Kleptokráciák

Piacok: nagy menet után lehet megpihenés abból ítélve, hogy a techbe már bele is adtak (-), amikor a piac többi része még ment. Russel eléggé felülteljesít (+), amit nagyon régen lehetett látni.

Egy régebbi gondolatébresztő cikk, ami ma is aktuális: miért nem omlik össze a Putyin rezsim és minden hasonló, hosszú távon gazdaságilag versenyképtelen kleptokrácia és ehelyett miért van inkább lassú rothadásra ítélve. Az egyik ok, paradox módon, hogy a határok nyitottak és el tud menni az, aki ha otthon maradna, kiharcolhatná a rendszer demokratizálását, szabadon elvándorolhat a szellemi és a fizikai tőke: „miért próbáljunk Oroszországból Németországot csinálni, amihez ráadásul talán egy emberöltő sem elég, amikor csak egy ugrásra van Németország?”

„A fő oka annak, hogy az oroszok nem tiltakoznak, nem a félelem, hanem az, hogy akiket legjobban érdekelnek a közügyek, már elmentek az országból, vagy eldöntötték, hogy a közeljövőben megteszik, vagy pedig elköltöztek az internet virtuális valóságába (az oroszok átlagosan kétszer annyi időt töltenek a közösségépítő portálokon, mint a nyugati felhasználók). Mindennek következtében nem tud kialakulni a változást követelő emberek kritikus tömege. Hova vezet mindez? Nem könnyű megmondani. De az olyan diszfunkcionális tekintélyuralmi rendszerek, mint az oroszországi rezsim, véleményem szerint ritkábban torkollnak demokráciába, mint hanyatlásba. Nem annyira „Putyin után a vízözön”, mint inkább „Putyin után a rothadás”.”

Helyi orosz rádiót reklámozó furgon Tenerifén, akkora az ide, a szabad és biztonságos EU-ba menekült orosz közösség (és a vele jött tőke, persze), hogy simán eltart egy helyi rádiót: