Focivilág

Focivilág, régiós nemzeti válogatottak értéke, a játékosok piaci árazása alapján: nagyon ritkán előfordul, hogy kisebb értékű játékosokból álló csapat sikereket ér el, de mégsem ez a jellemző, hiszen a fociban sem a semmiből lesz valami.

Amúgy az U21-es válogatottnak is van már piaci értéke, hiszen a klasszis játékosok már ilyen korban is felbukkannak, ezért valamennyire a jövőt vetíti előre ez a rangsor: nos, Mo. itt is a futottak még listán van, ergo ezek felnőtt korban sem lesznek jobbak, mint a maiak. Egy szem, egy fillér közpénzt sem szabadna költeni a focira, nem hogy nem használ, de még árt is a piaci verseny, a teljesítménykényszer eltüntetésével: a rahedli állami pénzen hízott akadémia egyetlen európai szintű játékost sem tud kinevelni, nem véletlenül, minek, akkor is dől a della, ha nincs eredmény. Ráadásul olyan negatív hatása is van, hogy ellehetetleníti a piaci alapú focivállalkozásokat, hiszen a szubvenció olyan ártorzulásokat okoz, amivel nem lehet versenyezni, tehát ebből a szempontból is rosszabb helyzetet eredményez a közpénz beöntése, mintha teljesen piaci alapon mennének a dolgok.

Ha már foci és irrealitás, átverő show és piramisjáték: a spanyol Espanyol mezén reklámozott a „Power 8” nevű cég, 45 millióért kötöttek szerződést (amiből 8-at ki is fizettek), még a stadiont is átnevezték Power 8 stadionná, sőt, az Evertonnal is szerződtek. Nos, a cég mögött nem volt semmi, csak egy honlap, az eredeti befektetéshez képest végül 300 millió dollárért tudtak részvényt kibocsátani a focireklámokon felbuzdult ázsiai befektetőknek, heti (!) 2% osztalékot ígérve, még ki is utaztattak Barcelonába a „cég pénzén” 100 potenciális befektetőt…

„Asian online message boards had buzzed about Power8 for months. The company offered investors shares paying weekly dividends of 2%. Mr. Kuo, the lawyer for some investors, estimates Power8 received about $300 million in all from investors across China, Taiwan, Indonesia and other Asian countries.”

Ma már csak ennyi áll a „cég” honlapján:

power8