Szemétkáosz Szentendrén?

Lehet, hogy a szemétkáosz első felvonása éppen Szentendrén lesz? Mivel a helyi, önkormányzati tulajdonú szemétszállító eleve 200 milliós mínusszal lépett be az évbe a rezsicsökkentett szolgáltatási áraknak köszönhetően, gyakorlatilag folyószámlahitelből él, és a mostani, államosításból fakadó leállás – semmi bevétele 2 hónapja és nem is lesz még hónapokig, de kiadás persze van – következtében újabb 100 milliós lyuk keletkezik a büdzséjén, a város azt a döntést hozta egy tegnapi rendkívüli közgyűlésen, hogy nem finanszírozza a hiányt, és inkább sürgősséggel közbeszerzést ír ki a szemétszállításra, csinálja, aki akarja. Mivel erre valószínű, hogy senki nem jelentkezik, ki vállalja a százmilliókra rúgó veszteséget, a kalkulálhatatlan bevételeket, nagyon hamar várható a szemétszállítás leállása, a szemétkáosz. Jól megtömöm a beállamosított kukát, hátha most viszik el utoljára.

Az orosz állam a szűkössé vált anyagi mozgásteret nem csupán kiadáscsökkentésekkel, de privatizációval is próbálja tágítani, ami távlatilag is hasznos volna számára, hiszen a magánszektor térnyerése mindenhol nagyobb hatékonyságú működést eredményez, kevesebb közkiadást és több adóbevételt. Ha éppen áporodott nemzeti felhangok nem blokkolnák a folyamatot.

„Vologda butter is the best butter in the country, we grew up on it, she said. We are against that kind of privatization.”

A Vologda vaj, nemzeti kincs, nem adjuk, Vologda vajon nőttünk fel. Szóval akkor marad pazarló köztulajdonban.