Levél Londonból

„Sziasztok,

már jó régen nem írtam, elnézést, de hát fennforgás volt. Lassan két hónapja dolgozom az új helyemen, jó ég, már nem is számolom, hányadik munkahelyem ez, amióta itt élek Londonban.

Egy nemzetközi gyógyszercégnél vagyok, amelynek világszerte vannak leányvállalatai. Nem ragozom, mert sokan már tudjátok, de sok véletlen (bár én nem hiszek benne, mindennek van oka sztem) folytán keveredtem ide, adminisztratív munkára akartam jelentkezni, aztán contract specialist lettem.
:-)

Először a magyar, most meg a belga site lett az enyém, az a lényeg, hogy figyelemmel kell kísérnem a tárgyalásokat a szponzorokkal, akik pénzelik a gyógyszerkutatást, és az egészet jogilag ellenőrizni. Nézem a szerződéseket két nyelven és részt veszek a szponzori tárgyalásokban. Tudjátok, először vannak az állatkísérletek, és ha beválik, akkor folytatják önkéntesek egy kis csoportján, aztán nagyobb körben. Na ez a rész az enyém, a kiválasztott országokban én tárgyalok a kórházakkal, meg az orvosokkal, akik a betegeket kezelik ezekkel a kísérleti gyógyszerekkel. Baromi érdekes egyébként. Komolyan, az otthoni államigazgatási környezet után el sem hiszem, hogy milyen mesés környezetben vagyok London központjában, ahol kertész gondozza a virágokat, a tárgyalók olyanok, mint a filmekben és az emberek hihetetlenül kedvesek és udvariasak. Egyáltalán nincs ez az urizálás, amit otthon éreztem, a direktorok is kedvesek, együtt kajálunk, nincs az a megszokott távolságtartás, amivel úgy hiszik, hogy tekintélyt szereznek maguknak, ha már a felkészültségükkel nem tudnak.

Hát itt vagyok én, és minden áldott nap hálát adok a sorsomnak, hogy 8-9 hónap igen koncentrált szívás (kocsmai, „mosogatós” melók) után végre bekerültem önerőből egy ilyen helyre.

Szerencsére már itt is kezdenek baráti kapcsolataim kialakulni és talán tényleg a nem is olyan távoli jövőben olyan életet élhetek majd, amilyenről mindig is álmodtam. Egy csomó helyre megyek utazni hosszú hétvégékre, de a fizetésemet figyelembe véve nem igazán érzem meg anyagilag, bőven tudok félretenni is. Jövő héten megyek Belgiumba a hosszú hétvégére, Düsseldorfba meg április végén, és még egy dublini 5 nap, ami már ki van fizetve (egy félmaratonnal egybekötve). Na meg egy csomó terv még hátra van. :-)

Még mindig nehéz elhinni, hogy milyen olcsó itt a repülőjegy, 30-50 fontokért már simán lehet utazni, ami lehet, hogy nem tűnik annyira olcsónak, de itt két személyre egy ebéd ára.

Öltözködni, ruházkodni nem igazán szeretek itt, se megfelelő választék nincs, ami meg van, az túlárazott sztem. Uh a hétvégéimet azzal töltöm, hogy moziba járok, meg építgetem a szociális kapcsolatokat, de magyarokkal csak ritkán találkozom szerencsére. Itt a munkahelyen van egy magyar lány, de olyan régóta él itt, hogy könnyebb neki az angol, uh vele is angolul beszélgetek.

Azon kapom magam, hogy már nem fáraszt, ha angolul kell megszólalni. Hiába volt egy középfoknál erősebb nyelvtudásom, amikor kijöttem ide, hogy irodalmi nyelven fejezzem ki magam: szart se ért. A telefont nem mertem felvenni, ha mégis elszántam magam, akkor nem értettem egy kukkot sem. Valahogy a gyakorlat során ezeket levetkőztem, és nem probléma már váltani egyik nyelvről a másikra. Itt mindenki két- vagy többnyelvű, különben nem tudnánk ellátni ezt a munkakört. Angolokkal lógok, moziba járok és csak néha villan fel, hogy basszus, legalább a 80%-ot értettem! De mivel ide nagyon magas szintű angol kell, beiratkoztam egy nyelviskolába is, heti 5x járok minden nap munka után, hogy javítsak az angolomon. De nagyon szeretem, szívesen megyek, szórakoztató, jó a társaság meg a tanárok.

A következő cél majd az, hogy közelebb költözöm a centrumhoz, mert napi 2,5 órát minimum elközlekedek. Itt tudtam meg egyébként, hogy mi a panic, a híres londoni közlekedés, ahol olyan tumultus van reggel a metrón, hogy külön ember van arra, aki figyeli a tömeget, hogy ne tapossák le egymást. Azért néha nagyon hiányolom a szabadidőt, mert az utazás, a munka és a nyelviskola elveszi minden időmet. Nem panaszkodom, én akartam és nagyon élvezem, hogy sok a dolgom, de ha mondjuk `csak` napi 1,5 órát utaznék, akkor lenne egy szabad órám futni, vagy csak úgy magamra. Most jelenleg reggel 7.30-kor elindulok dolgozni és este 9.30-ra érek haza. Persze bírom, meg fel vagyok töltődve élményekkel, de azért jó lenne magamra is néha egy kis idő.

Sok puszi Nektek”

A levelet a tágabb családi körömből írta valaki, aki a 30-as évei derekán, majd egy éve, jogi diplomával államigazgatási munkahelyről lelépve minden különösebb előzetes terv nélkül, „lesz, ahogy lesz” alapon Londonba költözött. Engedélyével, kisebb személyes részletek kihagyásával adom közre. Azért, mert sok tanulságot hordoz.