Sze.
5
2018

Van(-e) élet a halál előtt?! No és mi van utána? – 1. rész

Sajnos mindannyian öregszünk (persze az olvasók mind kivételek :) és ennek idővel következményei is lesznek. Jelen cikk – és az ezt követő cikksorozat – megírásának apropója e következmények drámaiságának érzékeltetése és tompítása.

Lassan már elcsépelt téma a hazai sajtóban a generációváltás, szinte már szitokszó. Annyi cikket olvastam róla, hogy néha már nehezemre esik megnyitni a következő hasonló témájú írást. És úgy érzem, ezzel nem vagyok egyedül. Úgy vélem, hogy sokkal többen beszélnek róla, mint ahányan megélik, sőt gyakran pont azok nem beszélnek róla, akik megélik. Szűrni kell, mert anélkül frusztráló. A másik oldalon viszont két-három olyan élményem van csak idénről, amikor valaki rendezetlen körülmények között komoly vagyont hagyott maga mögött és az évek alatt elsődlegesen a család hétköznapjaival foglalkozó feleség azóta is ide-oda bolyong a jogászok, interim menedzserek, közjegyzők erdejében, miközben a gyerekek nem csak az apjuk elvesztésének stresszével kell megküzdjenek, hanem az édesanyjuk mindennapi elkeseredésével.

Okos ember inkább más hibájából tanul, így hát első megállapításom ezen esetekből kivétel nélkül az, hogy:

Sokkal jobb az életben foglalkozni azzal, hogy mi lesz utánam, mint felkészületlen helyzetben hagyni a családot és az örökösöket.

Leggyakrabban mégsem így alakul, hiszen ezzel foglalkozni igencsak kényes kérdés. Vannak, akik teljesen képtelenek rá, van, hogy a családtagok nem hajlandók beszélni róla, még akkor sem, ha maga a rendelkező szeretne, és vannak halogatók (talán ez a leggyakoribb), akik szerint ez még bőven ráér. És leggyakrabban rá is ér, de sajnos nem örökké.

Miért is tartom fontosnak és aktuálisnak ezt a kérdést?

A legfőbb okom egyszerűen szakmai és nem is csak egy, hanem rögtön öt:

– Azért,  mert ez egy bonyolult kérdés, nincs könnyű megoldás. Privát bankárként vagyonos ügyfelekkel dolgozom együtt. A HOLD Alapkezelő privát vagyonkezelésének átlagos ügyfele 240 millió forint kezelésével bízta meg bankárát és az Alapkezelőt. Aki pedig ekkora összeget tud ránk bízni, az általában bonyolult összetételű megtakarítással rendelkezik. Ingóság, ingatlan, esetleg műkincs, nemesfém, értékpapírok, bankszámlák, üzletrészek, akár az előzőek egy része nem is itthon, hanem külföldön…

– Azért, mert aktuális. A privátbanki ügyfelek túlnyomó többsége családi vállalkozás alapító tulajdonosa, avagy regnáló vagy nyugdíjas topmenedzser. 1989 előtt nem nagyon működhetett családi vállalkozás, az azt követő néhány évben viszont jó sok alakult, melyek egy kis része sikeres, még kisebb része pedig nagyon sikeres lett. A legtöbb magyar privátbanki ügyfél (értem ez alatt a legalább 100 millió forint likvid vagyont befektető családokat) a rendszerváltozást követő 5-10 évben alapította vállalkozását. Leginkább ők azok, akik mára fel tudták halmozni a privátbanki szinthez szükséges megtakarítást. Ha a rendszerváltozáskor 25-40 évesek voltak, akkor mára 54-69 évesek. Hasonló a helyzet a nagymegtakarító topmenedzsereknél is. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy a magyar privátbanki ügyfelek túlnyomó része az 54-69 éves korosztályban lehet és jóval nagyobb arányban férfiak, mint nők. Életszínvonaluk nyilván sokkal jobb, mint az átlagos 54-69 éves férfinak, így várható életkoruk is jóval magasabb és leggyakrabban cselekvőképességük és erejük teljes birtokában vannak. Egy friss KSH-tanulmány szerint ma a magyar legvagyonosabb húsz százalék 65 éves korában még átlagosan 17,4 évig él, ha férfi és 20,4-ig, ha nő, szemben a legszegényebb 20 százalékkal, akik csak 13,4 és 18,2 éves átlagos várható hátralévő időre számíthatnak. Akárhogy is lesz, az első generációs vagyonfelhamozóknak még van ideje arra, hogy mindent jól át tudjanak gondolni. Nem temetni akarom ezt a korosztályt, szó sincs róla! De hiszek benne, hogy aki felelősen gondolkodik, az az elkövetkezendő tíz évben már el kell kezdjen foglalkozni a kérdéssel.

