Dennis Gartman
júl.
16
2015

Váltsd át aranyra a forintodat! – interjú a „nyersanyagpiacok királyával”

A korábbihoz képest kiegyensúlyozottabb nyersanyagpiaci helyzetet prognosztizál a következő időszakra Dennis Gartman. A nyersanyagok és energiahordozók piaci fejleményeit negyvenöt éve figyelemmel kísérő amerikai guru, a Gartman Letters és az ugyancsak a nevével fémjelzett blog tulajdonosa megszűntnek nyilvánítja a Kína központú világgazdaságot. Szerinte Kínát nem kell félteni: az ország a jövőben az eddiginél kiszámíthatóbban, de fenntarthatóbban és lassabban fog fejlődni. Ettől azonban nem fognak összezuhanni a nyersanyagpiacok, mert Európa, Észak- és Dél-Amerika, valamint Afrika a korábbi évekhez képest viszont gyorsabban fognak növekedni, ezért nyersanyagigényük is masszívabbá válik. A nyersolaj-áremelkedésnek nem csak az Iránnal kötött friss megállapodás, hanem főként az amerikai fracking technológia (hidraulikus törés vízszintes fúrásoknál) forradalma szab áttörhetetlen gátat. Gartman a jelenlegi szinthez képest is sokkal nagyobb jövőt jósol a dollárnak, éppen ezért dollárját nem váltaná át aranyra. Ámde a dollárhoz képest leértékelődő valutákkal rendelkezőknek, így a magyar befektetőknek is melegen ajánlja az arany vásárlását.

Zentai Péter: A Görögországgal kapcsolatos friss fejleményeknek melyek lesznek a rövid és a hosszú távú hatásai a piacokra?
Dennis Gartman: Most mindenki fel fog lélegezni, a kedélyek egy időre lenyugszanak. Hosszabb távon pedig, ahogy mondani szokás: „majd meglátjuk”. A nyersanyagpiacokra az idegesség, a bizonytalanság árcsökkentő hatást szokott gyakorolni – ez az utóbbi hetekben is észlelhető volt. Mostantól előbb oldalazás, majd némi áremelkedés következik: drágulni fog a réz, az acél, az élelem, a nyersolaj – ez a bizonytalanságot követő megnyugvás egyenes következménye.

A nyersolaj ára is emelkedni fog? Ugyanis megszületett a megállapodás Iránnal és így felszabadul az iráni olajexport – ez mégiscsak lefelé kellene, hogy nyomja az olajárakat…
Szinte elképzelhetetlen bármiféle komoly áremelkedés ezek után az olaj világpiacán. Hiszen hamarosan napi plusz fél millió hordónyi nyersolajjal fog nőni a globális kínálat. Ezt eredményezi ez a megállapodás. Feltéve, hogy az ügy nem fog elhúzódni még jó darabig. Merthogy a fejemet teszem rá, hogy az amerikai törvényhozás vissza fogja dobni az egyezményt. Az érem másik oldala viszont abban fog megmutatkozni, hogy Szaúd-Arábia – Irán legnagyobb konkurense – félelmetesen be fog tartani: az égvilágon minden eszközt be fog dobni, hogy tartsa piaci pozícióját, meg fogja akadályozni, hogy az irániak akárcsak egy pillanatra is biztonságban érezhessék magukat. Ritka történelmi pillanatnak vagyunk a tanúi: Szaúd-Arábia és Izrael ugyanabban a csónakban evez…
Az olajpiacot befolyásolni tudó minden lényeges várható fejleményt figyelembe véve ki merem jelenteni, hogy az amerikai WTI olaj maximuma a következő 12 hónapban 50 és 60 dollár között fog mozogni, az északi-tengeri Brent olajé pedig 64-66 dollár közt. Jómagam nem csodálkoznék a WTI esetében a 45 dollár körüli átlagár stabilizálódásán sem.

Történhet bármilyen hajmeresztő dolog a Közel- és Közép-Keleten vagy Oroszországban – az olajár tekintetében szinte csak az ön hazája, Amerika diktál már?
A fracking (hidraulikus törés technológiával történő természetes olaj- és gázfeltárás) forradalomra gondol ugyebár, amelynek élén abszolút első az Egyesült Államok. Igen, ezzel a technológiával új fejezet kezdődött a gazdaságtörténelemben. Fel sem tudom fogni, miért nem engedik ezt alkalmazni Európában: az európaiak maguk alatt vágják a fát, végzetesen lemaradnak e téren. Nem csak a mi amerikai földünkön, a mi geológiai adottságaink mentén lehet fejlődni, fejleszteni a frackingben, hanem ugyanannyira lehetne Afrikában, Oroszországban, Európában is.
Az ember csak a fejét kapkodja: naponta, hetente, havonta kapjuk az újabb és újabb híreket arról, ahogy a palagáz-, a palaolaj-feltárásban érdekelt, nemrég alakult kicsi, ámde hallatlanul rugalmas, gyors reagálásra képes amerikai cégek micsoda újításokkal, innovációkkal jönnek elő, hihetetlen dinamikával törik le a kitermelési költségeket. Öt évvel ezelőtt a legtöbb ilyen cég tönkrement, ha 75 dollár alá bukott a WTI vagy a Brent hordónkénti ára. Ma ott tartunk, hogy e cégek nullszaldósak 35 dolláros olajárnál!

