A fekete kontinens megúszta a járványt?

A címben felvetett kérdésre nincs egyenes válasz. A szegény trópusi afrikai országokban minden esetre relatíve sokkal kevésbé bizonyult súlyosnak a Covid-19, mint a Föld bármelyik más nagy régiójában, kontinensén. Az egyik okot, hogy Afrikában él a legtöbb fiatal polgár, mindenki ismeri. A többi tényezőt igyekszik feltárni a kanadai Ontario állam egyetemének (Western Ontario) kutatócsoportja, élén Jesica Adams vezető elemzővel. A vele való interjú kiemelkedő üzenete, hogy Afrika szinte bizonyosan nem válik azzá, amit előzetesen sok szakértő prognosztizált és nem terjeszti tovább a járványt.

Zentai Péter: Sok baklövést elkövettek a pandémia nemzeti és nemzetközi kezelése kapcsán a döntéshozók. Biztosnak mondott járványügyi prognózisok sora bizonyult hibásnak.

Janica Adams: A világjárványnak nincs vége. Úgyhogy egyelőre egyetlen prognózisról, kezelési módszerről sem jelenthető ki, hogy alapvetően hibásnak bizonyult. Gondoljunk bele! Hiába valósult meg az álom, hogy belátható időn belül legyen oltóanyag és induljon be az oltás világszerte. Egyelőre ez nem hozott igazán megváltást. Ám mégsem mondható ki, hogy a sztorinak nem lesz – akár hamarosan – happy endje.

Engem az, az óriási jelentőséggel bíró prognózis izgat hónapok óta, hogy politikusok, közgazdászok, járványügyi szakértők, a témára szakosodott orvosok többsége globális katasztrófát jósolt arra az esetre, ha fekete-Afrikában (a Szahara alatti afrikai óriási övezet, mely Dél-Afrikáig húzódik) is beindul a járvány. Beindult ugyan, de csak nagyon módjával.

Egyelőre csak az világos, hogy arrafelé sikerült a járványt kordában tartani. Nem úgy, mint a fejlett világban. Egyáltalán nem igaz, hogy fekete afrikai menekültek, migránsok kárt okoztak az európai, észak-amerikai emberek egészségének…

Igen, a jelek arra utalnak, hogy Afrika relatíve tényleg megúszta a járványt. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy csak viszonylagosan, hiszen a járvány a kontinensen mégiscsak mintegy százezer közvetlen áldozatot követelt.

Egymilliárdan lakják azt a kontinenst!

Ebből a szempontból is helyes, ha relativizáljuk a dolgokat. Igen, Afrikában nyilvánvalóan sokkal csekélyebb rombolást végzett a Covid-19, mint Európában, Észak-Amerikában, Ázsiában és Dél-Amerikában. Abszolút számokban és relatíve egyaránt. Kevesebb a haláleset, kevesebb a fertőzés…

Annak ellenére, hogy Afrikában nincs rendes, „civilizált” orvosi ellátás, pláne nincs hiteles egészségügyi statisztikai rendszer?

Az orvosi ellátás afrikai színvonala összetettebb történet, azt nem helyes leegyszerűsíteni azon az alapon, hogy rosszabb vagy jobb-e másokéhoz képest.

Az azonban nem vitás, hogy nincsenek megbízható adatok. Különös tekintettel a legelmaradottabb, városoktól távol eső fekete-afrikai körzetekből. Mégis, ha valóban súlyos járvány szedne áldozatokat, akárcsak olyan jellegű, mint amilyen például Észak-Olaszországot vagy némely kínai vidéket vett célba, akkor annak igenis híre ment volna – köszönhetően a kontinens magas színvonalú internet-bekötöttségének és a nagy számú külföldi tanácsadó, szakértő, üzletember elbeszéléseinek. Nyilván tudnánk róla, ha szegényebb afrikai országokban ténykedő külföldiek százezrei körében aratna a Covid okozta halál.

De nem tudunk ilyenről, nyilván azért nem, mert arrafelé – tényszerűen – mégiscsak kordában van tartva e betegség.

Egyébként az adatok valószerűségének problematikája folyamatosan viták tárgyát képezi Kína, Oroszország és egy sor más zártabb társadalom kapcsán.

Igazolható megbízható számokkal, hogy Afrika „jobban teljesít”?

Ha összevetjük a nyugati világban is kiemelkedően transzparens Kanada és a hasonló lélekszámú, afrikai viszonylatban külföldi járványügyi szakértők és különböző független szervezetek által erősen monitorizált Uganda járvánnyal kapcsolatos adatait, akkor nagyjából leképezhetjük az általános aránykülönbséget. Kanadában másfél millió esetet regisztráltak, közülük 27 000-en haltak meg. Ugandában ugyanazon másfél éves perióduson belül százezer az esetszám és háromezer a halott.

Elképesztő különbség! Hogy lehetséges ez? Miért ez a differencia?

Találtunk ugyan néhány logikus magyarázatot, de még messze nem jelenthetjük ki, hogy tudjuk a megfejtést.

Maradjunk csak a Kanada kontra Uganda példánál, mely nagyjából átfogóan leképezi a Covid helyzet és következménysor általános viszonyát a fejlett világ és a szegény Afrika között! Kanadában 42 év az átlagéletkor. A lakosság 18 százaléka 65 évesnél idősebb. Bármennyire is meghökkentő, de Ugandában 17 év az átlagéletkor, az összlakosság mindössze 2 százalékát adják a 65 évnél idősebbek.

