Van cégem, most szeretem vagy éppen unom, de mi lesz 10-20 év múlva? – 2. rész

Egy ügyfelem keresett meg néhány hónappal ezelőtt, hogy elgondolkodott azon, mi lesz vele és a cégével 10-20 év múlva. A hatvanas éveiben jár, és becsülettel dolgozta végig az elmúlt 40 évet. A rendszerváltozáskor alapított céget, amit azóta is vezet. A cég a kis, egyfős társaságból az évek alatt 3,5 milliárdos árbevételű, közel 100 főt foglalkoztató középvállalattá cseperedett. A sok munka meghozta gyümölcsét is, hiszen az, aki megteheti, hogy ügyfelünkké váljon (vagyis legalább 80 millió forintos likvid megtakarítással rendelkezik, amit nélkülözni is tud 3-5 évig), csak sikeres megtakarító lehet.

60 éves korban és egy komoly, felépített vagyon mellett teljesen érthető, hogy ügyfelem nem akarna a hátralévő években is minden reggel fél 7-kor a cégében kezdeni és este 7 körül zárni az ajtókat. Miért dolgozott egyébként 40 évet? Mikor jön el a munka gyümölcsének élvezete? Ha eddig nem, akkor most már nagyon itt az ideje!

Viszont a cég, amit 30-40 éve építünk, a saját gyerekünk. Szinte biztos, hogy fizikailag is többet foglalkoztunk vele, mint született saját gyerekeinkkel. Az ott dolgozó emberek második családunk, és felelősséget érzünk értük és a családjukért is. Egy 100 főt foglalkoztató középvállalat a családtagokat is beleszámolva legalább 200-300 ember megélhetését biztosítja. Ez valóban nem kis felelősség.

Ügyfelem nincs egyedül a fenti dilemmákkal. A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2016-ban 519.648 darab kis- és középvállalat (kkv) volt Magyarországon, amelyek a versenyszektorban dolgozók 70 százalékát foglalkoztatták, miközben a magyar GDP 52,5 százalékát termelték meg. A magyar cégek 99,8 százaléka kkv, míg alig 0,2%-a nagyvállalat. Hasonló a vállalatok számának megoszlása az EU-ban is, bár tény, hogy a GDP-ből kivett arányok nagy szórást mutatnak. A GDP 50-75 százalékát adják országtól függően az EU kkv-i. Magyarországon ráadásul az a sajátos történelmi helyzet alakult ki, hogy a ma sikeres kkv-k jelentős többsége a rendszerváltozást követő 5-10 évben alakult. Vagyis 50-70 éves az alapító korosztály. Ügyfelem tehát egészen biztosan nincs egyedül ezzel a problémával, bár ő egy lépéssel előbbre jár a „sorstársai” többségénél, ő ugyanis kimondta, hogy szeretne változtatni, és segítséget is kért egy szakértőtől a kérdésben.

Mit lehet ilyenkor tenni?

1. Lehet halogatni: „Ráér ez majd 5 év múlva is, még erős vagyok, meg egyébként is, mit kezdenék azzal a rengeteg szabadidővel?”

Tapasztalatom alapján a legtöbben így gondolkodnak, és részben igazuk is van. Bőven lehet 65 vagy akár még 70 éves korban is dolgozni. Ráadásul sokaknak annyira kitölti a cég az életét, hogy soha nem is alakult ki a cégen kívüli valós hobbijuk. Van, akinek a pozíció hiányozna, nem is az irányítás, hanem hogy fontos legyen a véleménye, hogy dönthessen számára fajsúlyos kérdésekben, hogy függjenek tőle és felnézzenek rá mások, a kollégák, a barátok. Sorolhatnám még az érveket. Teljesen érthető, hogy sokan halogatnak. Azonban előfordulhat a halogatás eredményeként, hogy mire meghoznák a döntést, már késő. Elfáradtak vagy belefáradtak a cég problémáiba. A cég sem megy már olyan jól, mint 5 éve, hiszen egy agilis, fiatalos és vagyon szempontjából „éhes”, „eredményorientált” vezető az elmúlt 5-10 évben is fejlesztett, újított volna, míg az alapító gyakran csak meg szeretné őrizni azt, amit felépített, kockázatot csökkent és kitart. Ez iparágtól függően egy ideig lassú, unalmas vagy feszült stagnálást, majd leépülést hoz. Hiszen ahogy cégünk alapítója, Szabó László szokta mondani: „minden cég olyan, mint a hold, vagy növekszik vagy fogy, de sosem állandó”. Persze a lassú leépítés is egy megoldás. Ha ez tudatos, akkor nincs ezzel semmi gond. A gond ott kezdődik, ha nem tudatos, mert akkor kiábránduláshoz és megkeseredéshez vezet. Időben való tervezéssel éppen ezt lehetne elkerülni vagyonos, közel nyugdíjas korú, alapító tulajdonosként. Ha mégsem sikerül, akkor kudarccal zárul a 40 éves projekt, és olyan tüskével indul (ha egyáltalán elindul) a nyugdíjaskor, ami a felhőtlen élvezetet erősen megkeseríti.

