Vihar előtt: optimizmus és a csend

A nagy piaci optimizmus közepette halmozódnak az intő jelek, amelyek visszájára fordíthatják a tőzsdei fellendülést – akár nagyon hamar. Christopher Dembik, Saxo Bank vezető stratégája szerint súlyos hiba, hogy a piaci szereplők bagatellizálják Kína és az Egyesült Államok belső pénzügyi egyensúlytalanságait. Szerinte mindkét gazdaságban válságot, Amerikára jó eséllyel recessziót hoz a vállalati szektor adósságainak akkumulálódása. Trump a legnagyobb károkat azzal okozza majd, hogy jelleméből következően személyesen akarja majd kezelni a recessziós periódusban a monetáris politikát.
Geopolitikai, egyúttal gazdasági és ezáltal a tőkepiacok korrekcióját kiváltani képes kihívást sejt az interjúalany az EU-n belül tátongó Kelet–Nyugat szakadék szélesedése okán. Rossz ómen szerinte az EU-n belüli erőviszonyokra jellemző, mesterségesen fenntartott status quo.

Zentai Péter: A piacok idei várható teljesítményét illetően kezd az általános optimizmus egészen szélsőségessé válni. Nem tudok felidézni olyan időket az elmúlt három évtizedből, amikor az elemzők és a befektetők között a mostanihoz hasonló pozitivista konszenzus alakult volna ki. Ez pedig, szerintem, rossz ómen….
Christopher Dembik: Egyetértek. A tőzsdei történelem egyik legfontosabb tanulsága, hogy minél szélesebb egyetértés alakul ki a piaci szereplők között a fejlődés irányát tekintve, annál inkább aggódni kell. Annál valószínűbb, hogy a dolgok a várthoz képest ellenkező módon fognak alakulni. Számomra, számunkra a legintőbb jel, hogy hirtelen mennyire egységesen pozitívvá vált Kína gazdasági-technológiai megítélése, hogy szinte mindenki dinamikusnak feltételezi az ország idei gazdasági fejlődésének ütemét. Egy szót sem hallani mostanában arról, hogy valójában Kínát egyre inkább gyötrik a rendkívüli egyensúlytalanságok a vállalati szférában, a belső adósság vészesen növekszik. Ez szerintünk tartós gazdasági visszaeséshez fog vezetni. Márpedig ha Kínában ez bekövetkezik, akkor vele együtt az egész világgazdaságban leáll a bővülés, e beindult folyamat a visszájára fordul globálisan. Ez egyébként – szerintünk – a legnagyobb veszély, ami a tőkepiacokat fenyegeti.

Az 1930-as években, a legnagyobb válságot követően – akárcsak a 2007-08-as krízis nyomán – a világ minden részén tartósnak ígérkező globális felfelé ívelés kezdődött. Csakhogy eközben a világpolitikában – ugyanúgy, ahogy ezt napjainkban ismét érzékeljük – erőre kapott a nacionalizmus. Tény, hogy az 1930-as évek végére a különböző nacionalista politikák kiváltotta új geopolitikai helyzet felülírta és legyőzte a globális gazdasági növekedési folyamatot. Én ugyanennek a megismétlődésétől tartok az idei évben…
Ennyire nem vagyok pesszimista. Az új nacionalista tendenciákat ezúttal nem geopolitikai problémák hozták felszínre, hanem az, hogy minden országban akkumulálódtak a belső társadalmi egyenlőtlenségek. Ezek kezelésére pedig nem tudtak értelmes, a társadalmi indulatokat enyhítő válaszokat adni a nemzeti kormányok. Geopolitikai szemszögből azonban kétség kívül létezik – szerintünk – két olyan válsággóc, amely reálisan fenyegeti a tőkepiacokat. Az egyik, hogy az Európai Unión belül szakadék kezd tátongani Kelet és Nyugat közt. Merőben ellentétes felfogást képvisel az EU jövőjének alakításáról Lengyelország, Magyarország és néhány más, főként keleti tagállam, mint a Németország, Franciaország nevével fémjelzett „Nyugat”. A másik rendkívüli, a piacok idei teljesítményét drámaian visszahúzni képes krízis szféra: Közel-Kelet, azon belül az a kérdés, hogy milyen következményekkel fog járni Szaúd-Arábia nyitása, aktivizálódása a térség erőviszonyaira és az energetikai piacokra.

Van-e Ön szerint tényleges alapja annak a Saxo Bank által néhány héttel ezelőtt megjelentetett – direkt provokatívnak szánt – jóslatnak, miszerint az idei esztendő az „Osztrák-Magyar Monarchia”, értsd egy új közép-európai erőcentrum újjáéledésének éve lesz?
Annyiban talán igen, hogy míg néhány közép-európai ország ereje teljében tudja magát prezentálni a világ előtt, addig Németország, Olaszország úgy tűnik fel, mintha társadalmi-politikai szemszögből gyengülő helyek lennének.

Ez Itáliára nézve nagyon is így van.
Olaszország kétségtelenül rendkívüli gazdasági-politikai kihívás az EU-n belül, de mindent egybevetve a lényeg a következő: az Európai Unió lassú haláltusát vív. Az EU-n beteges status quo lett úrrá. Az egyik oldalon Macron francia elnök, a másik oldalon a magyarok és a lengyelek akarják átalakítani az egész rendszert. Macron globalista, a lengyel–magyar oldal nacionalista receptet kínál. Egyikük sincs azonban olyan helyzetben, egyiknek sincsenek olyan stabil, erejük teljében lévő szövetségesei, akiknek segítségével felül tudnának kerekedni a másikon – legalábbis a közeljövőben. A status quo márpedig nagyon veszélyes dolog a politikában…, azt előbb-utóbb dráma szokta felváltani.

Donald Trump és az Egyesült Államok világpolitikai, világgazdasági gyengülését nem sorolja a vészt jósló folyamatok közé?
Trumptól sokkal inkább tartottunk tavaly ilyenkor. Mára kiderült, hogy nem tud olyat csinálni, nem is csinált semmi olyat, ami megzavarhatná az általános gazdasági fellendülést. Ettől függetlenül a piacok helyzetének alakulását akkor ránthatja vissza Trump, amikor Amerika gazdasága recesszióba esik. Nagyon reális forgatókönyvnek tartjuk, hogy az Egyesült Államok visszaesést produkál hamarosan. Ez a belső pénzügyi bizonytalanságokból, a vállalati szektor terebélyesedő adósság-felhalmozódásából kell, hogy bekövetkezzen. A recessziót elősegítő tényezők: nincs nyoma sem az inflációnak, nem ütemes a munkahelybővülés – lassulást mutat, a kamatszint tragikusan alacsony. Az önjáró, mások véleményére semmit sem adó, önmagát gazdasági-pénzügyi szuperszakértőnek tartott elnök tragédiát okozhat, ha a recesszió betörésekor összeveszik a Fed-del, a központi bank aktuális döntéseit felül akarja írni, azaz beavatkozik a monetáris politikába. Hangsúlyozom még egyszer: Amerika nagyon könnyen és nagyon hamar recesszióba süllyedhet.

Mit vár az idei évben a devizák frontján?
Semmi drámát. A kriptodevizák, például a bitcoin szerintünk is visszaszorulnak, mert a kormányok ezt az egész fejlődést megregulázzák. A dollár, a jen, az euró és a (kínai) renminbi közötti erőviszonyokban nincs alapja semmiféle szélsőséges elmozdulás bekövetkeztének. Bennünket leginkább az arany érdekel ebben az esztendőben. Legalábbis az első negyedévben. Az eddig átbeszéltek, a reális geopolitikai veszélyek számának némi gyarapodása, főként Kína és az Egyesült Államok várható gazdasági lassulása, Amerika esetében a recesszió veszélyének növekedése, a kriptodevizák visszaszorulása szinte biztos, hogy erősítőleg hat az aranyra. Jó befektetésnek tartjuk a következő hónapokra.