Csirkefronton áll a bál

Fél év alatt több minden történt, mint az előző két évtizedben – legalábbis a baromfi szektorban. Így értékelte röviden a helyzetet Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke, aki cseppet sem mellékesen a Master-Good csoport tulajdonosa is. Az eddigi fejleményekről, de sokkal inkább a jövőről kérdeztük.

Szakonyi Péter: A közelmúltban nagyot változott a hazai baromfiipar szerkezete. A szektor két meghatározó szereplője közül a debreceni székhelyű Tranzit-csoportnál francia befektető jelent meg, a szentesi Hungerit pedig a Csányi Sándor-féle Bonafarm csoportjához került. Új korszak kezdődött a magyar baromfiszektorban vagy csupán némi átrendeződésnek lehetünk tanúi?
Bárány László: Inkább az első megállapítással értek egyet, hiszen a piac második és harmadik legnagyobb cégcsoportjánál történtek jelentős változások. A Hungerit 100 százalékban magyar céghez került. Olyanhoz, amely már most is jelentős szereplője a magyar gazdaságnak, a Tranzit-csoportba pedig egy tőkeerős francia cég vett többségi részesedést. A Hungerit az új cégcsoportban fejlődhet, míg a Tranzit-csoport – amely egy évvel korábban megvette a csirkeszektorban erős Bátortrade Kft.-t – egy olyan jelentős, Európában piacvezető céghez kerül, amely nem csak piacot vett, de nagyobb fejlesztéseket tud megvalósítani Magyarországon is.

A rendszerváltás előtt büszkék voltunk a magyar baromfiexportra, aztán az elmúlt két évtizedben kevesebb diadaljelentést olvashattunk a szektorról. Eltűnt a piacról a nagynevű Bábolna, a Carnex és a Hajdú-Bét is. Beelőztek minket a brazilok, a törökök, sőt még a lengyelek is. Mi történt?
Néhány kivételtől eltekintve elmaradt a strukturális változás. A kis- és közepes méretű cégek jó része tönkrement, elmaradtak a korszerűsítések, vagyis fennmaradt a status quo. Majd az elmúlt néhány hónapban több történt, mint az elmúlt két évtizedben összesen. A francia LDC céggel például olyan tulajdonos lépett be, amelynek éves árbevétele 4 milliárd euró, nyeresége pedig 180 millió euróra rúg, és biztos vagyok abban, hogy ebből jut majd magyarországi fejlesztésekre is. Így végre beindult az évek óta várt konszolidáció.

Ugyan Magyarország nincs az európai legnagyobb termelők között, de az ön cége a csirketermelésben és feldolgozásban, a Tranzit pedig a víziszárnyas szektorban jelentős szereplő. Miért szükséges akkor mégis a konszolidáció?
Ennek szükségességét akár egyetlen tényező, a munkabérek emelkedése is indokolja. Magyarországon csak az idén 20 százalékkal nőttek a munkabérek, mert a munkaerőhiány ezt az ágazatot is érinti. Nem lennék meglepve, ha a szektorban a bérek öt éven belül megduplázódnának. A kényszerű fizetésemeléssel a versenyelőnyünk egy része lemorzsolódik. Erre a válasz csak a technológiai korszerűsítés és az automatizálás lehet. Ez viszont roppant drága mulatság. Kisvárdai üzemünkben például most 12 milliárd forintot fordítunk új technológiára.

Ez még akkor is roppant nagy összeg, ha állami támogatásként egy részét megkapják. Ha jól értem, akkor a támogatási rendszer átalakítását is szorgalmazzák?
Ez így van. Egyre nagyobb szükség van a tőke és a szakmai tudás koncentrációjára. A versenyt ugyanis a kis- és közepes méretű vágóhidak nem fogják bírni. Azt javasoljuk ezért, hogy az eredetileg nekik szánt támogatást a termelőknek adják, hiszen ők termelik az alapanyagot, amelyet mi feldolgozunk. A koncentráció pedig tisztíthatja a piacot és növelheti a termelékenységet is. Ennek illusztrálására egy példa: Nyugat-Európában nincs olyan baromfivágóhíd , amelyik egy műszakban dolgozik, nálunk viszont az számít különlegesnek, amelyik két vagy három műszakban termel.

Akkor mi a magyarázat arra, ami Lengyelországban történt az elmúlt években? A lengyel baromfitermelés ugyanis valósággal kilőtt.

Valóban, a lengyelek három éve immár a legnagyobb európai termelők. A siker az ottani kormány támogatási politikájának és a külföldi befektetőknek egyaránt köszönhető. A kormányzat ugyanis a nagy baromfitelepek létrehozását és fejlesztését támogatta jelentős tőkével és hitellel, a külföldiek pedig – látva a pozitív kormányzati hozzáállást – szinte öntötték a pénzt a feldolgozóiparba. Az eredmény pedig önmagáért beszél.
Mivel az állattartási előírások egyre szigorodnak Nyugat-Európában, a termelés fokozatosan Kelet felé húzódik. Ennek lehet egyik jele az LDC magyarországi bevásárlása is. De megjelentek már a nyugati befektetők Ukrajnában, Romániában és Bulgáriában is. Ez utóbbi máris a kacsamáj-termelés európai központjának számít.

Milyen következményekkel járhat az, ha itthon is megjelennek az európai „nagy játékosok”? Nem tart az egyenlőtlen versenytől?
Szeretem a versenyt és a kihívásokat. A verseny hiánya ugyanis kényelmességhez és eltunyuláshoz vezet, és a verseny a legnagyobb igazságosztó is.