Közlekedés

Piacok: Európában van egy kis elfáradás és momentumvesztés, de nem feltétlen a terrortámadás miatt, mert erős piacok ilyen vagy még rosszabb hírekre is száguldozni szoktak.

„Az új, 3,5 milliárd forintért telepített rendszer sem képes még arra, hogy oda adja ki az utasnak a jegyét, ahova kéri. Mint a cég (MÁV) szóvivője közölte, még a tapasztalatokat gyűjtik, és dolgoznak az ügyön.”

Érdekes módon a közlekedés olyan területein, ahol magánvállalatok tevékenykednek, semmi gondot nem okoz akár mobilról 5 perc alatt jegyet foglalni a Föld másik oldalára, mindenféle paramétert, beleértve az ülőhelyek elhelyezkedését is, személyre szabva. Állami kézben ez Vácról Csajágaröcsögére sem megy tízszer drágábban. Hogyan működne pl. a Wizzair, ha állami kézben volna? Pont így, pazarló és pocsék hatékonyságú rendszert felállítva, kontraszelektált humánpolitikát folytatva (jó lesz oda Józsi, a haver), tonna veszteséget és adósságot felhalmozva az adófizetők pénzéből. Ez biztos, mert ki is volt próbálva, úgy hívták, hogy Malév. Szóval a privatizáció óriási haszon a köznek, és szinte bárminek a privatizációja. Minden rosszul működő, szétrohadóban lévő honi rendszer közös jellemzője, hogy állami kézben van: az iskola, a kórház, a vonat.