Cicero

Újra elővettem Cicerót. Érdemes volt.

„És hogy előadásom visszakanyarodjék oda, ahonnan kiindult: nincs rútabb bűn a pénzsóvárságnál, főleg olyan személyek esetében, akik az államot igazgatják. Nemcsak hitvány dolog ugyanis nyerészkedésre használni a közügyeket, hanem bűnös, sőt szentségtelen tett is. Ezért a pythói Apollo azon jóslata, hogy Spártát semmi más nem pusztítja majd el, csak a kapzsiság, nem pusztán a lacedaemoniaknak szólt, hanem valamennyi gazdag népnek is. Márpedig az állam vezetői semmivel sem tudják olyan könnyen megnyerni sokak jóindulatát, mint a feddhetetlenséggel és a mértékletességgel. Azok viszont, akik népszerűek akarnak lenni, vagy a földkérdéssel próbálkoznak, elűzve a birtokosokat otthonukból, vagy úgy gondolják, hogy a fölvett hiteleket oda kell ajándékozni az adósoknak. Az ilyen eljárások alapjaiban rázzák meg az államot: megingatva először is az egyetértést, mely nem létezhet akkor, ha egyesektől elkobozzák és másoknak juttatják a pénzt; másodszor is megrendül a méltányosság, amely teljes egészében megsemmisül, amennyiben senki sem rendelkezik azzal, ami az övé. Mert ahogy már fentebb mondtam: minden városnak és államnak az az igazi célja, hogy mindenki szabadon és zavartalanul megőrizhesse a vagyonát.És amikor így lerombolják az államot, ezek az emberek még azt a népszerűséget sem vívják ki maguknak, amit elérni véltek. Az ugyanis, akit ők fosztottak ki, ellenségükké lesz; az viszont, akit ők részesítettek ajándékban, úgy színleli majd, mintha ő el sem akarta volna fogadni a juttatást, s főképp a hitelek elengedése esetén leplezi örömét, nehogy az legyen a látszat: nem volt hitelképes. Az pedig, akin a jogtalanság esett, emlékezik és szívén viseli a fájdalmát. Még ha többen vannak is azok, akik hitvány módon tettek szert javakra, mint azok, akiket jogtalanul megfosztottak vagyonuktól, azért az előbbiek még nem lesznek hatalmasabbak is: a dolgokat ugyanis nem számuk, hanem súlyuk alapján ítélik meg. Mert miféle igazság az, hogy olyan földet, mely sok éven vagy egyenesen századokon át másnak a tulajdonában állt, olyan ember kaparintson meg, akinek korábban ilyen nem volt, s ugyanakkor elveszítse az, aki addig birtokolta?”

Cicero: De officiis