A gazdagember palotájáról

A napokban tele volt a sajtó azzal, hogy Nagy György magyar “gazdagember” (és neje) vásárolt egy házat/villát/kastélyt (kinek mi a szimpatikus) a kaliforniai Bel-Air-ben. Az eredeti tudósítás oldalán található egy csomó fotó is, érdemes megnézni őket, persze akkor NE tegye, ha úgy gondolja, hogy ez rossz hatással lenne Önre. A G7 oldalán még videó is van az ingatlanról pontos címmel (google térkép).

Nem ismerem Nagy Györgyöt, olvastam róla ezt-azt, nem nagyon tűnik ki a hazai gazdagember mezőnyből (hacsak azzal nem, hogy az itthon szokatlan curling nevű sportágban ért el eredményeket –a vásárlásról tudósító helyi újság is ezt tartja érdekesnek róluk), de a világban azért az nem annyira ritka, hogy ilyen szintű ingatlanokat vásárolnak a gazdagemberek.

Igaz, a szocializmus nem volt olyan rég (alul is, felül is sokan azt hiszik, hogy még ma is benne élnek – közállapotaink egyik oka pont ez), de tetszik/nem tetszik, hozzá kell szoknunk, hogy vannak olyan emberek, akiknek annyi pénze van, hogy ezt is megengedhetik maguknak, és ettől (mármint, hogy ilyesmire költik a pénzüket) még nem rossz emberek. Nem kell feltétlenül örülni neki, de érdemes elfogadni, hogy még itthon is sok olyan ember van, aki tényleg becsületes úton kereste a sok-sok pénzét, és vannak közülük jó néhányan, akik el is szeretik költeni úgy, hogy az esetleg másokat (akár engem is) zavarhat. (Nyilván én is olvastam a Nagy György üzleti ügyeit bemutató cikkeket.)

Maga a kecó szerintem nem rossz, de ahol kommentálni lehetett a cikket, ott kiderül, hogy sokan ízléstelennek tartják, és sokaknak nem tetszik. Na, ez viszont nagyon magyar…

Elfogadom, legyen úgy, gondolom a negatív kritikát megfogalmazók klasszabb ingatlanban laknak, hiszen azt tényleg saját ízlésük szerint alakíthatják: egy Zsolnay “Szalonnázó paraszt” a szekrényen (alatta csipke – régen a TV tetején volt, csak az új TV túl lapos hozzá), falon gondolom ízléses tájkép (esetleg falusi csendélet) egy „híres” magyar festőtől, meg persze egy nagy könyvespolc tele a ’80-as évek igényes(nek gondolt) művészeti albumjaival (és ifjúsági diákkönyvtár sorozataival), jobb esetben néhány éppen divatos kortárs szépirodalom, és szakkönyv. A nappali fűtéscsövein valószínűleg valamilyen futónövény kapaszkodik, a világosabb helyeken cserepes virágok isszák a fényt („igényesebb” lakásokban vasbeton acélból készült és feketére mázolt virágtartó állványon), a szekrénysoron pedig (néhány családi fotó mellett) az elmúlt 30 év utazásainak kedves emlékei sorakoznak, egy-egy szebb tengeri csiga vagy kagyló, egy kelet ázsiai, fából faragott szobor, vagy valami szép kő (kristály, ásvány, stb.).

Fürdőszobájuk (az övékben is van mosdó meg kád) és lakásuk bútorzata is gondolom teljesen hasonló (csak az IKEA-ban fizették ki).

Szóval, a kritikusoknak igaza van, ez is van olyan szép, mint egy ilyen 6 millió dolláros ingatlan belső tere. (Nem, nincs igazuk, és attól, hogy valaki akárhogy szerezte a pénzét, még vehet jól kinéző ingatlant, mint az esetünkben is történt.)

Azért (is), hogy vígasztaljam az irigyeket, meg a fanyalgókat, a megvásárolt ingatlan valójában „semmi extra” az ottani viszonyok között, a konkrét környék felülről már-már egy zsúfolt hazai család házas övezetre emlékeztet. Ingatlan szempontból egyébként az „igazi” Bel Air (merthogy Nagyék ingatlana nem ott, hanem néhány km-rel odébb a hegyek túloldalán egy külön „lakóparkban” van) tényleg fantasztikus környék, ha jól megnézzük ezt a Google térképrészletet (a link egy dombtetőn álló házra mutat, távolítson el és nézzen körül lejjebb), a megvett ingatlan nem is olyan nagy, nem is olyan különleges, van itt bőven igazán nagy és igazán extra ingatlan. (Érdemes megnézni 3D nézetben is a térképet, elképesztő, hogy milyen szintű ingatlanok, milyen sűrűségben vannak ezen a helyen.)

A vételár ezen a szinten „bagó” (érzésem szerint ezért is csaptak le rá Nagyék), mert pl. a keleti parton Floridában (ott is jó környéken) épp van ez az ajánlat. (Pontosan itt helyezkedik el.) Ez az ingatlan kb. négyszer annyiba kerül, mint a Nagyék által épp megvett, de az ő szintjükön, gondolom, ez pont mindegy, ha úgy érzik, meg kell szerezniük, mert beleszerettek.

Egyébként meg, nagyon valószínű, hogy nemcsak a Nagy házaspárnak van ilyen szintű ingatlana külföldön, hanem „tömegesen” vásároltak a magyar gazdagok külföldön nagy értékű ingatlanokat, csak azokról nem tudunk.

És tényleg, jobb lenne a lelkünknek, ha itthon lenne az a villa?

 

Borítókép forrása: https://www.latimes.com