– Gyakran van kiskorú is a családban. Márpedig kiskorú öröklése esetén a gyámhatóság is képbe kerül az örökléskor, ami nagyon megnehezíti és meg is nyújtja az öröklési folyamatot. Egy jól előkészített öröklés viszont rengeteget gyorsíthat és egyszerűsíthet a procedúrán.

– Változóban a családmodell. Egyre elterjedtebb (már nálunk is) az úgynevezett patchwork family. Vagyis az a családmodell, ahol az elvált szülők újraházasodnak. Ezáltal a család gyerekei nem mind az aktuális házasságból származnak.  Az örökhagyó ilyen esetekben pedig sokszor meggondolja azt, hogy pontosan ki mit is örököljön. Nem ritka az igény arra, hogy ne a klasszikus „minden egyenlően oszlik” modell legyen az örökhagyó célja. Bőven van tehát min gondolkodni.

– A generációváltást elő is kell készíteni, a legrosszabb, ha magától, sokkszerűen alakul. Egy családi vállalkozással rendelkező nagymegtakarító (ha a vagyona túlnyomó többségét a saját alapítású családi vállalkozásával kereste) legnagyobb értékű, legbonyolultabban értékelhető és működtethető értéktárgya a saját családi vállalkozása. Éppen ezért ennek az értéktárgynak a továbbörökítése a legbonyolultabb és leghosszabb időt igénylő feladat.

Célom bemutatni a fent felsorolt eszközök ma hatályos öröklési szabályait, de a fókuszom a legutolsó pontban említett családi vállalkozás öröklése és öröklésének előkészítése lesz azért, mert ezt tartom a legbonyolultabb és legizgalmasabb kérdésnek, miközben érték szintjén valószínűleg ez a legértékesebb eszköz egy nagymegtakarítói portfólióban, és általában ez (legalábbis ennek kellene) a legfontosabb kérdés(nek lennie) a második generáció szemszögéből nézve is.

A generációváltás előkészítésekor szerencsére nem is az öröklés és az elmúlás gondjával kell szembenéznünk, hanem sokkal inkább a jól megérdemelt pihenés, „nyugdíjassá válás” békés és élvezetes időszakára készülünk. A nagymegtakarító cégvezetőknél gyakran mégsem ez a helyzet, ezért is főcíme a cikknek a „Van-e élet a halál előtt?” költői kérdése.

A következő (hetente megjelenő) cikksorozat tehát e kérdéseket fogja bemutatni elsődlegesen gyakorlati/tapasztalati oldalról, ahol időről időre meghívott vendégszerzők, a szakma gyakorló képviselői is be-be fognak köszönni egy-egy írással ott, ahol releváns tapasztalatuk van.

Bízom benne, hogy az olvasó is élvezni fogja a közösen megtett utat, és együtt fog gondolkodni velem. A célom az, hogy előremozdítsam a folyamatban és ráébresszem arra, hogy ezekkel a kérdésekkel érdemes minél hamarabb foglalkozni.

Mindemellett mindenkit bátorítok, hogy ha az örökléssel vagy generációváltással kapcsolatban jó vagy rossz gyakorlati tapasztalata van, írja meg nekem a bankar@alapblog.hu e-mail címre. Annyira fiatal a magántulajdon intézménye Magyarországon, hogy egyelőre kevés a releváns élmény, mégis mintha kezdene a témáról való értekezés valamiféle divattá válni. Éppen ezért igazán értékes a megélt élmény (akár jó, akár rossz). Hasznos lenne, ha e témának az Alapblogon tudnánk egyfajta fórumot teremteni (természetesen az írók adatainak teljes diszkréciója mellett). Várom tehát levelüket, észrevételeiket a bankar@alapblog.hu e-mail címre.