20 éves az euró

Mint kézzel fogható fizetőeszköz, már több, mint 20 éve lehetett először kikapni az ATM-ből. Míg másfél évtizeddel ezelőtt az európaiak megosztottak voltak abban, hogy jó-e vagy rossz a közös pénz léte, az eltelt idő azonban összecementezte a fizetőeszköz elfogadottságát, és mára az eurózóna polgárainak elsöprő többsége jó dolognak látja az eurót.

És amióta létrejött, egyre csak terjed, egyre több állam vezeti be és még senki sem vezette ki és tért vissza a saját fizetőeszközhöz – pedig volt itt közben ugye 2008-as válság, görög válság, 100 éve nem látott pandémia 2020-21-ben – és egyik sem kezdte ki a projektet. A közös európai identitás kifejezője is lett egyúttal. Az új generációknak pedig olyan alap, mint a levegő, el se tudják képzelni, hogy külön pénz van Bécsben, Münchenben, Triesztben, Milánóban vagy Malagában, a Kanárin, vagy Helsinkiben vagy Rotterdamban vagy Dublinban meg Brüsszelben meg Cataniában. Nekünk európaiaknak az euró A pénz. Ebből tudjuk, mi mennyi, hogy egy kajáért 15 az sok vagy kevés, egy szendvicsért 3 vagy 5, egy korsó sörért 2 vagy 6, egy lakásért 300 000, egy fuvar taxiért 25 mennyi, a havi fizetésben 3000 sok-e vagy kevés, hogy nyugdíjban 1500 elég-e, hogy mit jelent, hogy adj egy 10-est, meg hogy egy 100-as a repjegy. Tehát kialakult egyfajta euróban mért árérzékelés ennyi idő alatt. Ez olyan országokban is él, ahol nincs euró, mert tudat alatt az ember lassan azokban is euróban számol, euróra átszámolva derül ki igazán, hogy mi mennyi, mennyit ér és mibe kerül. Hány euró a pizza? Mennyi a hajvágás? Egy hotelszoba? Egy csokor tulipán? A kondibérlet? Ez a mérce.

Ha tippelni kéne ezért, hogy mi lesz 20 év múlva az euróval, arra tennék, hogy itt lesz velünk és terjedni fog, több országban használják majd, mint ma. Mert ez a trend. Európa a világ legklasszabb helye, ez nem is kérdés, a maga izgalmas sokszínűségével, olykor bénán, sőt nevetségesen, ósdi, teszetosza, bürokratikus ólomlábúsággal működő EU-jával, esendőségeivel, de egyes részein a világ leghosszabb várható élettartamával, jólétével, alapvető biztonságával, óriási közös piacával, ahol szabadon jöhetsz-mehetsz ezerkilométereket ugyanazzal a pénzzel a zsebedben és mindenhol belebotlasz egy Lidlbe, ahol megnézed, hogy mennyi a banán vagy a spanyol eper, és hogy egy Zarában mennyi a ruci, és ha olyanod van, fogod a cókmókod és átbútorozol a másik felébe. Szabadon, és közben a kutya sem kérdez.

Milliárdok élnének szívesen az EU-ban, és használnák a közös pénzét, mint stabil fizetőeszközt, az európai polgárok a világ kiváltságosainak körébe tartoznak, hogy ilyen érték birtokában vannak, és egymással ennyire békében tudnak élni, hiszen ahol az EU és nyomában aztán az euró megjelent a kontinensen, ott évtizedek óta nincsen háború. Vita az van. Adókról, szabályozásokról, nemzeti és európai hatáskörökről, törvényekről és bírósági kompetenciákról, jogállamról és annak fogalmi kereteiről – de hol van ez a korábbi generációk pusztító szenvedéseihez képest, amikor európai ölt európait, vasfüggöny szelte a kontinenst, nagyszüleink boldogan cserélnének a problémáinkkal. Ebből a szemszögből tekintve nem lehet nem optimistának lenni az európai jövőre és a közös projekt szimbólumára, az euróra.

Forrás: Vakmajom a Facebookon