Versenyben az államok

A minap olvastam egy (Credit Agricole által írt) elemzést Argentína és Görögország összevetéséről.

Nagy különbség a tíz évvel ezelőtti argentin és a jelenlegi görög helyzet között, hogy a dél-amerikai ország külkereskedelmi mérlege a csőd előtti években alig mutatott hiányt (sőt 2000-2001-ben már többletes volt), ezzel szemben Görögország 2005 és 2009 között átlagosan évente a GDP 16 százalékát elérő külker deficitet hozott össze. A hellének helyzete azóta sem sokat javult, idén is a bruttó hazai össztermék 10 százalékára rúghat a folyó fizetési mérleg hiánya (a bőven többletes turizmus ellenére). Ez azt jelenti, hogy a görögök még mindig jóval többet költenek (főleg fogyasztásra, kisebb részt beruházásra), mint a jövedelmük, azaz külföldi finanszírozásra szorulnak. A csőd és az Eurózónából való kilépés tehát önmagában még nem oldja meg a problémákat, a belföldi szereplőknek (lakosság, vállalatok, állam) drasztikusan meg kell változtatniuk megtakarítási, költési szokásaikat.

Az elemzés aztán azzal folytatódik, hogy még egy drasztikus devizaleértékelést követően sem fog gyorsan javulni a külső egyensúly. A görög gazdaságban ugyanis azoknak az iparágaknak van nagy súlyuk, amelyek nemcsak a belső felértékelődés (bérek gyors növekedése) miatt, hanem az értelmetlen szabályozás, az elégtelen beruházás és a rossz munkakultúra következtében veszítették el a versenyképességüket. A görög ipar versenyképtelen, nem véletlen, hogy az ország a külföldi áruk megvételére szorul. A szerző azt írja, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya még a csőd miatt visszaeső külföldieknek fizetett kamatkiadások ellenére (többek között a magas importtartalmú kivitel miatt) is csak a külföldi áruk iránti belső kereslet 30 százalékos (!) csökkenése esetén tűnne el. Ez egészen elképesztően hangzik. Most azonban inkább mégsem ezzel, hanem egy ehhez kötődő gondolatommal szeretném folytatni.

Ez pedig az, hogy van még egy nagyon nagy különbség Argentína és Görögország helyzete között: az elmúlt tíz évben végbement globalizációs folyamat. (Emellett persze többek között meg lehet említeni, hogy Argentína eladósodottsága jóval kisebb volt és a 2001-ben indult agrárár-emelkedés is sokat segített a dél-amerikaiaknak.) A globalizáció az információáramlásban, a tőkepiacon, de a munkaerőpiacon is megmutatkozik és nemcsak a vállalatok, hanem az országok szintjén is jelentkezik. A jelenlegi nyitottság a 10 évvel ezelőtti Argentínára kevésbé volt jellemző.

A globalizáció és a (még?) szabad piacok előnye, hogy a tőke és a munka is könnyen megtalálja az optimális, legjobb megtérülést nyújtó helyét. Így a görögök elutalhatják megtakarításaikat, ha nem bíznak a hazai bankrendszerben vagy tartanak az állam adózási túlkapásaitól (pláne, hogy még devizaátváltási költségük sem keletkezik). Utalják is, folyamatos betétállomány csökkenéssel küzdenek a bankok. Az idegen nyelvet beszélő, szakképzett görög munkavállalók elmehetnek külföldre dolgozni, hiszen az EU-ban gyakorlatilag nincsenek határok. Ez ugyan csökkenti a munkanélküliséget, de épp azok maradnak otthon, akiknek nincs kellő tudásuk vagy vállalkozó kedvük külföldön munkát vállalni, és ezért alacsony marad a jövedelmük. A nem mobilis, kevésbé szakképzett munkaerő nem fogja javítani a versenyképességet, a foglalkoztatottak csökkenő száma miatt pedig visszaesik az adóbevétel. Nem meglepő tehát, hogy az adóbevételek állandóan elmaradnak a tervektől (aminek persze más okai is vannak). A görög vállalatok pedig külföldre tehetik át székhelyüket, ha az állam kiszámíthatatlan és tőkeellenes szabályozási és adózási környezetet teremt. Ahogy olvasom, teszik is: a görög milliárdosok már szinte minden cégük székhelyét áttették Ciprusra és Svájcba. Az országok, munkák, szabályok összehasonlításához pedig rendelkezésre áll a szükséges információ, hiszen az internet elterjedésével minden adat gyorsan elérhető. A hazai média (tévé és sajtó) kontrollálásával, torzított tájékoztatással sem lehet az internetolvasó, okostelefonokkal ellátott lakosság elől elrejteni a valós helyzetet. (Többek között ennek köszönhetőek a tavaszi arab forradalmak, illetve az orosz lakosság választási csalásokon való felháborodása.)

Az államok is versenyben vannak: versenyeznek a jó adófizető polgárokért, a sikeres, ezért (adó)fizetőképes és munkahelyteremtő vállalkozásokért, valamint a befektetők pénzéért. Amelyik ország jobb környezetet tud teremteni, az hirtelen nagyon jó helyzetbe tud kerülni (pl. Szingapúr). A globalizáció megnöveli a skálahozadékot, a versenyelőny nagyon kifizetődő (lásd az Apple példáját). Aki viszont hibás, kiszámíthatatlan, idióta, pszichopata gazdaságpolitikát folytat, azt megbünteti a piac és a saját lakossága is. Külföldön vállal munkát a szakképzett munkaerő, elmennek a vállalkozások, a lakosság elutalja pénzét, máshol fektet be. Emiatt csökken az adóbevétel és a fogyó aktív népesség egyre nehezebben tudja eltartani az arányaiban növekvő inaktív (nyugdíjas, munkanélküli) lakosságot. Beindul a lefelé húzó spirál. Ez 10-20 éve még kevésbé volt így, de mára a helyzet az EU-ban, a munka és a tőke szabad áramlásával, valamint a korlátlan információ hozzáféréssel megváltozott.

A pénzügyi szakzsargont használva, megnőtt a gazdasági teljesítmény gazdaságpolitikára vonatkoztatott bétája. A jól menedzselt állam (pl. Svájc, Németország, Norvégia) gazdaságának nagyon jól megy, a rosszul vezetett állam (pl. Görögország stb.) gazdasága gyorsan lesüllyed. Vannak persze ellenpéldák is (a javuló gazdaság- és társadalompolitika, valamint a kedvező konjunktúra következtében nagyon sok lengyel ment például haza dolgozni az elmúlt 2-3 évben), de ez a fő irány. Óriási tehát a politikusok felelőssége!