Végjáték

Kimondottan optimista a következő éveket illetően a dániai székhelyű globális befektetési bank és vagyonkezelő, a Saxo egyik vezére, fő befektetési igazgatója és stratégája. Steen Jakobsen szavai már csak azért is külön figyelmet érdemelnek, mert az alapblog.hu-nak adott korábbi interjúinak prognózisai mind nagyon is „bejöttek”. Jakobsen szerint a világgazdaságban – a Trump jelentette látszat ellenére – befejeződik a mélyülő protekcionizmus, a világkereskedelem csökkenésének érája, nem erősödni, hanem gyengülni fog a politikai bezárkózás és a megannyi mélyülő szociális igazságtalanság. Megint a nyitás, a nyitottság, az esélyegyenlőség erősödése és az oktatásba, az emberi erőforrásokba való hatalmas beruházások kora köszönt ránk. Addig azonban Amerikában reálisan kell számolni a recesszió bekövetkeztével, a túl erős dollár okozta feltörekvő piaci visszaeséssel, egyúttal az olajárak emelkedésével, az arany és az ezüst újbóli megerősödésével.

Zentai Péter: Mit gondol igaznak a jövő évre nézve – a friss fejlemények tükrében?
Steen Jakobsen: Egyrészt azt, hogy Donald Trump jobb elnök lesz, mint azt a liberális és baloldali politikai és piaci megfigyelők feltételezik, de rosszabb lesz ahhoz képest, mint amit a piacok, a Wall Street főszereplői várnak tőle. A tőkepiacokon zajló rali nagy valószínűséggel komoly árfolyamesésekbe fog torkollni a következő évben. A magam részéről ki merem jelenteni, hogy az, amit Trump nevéhez kapcsolódóan egy új korszak kezdetének gondolnak oly sokan, az nem más, mint egy korszak lezáródása, vége.

 Éspedig?
Az utóbbi évtizedek politikai, gazdasági, szociológiai, pénzügyi történetét két esemény határozta meg. Az egyik 1989, a Berlini Fal leomlása, a kommunista–szovjet rendszer felszámolódása. A másik 2001. szeptember 11-e.
1989 jelentette az azt megelőző két-három évtizedben kialakult piaci szabadság, a globalizálódás, a liberális demokrácia győzelmét, a tervgazdaság totális csődjét. Az az év szimbolizálta ama korszak abszolút csúcspontját. 1989-től aztán szép lassan megkezdődött a liberalizmus erodálódása, a társadalmi-, gazdasági- és pénzügyi igazságtalanságok mélyülése. Aztán jött 2001. szeptember 11-e, amely gyakorlatilag eltemette a szinte korlátlan liberalizmust, a nagy mozgási szabadságot. Akkor egy olyan korszak köszöntött az emberiségre, amelyet – a terrorakció nyomán előbb biztonsági és politikai, majd a 2008/2009-es pénzügyi válság kitörése következtében gazdasági értelemben is – a bezárkózás, a felszín alatti protekcionizmus, a világkereskedelem lassulása jellemzett. Ma ott tartunk, hogy több a felülről irányított tervgazdaság a világunkban, mint 1989-ben volt. Az idei évben a Brexit és most Donald Trump megválasztása nem újdonságot hoz tehát a világra, hanem ennek a bezárkózási folyamatnak a végjátékát: Trump nem egy új korszak kezdetének, hanem egy letűnő, több mint másfél évtizede egyre protekcionistább korszak végének a szimbóluma.

Ő és csapata nyilván egészen másként gondolkodik erről. De rajtuk kívül is a fél világ – beleértve óriásbefektetőket, politikusok garmadáját – azt gondolja, hogy valami új, egy „ Trump-korszak” kezdődött, amelynek lényege, hogy világszerte újraosztják a politikai, gazdasági, pénzügyi lapokat…
Meglátjuk. Nekem meggyőződésem, hogy Donald Trump az égvilágon semmi újat nem jelent, csupán a felszín alatt már huzamosabb ideje kialakult realitásokat fejezi ki: a globálisan elterjedt protekcionizmust, a világkereskedelmi forgalom lebénulását. Várható és ígért válaszai, tervei e korszak végjátékát katalizálják csupán.

