvánulása. Bár jellemző rá, hogy sokszor éppen úgy beszél, ahogy a közönsége megkívánja, és hajlamos is a nézeteit gyakran változtatni, ez klasszikus konzervatív piacbarát narratíva, minél kevesebb állami korlátot a vállalkozások elé, deregulációt. Az energiaszektor imádná Trumpot, mint elnököt, lehet, hogy ha megválasztják, piaci szempontból nem is lesz az a patás ördög, mint aminek most tűnik? Legalábbis a belpiacon tevékenykedő amerikai vállalatokra nézve.

Ez mekkora troll duma:

„The concept of global warming was created by and for the Chinese in order to make U.S. manufacturing non-competitive.”

Szóval német és osztrák tőke kivonulóban, ukrán cégek előretörőben – elgondolkodtató, milyen vállalati kultúra van távozóban és miféle vállalati kultúra van érkezőben.

„A német érdekeltségű cégek száma mintegy 15 százalékkal, míg az osztrák érdekeltségűeké közel 10 százalékkal csökkent az elmúlt 5 évben. A hazai cégstruktúra tekintetében szintén kétséges fejlemény, hogy az ukrán tulajdonosokhoz köthető cégek száma 40 százalékkal nőtt, és ezzel Ukrajna felkerült a toplista 2. helyére Németország mögé.”

Szemétkáosz rovat: elvileg április 1-től (beszédes dátum) vette át az állami kukaholding, afféle szemétügyi KLIK, az erővel beállamosított szemétszállítást, azóta felé kéne fizetni a fogyasztóknak és neki kéne fizetni a szemétszállítóknak, de semmi nem történik. Van egy honlap, oszt ennyi, néhány prezi van rajta. Nem állít ki számlákat a cég és nem fizet a szemétszállítóknak, sőt, még a számlázási rendszere sem állt fel. Ez abból is nyilvánvaló, hogy a honlapján efféle felhívás díszeleg: lividitási hiány előfinanszírozás”, azaz valamiféle előrefizetés a szemétszállítóknak, akik 2 hónapja nem kaptak semmi pénzt, de szolgáltatniuk kötelező, tehát költségeik vannak, bevétel nulla, hogy cash híján ne menjenek azonnal csődbe. Az is beszédes, hogy ezt egy állandó, havonta igényelhető pénzügyi segélynek állították be, tehét eleve, már induláskor állandó likviditási zavarokra számítanak a rendszerben.

Egy másik felhívásban a fogyasztókat nyugtatja az oldal, hogy hamarosan lesz majd számlaszám, ahova fizethetnek. Hamarosan – mindez két hónappal a beállamosítás után, még számlaszám sincsen. Ha a kukaholding pár tucat céggel nem tudja elintézni a kapcsolattartást, hogyan fogja több millió háztartással? Hogyan fogja kontrollálni, hogy ki és mikor fizetett a szemétszállításért Hulladékpusztán és ki nem? És ez nem csupán indulási gyerekbetegség, ez a rendszer lényege, a csődök miatt majdan leálló szolgáltatás és hiány kódolva van a hatósági árakba – mindig mindenhol minden hatósági áras bevatakozásnak zűrvazavar, hiány és leállás a vége, ez a piaci árak kiiktatásának logikus következménye. Ki lett próbálva a létező szocializmusokban, emlékszünk jól a pult alatti Unicumra és pacalra 100%-kal a kihirdetett ár fölött – majd jöhet a katasztrófavédelem szemetet szállítani és jönnek a fekete szemétszállítások.

Az egész likviditási káosz nem lenne, ha előbb rezsicsökkentéssel és különadókkal, majd pedig beállamosítással, a magántőke nyilván jogállam-ellenes kiűzésével és hatósági árral (amit nem is fizet ki) nem hozta volna lehetetlen helyzetbe az állam a szemétszállítókat. Folyt. köv. Találkozunk a feketepiacon?