2020 sztárbefektetője

Cathie Wood, 2020 sztárbefektetője, akit “money tree” néven is becéznek, mintha a pénz a fán teremne, 3000 dolláros célárat mondott be a Teslára, ami ennek a cikknek a készítésekor 655 dollár.

Nos, nem érdek nélkül tette, mert igen nagy mennyiségű TSLA-t birtokol a befektetőin keresztül, és még számos más, igen spekulatív, mánia-részvényt, amelyek járványállóak voltak, de most, a lezárások végének közel kerülésével logikusan eladói nyomás alá kerültek. Rotál ki belőlük a tőke olyan részvényekbe, amelyek profitálhatnak a nyitásból.

2020-ban szaladt a szekér. 20 milliárd dollár áramlott hozzá, és azokat a pénzeket is berakta körülbelül ugyanazokba a részvényekbe, melyeket birtokolt több ETF-en (tőzsdén naponta adható-vehető befektetési alapon) keresztül. Ettől még jobban felmentek az árak, és újabb pénzek jöttek be, csak februárig idén 15 milliárd (!) dollár. Abból megint venni kellett a Teslát és társait. Szóval a laikus befektetők többsége az ETF-eken keresztül az “égen” szállt be ezekbe a spekulatív részvényekbe, maguk előtt verve fel az árakat. Ha egyszer megfordul a széljárás, és elkezdik kivenni a pénzt az ETF-ekből, akkor visszafelé ugyanaz a folyamat alakulhat ki, hogy veszik ki a pénzt, el kell adni részvényt, leverik az árat, amitől még többen veszik ki a pénzt, még jobban leverik az árat stb.

Nincs kőbe vésve, hogy ez fog történni. De mindig ez szokott történni végül, kivétel nélkül. Szóval innen érthető a 3000-es célár, késleltetni kell, tartósan megakadályozni nem lehet, a kiáramlási folyamat beindulását. Mert ha beindul, akkor már nincs megállás. És azért a historikus analógiák alapján jó eséllyel be is fog következni. A kérdés csak a mikor, a tömeges lakossági részvétel spekulatív részvényekben egy időzített bomba, ami ketyeg.

Forrás: Vakmajom a Facebookon