Ez milyen konkrétumokban fog megmutatkozni?
Mindenekelőtt abban, hogy már a jövő esztendőben nagy valószínűséggel recesszióba fordul az amerikai gazdaság, s ennek következtében – számításaink szerint – a tőzsdék minimálisan 25 százalékot fognak esni. Zárójelben megjegyzem azok számára, akik nem hisznek az amerikai recesszió bekövetkeztében, hogy ez esetben az S&P-re vonatkozó számításaink plusz-mínusz öt százalékos mozgást jeleznek. Én azonban inkább recessziót prognosztizálok a következők miatt: Trump ígéretei közül be kívánja tartani a kereskedelmi bezárkózási politika egy részét, s ez fel fogja nyomni az inflációt, tovább erősíti a dollár árfolyamát. Erre a Fednek egyre komolyabb szigorításokkal kell reagálnia, mely a dollárt még inkább erősíti. A túl erős dollár pedig gyilkolja a világkereskedelmet, mindenekelőtt a feltörekvő piacokat. Amíg Trump politikája csak a fiskális gazdasági élénkítésre fókuszál, addig nincs baj, az nagyon is üdvözlendő, csakhogy ezt a jótékony élénkítést az új fehér házi csapat nagyfokú eladósodással és plusz protekcionizmussal, a nagy kereskedelmi megállapodások felmondásával fogja kiegészíteni. Olyan márpedig nincs, hogy a kereskedelem korlátozása növekedést tudjon produkálni. Az csak visszaeséshez tud vezetni. Trump komoly terve ugyebár a szénbányászat feltámasztása. Csakhogy a szénre sem Amerikában, sem a világ többi részén egyszerűen nincs kereslet – a világ túl van a szénkorszakon. A piac természetének figyelmen kívül hagyására tett kísérlet ugyancsak növeli a recesszió bekövetkeztének veszélyét.

Infláció és recesszió…, és aztán befellegzik véglegesen a bezárkózási korszak?
Az infláció már huzamosabb ideje itt van velünk, régóta szunnyad a felszín alatt. Egy évvel ezelőtt jeleztem, hogy Kína már akkor sem deflációt, a globális árszint csökkentését „exportálja” termékeivel a világba, hanem inflációt már régóta. Erre rakódott és egyre inkább rakódik Kínában is és Amerikában, Nyugat-Európában, Magyarországon is a bérinfláció. Donald Trump semmi újdonságot nem hoz ezen a téren sem, csak a már létező inflációs folyamatot gyorsíthatja fel.

Mit vár a következő egy évben a dollár, a részvények, a nemesfémek és a geopolitika alakulására nézve? Donald Trump nem fog az oroszok nyakába ugrani, de e tekintetben még mindig jobb lesz, mint amit Hillary Clinton csinált volna, ő ugyanis durván elmérgesítette volna a viszonyt Moszkvával és ezáltal geopolitikai dráma alakulhatott volna ki. Trump legalább megpróbálja távolságtartóan konszolidálni a geopolitikai helyzetet a világban.
Még „longban” vagyok a dollárt illetően, de már nem sokáig, a csúcs januárban, Trump beiktatása körül következhet be, addig tartom pozícióimat, majd szabadulok tőlük, mert végeredményben az ennyire bikaerős dollár nem tartható sem Amerika, sem a világ gazdasága szempontjából. A dollár helyzetének komoly várható változása, a részvénypiac nézetem szerint jelentős esése ismét ralit fog indukálni a nemesfémek piacán: tehát tartom az aranyat és az ezüstöt, de sokkal többet fogok hamarosan vásárolni. A dollár árfolyamváltozásához és ahhoz kapcsolódóan, hogy az OPEC (a nagy olajexportálók nemzetközi kartellje) most – tényleg – összeszedi magát, jelentős olajár-erősödést várok. Mához egy évre 65 dolláros, esetleg annál is magasabb hordónkénti olajárat prognosztizálunk.
Mindeközben tanúi leszünk az utóbbi időben követett nyugati monetáris politika befellegzésének, ha úgy tetszik: halálának. Végleg megszűnnek a jegybanki könnyítések, a mesterségesen nullán tartott kamatoknak vége. Új ciklus, új korszak kezdődik 2017 végétől: az infrastruktúra modernizálásába, s főként az emberi erőforrásokba, az emberi értelem fejlesztésébe, az oktatásba, a technológiákba fognak vándorolni a legnagyobb befektetések, s ezeken keresztül érünk el végre igazán nagy gazdasági növekedést világszerte. A bezárkózási, protekcionista, kereskedelmet korlátozó politikák – minden jelenlegi látszat ellenére – nem mélyülni, hanem gyengülni fognak. Egyébként kimondottan jó makrogazdasági alapokra épül fel Nyugat-szerte megint egy alapvetően nyitott, inkább tudás alapú társadalom.
Olyan új korszak veszi kezdetét, amely igyekszik felszámolni a szélsőségessé vált vagyoni elosztási igazságtalanságokat, ugyanakkor visszahozza a gyakorlatba az utóbbi időben teljesen elveszett esélyegyenlőséget a munkához, az oktatáshoz, a vagyonhoz jutáshoz.