300

Forintban ennyit, sőt még többet is kell fizetni manapság egy kiló szép burgonyáért. Egy vagy két évvel ezelőtt még csak ennek felét kérték el a piaci árusok, ám azóta nagyot változott a “krumplivilág” itthon. A népélelmezési cikknek számító – mit is jelent ma már ez a szó, ki tudja? – élelmiszer hiányát és rohamosan növekvő árát januárban a lapok is felkapták. A háttérben pedig megjelent a hazai burgonyakészlet kifutása, a folyamatosan csökkenő vetésterület, valamint az alacsony itthoni tárolókapacitás. Mindez tény, de akkor is érdekes megfigyelni, hogy a másik két magyar “stratégiai” termék, nevezetesen a vöröshagyma és a káposzta ára korántsem száguldott úgy, mint a burgonyáé – bár ezek ára is jelentősen nőtt. A krumpliért azonban nemcsak nálunk kell többet adni, de a nagyfogyasztónak és termelőnek minősülő Németországban vagy Lengyelországban is kétszeresére emelkedtek az árak.
A mezőgazdasági termények esetében kézenfekvő magyarázat az időjárás. Tavaly ugyanis aszályos idő volt, és a kevés csapadék miatt alaposan, mintegy ötödével csökkent a termés egész Európában. (Nálunk ez most 20 tonna hektáronként.)
A nagyobb gond azonban az, hogy a magyar agrárium e területen egyre jobban leszakad a nyugat-európai országoktól. A köztudottan vízigényes burgonya termelését mindenütt az öntözés fejlesztésével segítik elő. De, míg másutt a termőterület tizedét locsolják, addig nálunk csupán 2 százalékát. Igy aztán nem csoda, ha alacsonyak a termésátlagok, és egyre többen hagynak fel a “hagyományos” magyar termék előállításával. Jól mutatja ezt egy adat: míg a múlt század hatvanas éveiben 3 millió tonna volt az éves termelés, tavaly már csak ennek a tizede.
A munkaigényes termés betakarítása még így is egyre nagyobb gond, hiszen a kilogrammonként 30-40 forintos átvételi árba már nem nagyon fér bele az egyre drágább segédmunkás munkabére.
Hol van akkor a megoldás? Van-e gyógyszer a “krumplivészre” – nálunk? Szakértők szerint nem csupán a gazdaságtalan termelésen, az alacsony hozamokon kellene változtatni, mert ezzel igazán nem tudna előrelépni a hazai agrárgazdaság. A nyersen, legfeljebb mosott-válogatott formában exportált burgonya sohasem lesz nagy üzlet. Feldolgozva, mélyhűtve, csomagolva azonban már más dimenziókról lehet beszélni. Jó példa Belgium, amelyet ugyan szintén sújtott a tavalyi aszály, de évente így is 2,3 millió tonna fagyasztott burgonyát, chipset, pommes frites -et állítanak elő, és ebből 1,75 millió tonnát át is dobnak a csatorna túlsó oldalára, Nagy Britanniába.
Idehaza nincs elég korszerű feldolgozó üzem, olyan, amelyek beszállítói lehetne a nagy éttermi láncoknak vagy kereskedelmi hálózatoknak. Ezért aztán a termelőknek sincs meg az a biztonságuk, hogy a szántóföldön termett burgonyát jó áron és időben veszi át tőlük a kereskedő. A spirál pedig innen jóvátehetetlenül beindul: nincs pénz a fejlesztésre és gépesítésre, kevesebbet szánnak a kártevők írtására, és csökken a vetésterület. A következmény pedig jól látható a piacokon és boltokban: magyar árut alig látunk, az import csillogóra suvickolt krumpli pedig egyre drágább.