Valósággá válhat-e a közös európai költségvetés?

Angela Merkel a napokban egy konferencián kifejtette azon álláspontját, hogy bizonyos (egyelőre nem definiált) feltételek teljesülése esetén támogatná a közös eurózónás költségvetést, és ezzel párhuzamosan egy közös európai pénzügyminiszteri poszt létrehozását is.

A hír minden bizonnyal örömmel tölthette el a közös európai projekt támogatóit. Azonban a gazdasági kihívásokkal küzdő dél-európai országok nem lehettek felhőtlenül boldogok. Nézzük miért is!?

A közelmúltban Emmanuel Macron (aki elkötelezett Európa-párti politikus) még megválasztása előtt tett olyan nyilatkozatot, hogy a németek kereskedelmi többlete káros az euróövezetre nézve, nem tesznek lépéseket egyrészt az import fellendítése felé, másrészt az euróövezetben fennálló gazdasági egyensúlytalanságok enyhítésnek irányába. Donald Trump szintén azzal vádolta a németeket, hogy hallgatólagosan támogatják az euró leértékelődést, ezáltal előnyre (külkereskedelmi többletre) tesznek szert főbb kereskedelmi partnereikkel szemben.

A kérdés kulcsa az alábbi folyamatokban keresendő. A válságot követő években a magas államadóssággal rendelkező, strukturális reformokra szoruló, azonban a szükséges reformlépéseket korlátozottan végrehajtani képes országok is kézhez kapták a németek által megírt receptet: a megszorítások szükségességét! Ezen országokban növekedni kezdett a munkanélküliség, jobb esetben a bérek befagyasztásra kerültek a közszférában, néhol csökkentek is. A szociális kiadások megnyirbálásra kerültek, a gazdasági növekedés lassult, az infláció mértéke átmenetileg csökkent. A dél-európai országok egy belső leértékelést hajtottak végre, aminek mai napig viselik a következményeit. Alacsony a növekedés, a költségvetési szigor továbbra is él, Olaszországot leszámítva kereskedelmi deficittel küzdenek (az olasz szufficit is a gyenge belső kereslet számlájára írható), nincs önálló monetáris politika, nem tudnak az árfolyamon keresztüli versenyképesség növelésének az eszközéhez nyúlni.

Ezzel szemben Németország köszöni jól van! Növekszik a gazdaság, szárnyal az export, masszív külkereskedelmi többlettel rendelkeznek, egészséges szinten van az infláció, van bérdinamika és egyes szektorokban munkaerőhiány tapasztalható. Ami még fontosabb az előbb felsoroltaknál, hogy a költségvetés egyenlege közel egy százalék pluszt mutat. Természetesen a monetáris politika jelen állapotában kedvező számukra, a gyenge eurón keresztül a német exportot támogatja.

Amennyiben Németország elkezdene költekezni, úgy az általa generált keresleten keresztül segítséget tudna nyújtani a többi európai országnak is. Sok közgazdász értetlenül áll a német költségvetési szigor láttán… Összességében elmondható, hogy a németek a felértékelődésük ütemét szeretnék kordában tartani. Értem ezalatt, hogy ha a költségvetési többlet átváltana hiánnyá, az azt jelentené, hogy a német állam fogyasztásán, megrendelésein, adócsökkentésein keresztül megjelenik a gazdaságban, lökést ad a gazdasági növekedésnek, többletjövedelmet generál a privát szektorban, a többletjövedelem hatására növekszik a fogyasztás, ez az importvolument is növeli, emelkedik az infláció, ami pediglen nominális bérek alkalmazkodását hozza magával.

Azonban a versenyképességi előnyük pontosan abból származik, hogy a reálbér-növekedést ez idáig sikerült keretek között tartaniuk, sok uniós tagállammal ellentétben, és törekednek a status quo fenntartására.

Economonitor.com

Economonitor.com

Mindezek alapján úgy gondolom, hogy amíg a németek által erőltetett gazdaságpolitikai irányvonal dominál az eurózónában, addig ennek a folyamatnak lesz egy nyertese és lesznek, akik hátrányokat kell elviseljenek ezáltal. Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát, az elmúlt százötven évben a kontinentális Európára a német dominancia volt jellemző, nem csak gazdasági, hanem sokszor katonai értelemben is. Ekkor különböző szövetségek köttettek ennek ellensúlyozására. A jelen helyzet nagyon más, ma Európa egy csónakban evez, az Európai Unió gazdasági versenyképességének növelése ma elengedhetetlen a globális gazdasági megmérettetésben, még a németek számára is!  Ami pedig csakis a kölcsönös megértésen (a nemzetállami sajátosságok figyelembevétele, kulturális sokszínűség, történelmi hagyományok elfogadása) és cselekvésen alapulhat. Ezért gondolom úgy, hogy a jelenlegi keretek között mindaddig nem elképzelhető a közös európai költségvetés (nyilván szigorú költségvetés), amíg a tagállamok gazdaságainak főbb versenyképességi mutatói (termelékenység, ár és bérszínvonal) nem konvergál egymáshoz. Úgy vélem, hogy a felzárkóztatást segíteni hivatott szigort fel kell váltsák a pozitív gazdasági ösztönzők és egy rugalmasabb makrogazdasági keretrendszer.