Akkor én lőttem mellé. Nem arról van szó, hogy az afrikaiak általában ellenállóbbak, egészségesebbek, netán jobban kezelik a járványt, mint az amerikaiak, európaiak, hanem egyszerűen fiatalabbak, az emberek korán meghalnak…

Ez így nem igaz. Afrikában is növekszik a várható élettartam, ugyanúgy, ahogy bárhol másutt a világon. Az alacsony átlagéletkor meghatározó oka, hogy az elmúlt másfél évtizedben a fekete afrikai országok messze nagyobb születésszámot produkáltak mint a nyugati világ. Ezen idő alatt nem szegényedtek tovább az afrikaiak, hanem – nagyon viszonylagosan – jobb módú emberekké váltak. Olyanokká, akiket már nem sújt az éhhalál, akik körében csökken a gyermekhalandóság.És ez éppenséggel összefügg az egészségügyi ellátás javulásával, a globalizált gyógyszerellátással, a felvilágosítás terebélyesedésével.

A mostani járvány kapcsán egyenesen kijelenthető, hogy – e téren és megint csak relatíve – jobb az orvosi, szakmai ellátás, aktuálisabbak, hasznosabbak a helyi szakmai ismeretek. Ugyanis az Ebola, a himlő, és a többi, a közelmúltban rendkívüli áldozatokat követelő járványok legyőzésében annyi gyakorlati tapasztalat halmozódott fel, mint sehol másutt a nagyvilágban. Ez a körülmény is fontos adalék, hogy megértsük a témát, mint ahogy természetesen nem lehet eléggé hangsúlyozni a demográfiai differencia jelentőségét Afrika és a fejlett világ között.

Afrika elmaradottsága „hasznosnak” bizonyult Covid ügyben azáltal, hogy a kontinens országaiban elenyésző az idősotthonok száma. Ezzel szemben a fejlettnek számító Dél-Afrikában annyi idősotthon van, mint a Szahara és Dél-Afrika közti óriási övezetben összességében. Dél-Afrikában – ahol százezres nagyságrendet képviselt a halálesetek száma – az áldozatok 33 százaléka idősotthonokban lakott. 

Most már azon töprengek, hogy minél erőteljesebb, fejlettebb, átfogóbb egy országban a szociális háló, annál inkább vonzza be a betegségeket.

Ez abszurditás, noha – komolyra fordítva a szót – a rurális, elmaradott, minden értelemben családközpontú társadalmakat, régiókat, tényleg csekélyebb mértékben sújtotta a járvány. Ez globálisan is leszögezhető. Afrika esetében azonban adalékos tényező az is, hogy egész évben egyformán meleg és szárazság van. A négy évszakkal rendelkező Dél-Afrikában viszont tetten érhető, mennyivel többen betegedtek és haltak meg az esős, hűvös időben, mint a száraz évszakban.

További adalék a komplex témához, a megfigyelés, hogy járványok, járvány veszélyek idején – nyilván a rengeteg történeti tapasztalat, az apáról-fiúra szálló elbeszélések, a társadalmi beidegződések nyomán – a fekete-afrikai országokban enyhülnek az emberek közötti feszültségek.

Nigériában, Zimbabwéban, és a többi szélsőségesen korrupt országban is, a kevésbé igazságtalan afrikai társadalmakban, például Botswanában pedig pláne, járvány idején mindig erősödik a szolidaritás az embertársak között. Alulról jövő fegyelmezettség lesz úrrá.

Ebben a mai világban arrafelé sokkal kevésbé hallani, olvasni rádióban, tévében, interneten szkeptikus hangokat a járvány súlyosságát és a kötelező tennivalókat illetően. Ahogy híre ment Afrikában is annak, hogy pandémiával fenyegető járvány ütötte fel a fejét Kínában, a világon elsőként az afrikai országok szakították meg a légi közlekedést Kínával és aztán a többi ázsiai országgal. Botswana a világ legelső országaként vezetett be vesztegzárat, holott akkor még egyetlen esetet sem regisztráltak az országon belül. Botswanát követően néhány hónapra rá már 40 afrikai ország (az 52-ből) lezárta határait, holott ennek súlyos gazdasági következményeivel mindenki kénytelen volt előre számolni. Mégis felvállalták. Azt tették országok, amit ilyenkor, járvány idején a kis afrikai körzetekben, távoli falvakban mindig is szokás volt, teljesen lezártak. Azóta is Afrikában figyelhető meg leginkább, hogy nagyvárosokban, falvakban, mindenütt maszkot visel a többség.  Függetlenül állami, kormányzati határozatoktól, rendeletektől. Ez tradicionálisan így működik. A HIV és az Ebola járvány tanulságait minden fekete-afrikai országban alaposan feldolgozták nem csak orvosi, politikai szinteken, hanem és főként a kisemberek százmillióinak a mindennapi életében, mikrovilágában.  

De nincsenek oltva az afrikaiak. Legalábbis elenyésző részük jutott oltáshoz. Ezt olvasom.

A nyugati világhoz képest elenyésző egyelőre a beoltottsági szint, a tesztelés területén pedig elképesztő az elmaradás. Mindazonáltal mégis jobbak az adatok, mint a nyugati világban, vagy Oroszországban. Ennek az előre nem prognosztizált jelenségnek zajlik a tanulmányozása.

Ami tovább javítja az afrikai helyzetet, hogy az utóbbi két-három hónapban az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Anglia egy sor skandináv, az összes Benelux állam, Izrael fokozottan és egyre erőteljesebb ütemben szállít minden afrikai államba oltóanyagot, ingyenesen. A nagy nemzetközi és pán-afrikai intézményi, illetőleg az óriási, főként amerikai magán alapítványok összehangoltan igyekeznek gondoskodni róla, hogy ha valahonnan, akkor Afrikából biztosan ne terjedjen tovább a járvány. Ez a cél abszolút reális.