A hazug Hold

A Hold fázisai, azaz hogy mikor van újhold, növekvő, teli vagy fogyó Hold, elég pontosan előre jelezhetőek. Ha van valami, ami a kiszámíthatóságot jelképezheti, az éppen a Hold tehát. Ennek ellenére a középkorban használt latin nyelvben a Hold állandó jelzője a ’hazug’ volt (Luna mendax), és a szerencse, a változékonyság és kiszámíthatatlanság fogalma kapcsolódott a Holdhoz.

Hogy mit is gondolt egy középkori vándordiák a szerencse forgandóságáról és ezt hogyan hasonlította a Hold változékonyságához, azt onnan tudjuk, hogy a 13. században egy bajor kolostor szerzetesei lejegyeztek egy dalt (sok más dal mellett), amit vándordiákoktól hallottak. A dalok szövegét tartalmazó kódex évszázadokig a Benediktbeuern-i kolostor könyvtárában lappangott, mígnem 1803-ban előkerült. A versek szövege több helyen annyira világias és szókimondó, hogy csak fél évszázaddal később merték kiadni. Az, hogy ezekről a dalokról nem csak néhány irodalmár hallott, az annak köszönhető, hogy 1936-ban a német zeneszerző, Carl Orff zenét írt a szövegekhez, és ezekből egy oratóriumot állított össze. Ennek az oratóriumnak, a Carmina Burana (vagyis latinul: Beuern-i Dalok) címet adta, és az egyik legismertebb, legszuggesztívebb darabja pont a szerencséről szóló ’O fortuna’ kezdetű dal, amelynek első két sora a szerencsét a Holdhoz hasonlítja, ami hol nő, hol csökken.

Hogyan kapcsolódott mégis a pontosan kiszámítható mozgású Holdhoz a megtévesztés fogalma a középkorban? Ha az égboltra felnézve meglátjuk a Holdat, könnyen el tudjuk dönteni, hogy melyik holdfázist látjuk. Ha a Hold fényes részén a görbület jobbra van, vagyis ’D’ alakot formáz, akkor a Hold dagad, vagyis növekvő fázisban van. Ha éppen ellenkezőleg, ’C’ alakot látunk, akkor pedig csökken, vagyis fogy. A latin kifejezések azonban mindig az ellenkezőjét jelentik annak, amit látunk: hiszen a növekvést a crescit, a csökkenést a decrescit szó jelöli, azaz a Hold mindig becsap minket, ha a beszélt nyelvünk a latin. A Hold pont az ellenkező betűt formázta, mint ahogyan éppen viselkedett.

Alacsonyabb szélességekről, az egyenlítő környékéről nézve a holdsarló csónak alakot formáz, és a kelő vagy nyugvó Hold a tenger felett hajóként lebeg. A déli féltekéről nézve a betűk pont fordítva jelentik a fázisokat, mint az északi féltekéről nézve, tovább növelve a kavarodást. Ennek elkerülésére a csillagászok azt ajánlják, hogy ha napkelte előtt a keleti égbolton látjuk a Holdat, akkor fogy, és ha napnyugta után a nyugati égbolton látjuk, akkor pedig növekszik.