Mi következik ebből?
Az, hogy csak az Észak-Amerikában végbemenő hidraulikus töréstechnológiai forradalom – amely még át sem terjedt, de át fog terjedni más kontinensekre is – képes maximalizálni a kőolajárakat és önmagában véve is gyengíti Oroszország, Irán, Szaúd-Arábia geopolitikai erőpozícióit. Mindezek mögött semmiféle amerikai hatalmi játék sincs, az Egyesült Államok kormánya nem avatkozik be ezen fejleményekbe. Itt a piaci alapon létrejövő innováció, kutatás és fejlesztés működik. Nem kell keresni semmi egyebet a háttérben.

Ettől függetlenül mégis azt hallottam Öntől egy friss tévéinterjúban, hogy lehet azért pénzt keresni az irániak színre lépésének nyomán…
Az olaj tankhajókról szóltam. Ez egy olyan biznisz, amibe tavaly-tavalyelőtt kellett volna beszállni. Egy év leforgása alatt az olajszállítók gyártásával és azok üzemeltetésével foglalkozó cégek részvényei már megduplázódtak. De azért ezekbe a vállalatokba még mindig megéri befektetni, még akkor is, ha a közeljövőben e téren nem lesz árduplázódás. Ha azonban figyelmesen olvassuk az iráni híreket, megtudhatjuk, hogy legalább 40-50 újabb tankhajóra lesz szükségük a megújuló exporthoz. Irán ennyi hajót rendelt már meg japán és koreai gyártóktól. (Azért tőlük, mert a világon már csak e két országnak van képessége olajszállítók előállítására.) A hiány világszerte akut a tankhajókból, mert a régieket környezetvédelmi okokból leselejtezik, miközben a világgazdaság nyersanyagigénye egyre inkább éledezik, újak pedig még nincsenek kellő számban a piacon.

Mivel magyarázza, hogy egy-másfél évvel ezelőtt 100 dollár fölé mentek az olajárak? Hiszen már akkor is létezett a fracking forradalom, és akkor is nyilvánvaló volt, hogy Kína gazdasága lassul, Európáé pedig – enyhén szólva – stagnált.
Az intézményi befektetők, a portfóliókezelt alapok úsztak a készpénzben, félelmetes mennyiségű pénzzel árasztották el őket a kis- és nagybefektetők. Egyszerűen nem láttak egyéb alternatívát, mint a nyersanyagpiacokba való beszállást. Az öncélú spekuláción kívül semmilyen egyéb magyarázat nincs arra, hogy meghökkentően rövid időn belül miért tudott 70-ről 100 dollárra ugrani egy hordónyi olaj ára. A lufinak ki kellett pukkadnia ahhoz, hogy az árak ismét a realitásokat tükrözzék.

Ahogy Kínában a tőkepiacokon szintén ennek vagyunk most tanúi?
Pontosan. 50-60 százalékot estek a nevetségesen hatalmasra felfújt részvények Kínában. És ez jó dolog. Nem kell félteni egyébként azt az országot. Jómagam azok közé tartozom, akik egészen biztosak benne, hogy Kína szépen, kiszámíthatóan, ugyanakkor dinamikusan fog fejlődni a következő években, évtizedekben. Hozzá fognak szokni ők is, mi is, hogy ezentúl nem 10-12, hanem csak 6-7 százalékkal fog növekedni évente a GDP-jük…

Ennek az ütemfeleződésnek mégiscsak lejjebb kell nyomnia az alapvető nyersanyagok, energiahordozók árát…
Kína lassulását és alacsonyabb szinten történő stabilizálódását az észak-amerikai, a dél-amerikai, az európai gazdaság növekedése fogja kiegyensúlyozni. Amennyivel csökken a kínaiak nyersanyag igénye, annyival nagyobb lesz a többieké. Megszűnik végre ez a – kínaiak számára is kínossá vált – Kína központú világgazdasági fejlődés. Abszurditássá vált, hogy a világon használt – hasamra ütve saccolom meg – száz termék közül kilencven Kínában készül. Az arányok egy jobb, fenntarthatóbb egyensúly felé mozdulnak el: harminc százalék Kína, harminc százalék Észak-Amerika, húsz százalék Dél-Amerika, tíz százalék Európa. És közben megállíthatatlanul fog feljebb törni – szerintem – Afrika is.

Kap-e ebben a piaci átrendeződésben bármiféle komoly szerepet az arany?
Tisztelem és racionálisnak tartom mindazokat az érveket, jóslatokat, amelyek az arany árának emelkedése, illetve annak esése mellett hangzanak el. Nem foglalkozom azzal, hogy vajon miért csökken az aranybánya részvények ára, miközben a fizikai aranyé stagnál.
Jómagam az aranyat egyfajta devizaként tartom számon. Ugyanúgy, ahogy a dollárt, az eurót, a jent. Eszem ágában sincs a dolláromat aranyra váltani. Azért nem, mert a dollárnak óriási felfutást jósolok. A Fed (amerikai jegybank) befejezi a mennyiségi könnyítéseket (QE), felhagy a dollár felvizezésével. Ez tény. Ugyanakkor az is tény, hogy mind a japán, mind az európai jegybank viszont éppen hogy csak belekezdett a QE-kísérletekbe. Egyhamar egyikük sem fog ezzel felhagyni, vagyis a dollárhoz viszonyítva nyomják lefelé az euró illetve a jen árfolyamát. Ebből következően a (dollárhoz viszonyított) gyenge jent és a gyenge eurót igenis átváltanám aranyra. Pláne érdemes lett volna az elmúlt években rubelből aranyat vásárolni, mint ahogy most ezt javasolom minden olyan állam befektetőjének, amelynek a fizetőeszköze (a dollárhoz viszonyítottan) olcsóvá vált. Magyarország pénze is – ha jól tudom – ilyennek számít. Az Ön helyében vennék aranyat.