2. Akkor eladom!

Kézenfekvő megoldásnak tűnik és gyakran az is, de korántsem egyszerű feladat. Eleve mennyiért? A tulajdonos és a piac nem ritkán nagyon máshogy gondolkodik a cég reális értékéről és növekedési potenciáljáról. Ráadásul a megfelelő vevőt is nehéz megtalálni (egyáltalán vevőt találni), hiszen sokaknak az sem mindegy, hogy a „saját gyerek” milyen kezekbe kerül utánuk. Mi lesz az alkalmazottaikkal? Megmarad-e a cég vagy beolvasztják? Sorolhatnám még…

Ráadásul, ha olyan cégünk van, ahol szinte egyszemélyben minden lényegi döntés rajtunk múlott, a legfontosabb ügyfelekkel mi tartottuk a kapcsolatot, a cég a mi baráti és üzleti körünk köré épült, akkor nélkülünk egyáltalán nem biztos, hogy az állóeszközöknél sokkal több értéket lát majd benne a vevő. Ki ülne be egy hajóba, amiben nem ül bent a kapitánya? Persze erre is vannak megoldások: gyakran az adásvételi szerződés még megköveteli az eladást követő 2-3 évig, hogy az eredeti tulajdonos operatív vezető maradjon a már értékesített cégben, így át tudja adni a tudását és kapcsolatrendszerét az új vezetésnek.

Az sem mindegy, hogy milyen a cégstruktúra az értékesítés idején. Például az ingatlanok külön cégben el lettek választva az operációtól vagy sem? Vannak-e számvitelileg is különválasztott üzletágak, profitcenterek? Az árbevételünk csúcsra van járatva vagy évek óta csökkenő? Mi a helyzet a profitmarzsokkal? Mennyi és milyen minőségű szellemi termék van nálunk? Hogyan fizetjük az alkalmazottakat? És a többi… Ezt egy potenciális vevőnek mind fel kell tárnunk, és majd ő eldönti, hogy így is megveszi-e és milyen áron a céget. Bár elsőre ijesztőnek tűnik mindezeket feltárni, de megfelelő tanácsadó segítségével 1-3 év alatt elég szépen ki lehet tisztázni az évek alatt összegubancolódott szálakat, és olyan állapotba lehet hozni a céget, ami alapján sokkal jobb áron adható majd el.

Négy üzenetem van tehát a cégeladáson gondolkodóknak:

a) 3-5 évvel azelőtt kezdje el a felkészülést az eladásra, mielőtt valóban el szeretné adni a céget;

b) tegye átláthatóvá a céget, amennyire lehet, figyeljen oda az adóoptimalizálási, cégstrukturálási és a kockázatcsökkentési megoldásokra is;

c) mindezekhez keressen megfelelő tudással és motivációval rendelkező tanácsadót. Szerencsére vannak jó páran a piacon…;

d) legyen előrelátó, türelmes és kitartó. Az Ön érdeke, hogy a legjobbkor és a legjobb áron kerüljön sor az eladásra.

3. Van gyerekem, átadom neki!

Sokszor szintén jó megoldás. De ez a legbonyolultabb kérdés. Melyik gyerekem vegye át a céget? Képes-e a gyerekem vagy más családtagom pótolni engem a cégben? Alkalmas-e a feladatra? Elfogadják-e a kollégák? Én el tudom-e egyáltalán annyira engedni őt és a céget is, hogy legitim vezető lehessen? Van-e kedve ezt csinálni? Sorolhatnám még a kérdéseket… A világ legvagyonosabb családjai rengeteget foglalkoznak a generációváltás dilemmáival. Nekik ebben nagy tapasztalatuk van. Nekünk történelmi okokból szinte semmi. Ez még csak most kezdődik.

Bár én is szeretek foglalkozni a generációváltás problémájával, de ahhoz, hogy lássuk, hogyan is működik ez a magyar valóságban, megkértem Dr. Ránky Annát, hogy legyen a vendégírónk. Ő ugyanis jogászként pontosan ezzel foglalkozik ma Magyarországon. Nem csak ír róla, de csinálja is. A következő cikkben ebben a témában mélyülünk el egy kicsit jobban…

Mindenkit bátorítok, hogy ha az örökléssel vagy generációváltással kapcsolatban jó vagy rossz gyakorlati tapasztalata van, írja meg nekem a bankar@alapblog.hu e-mail címre. Annyira fiatal a magántulajdon intézménye Magyarországon, hogy egyelőre kevés a releváns élmény, mégis mintha kezdene a témáról való értekezés valamiféle divattá válni. Éppen ezért igazán értékes a megélt élmény (akár jó, akár rossz). Hasznos lenne, ha e témának az Alapblogon tudnánk egyfajta fórumot teremteni (természetesen az írók adatainak teljes diszkréciója mellett). Várom tehát levelüket, észrevételeiket a bankar@alapblog.hu e-mail címre.

A sorozat korábbi cikkét ide kattintva olvashatja.