A hihetetlen magyar algoritmus

1969. július 20-án, miután leváltak az Apolló űrhajóról a vakmerő űrhajósok, megkezdődhetett a holdra szállás. A főhajtómű lassította a holdkompot, amelynek az ablakai lefelé néztek. Abból, hogy az ablakra felkarcolt vonalak előtt milyen gyorsan haladtak el a kráterek, az űrhajósok vizuálisan ellenőrizhették, hogy a sebességük tényleg annyi-e, mint amennyit a számítógép jelzett. Bekapcsolták a radart, ami a Holdtól mért távolságukat és a Hold felszínéhez képesti sebességet mérte. A radar adatait a számítógép eleinte kétkedve fogadta. Tényleg ilyen magasan lennének, és valóban ennyi a sebességük? A számítógép lassan „elhitte” az adatokat.

A különféle műszerekből érkező mérési adatok (a radarból érkező távolság- és sebességadatok, a gyorsulásmérők által mért gyorsulások és a giroszkópokból érkező dőlésadatok) mind a holdkomp pillanatnyi állapotából (helyéből, sebességéből, dőléséből, gyorsulásából) a mozgásegyenletek segítségével levezethető mennyiségeket mérik, több-kevesebb hibával. Mivel a holdkomp a pályáján nem „ugrál”, ezért a pillanatonként érkező, összevissza ugráló helyadatokból a helymérés pontosságára is lehet következtetni. A hely meghatározása során tehát a kevésbé ugráló adatokat nagyobb súllyal, a jobban szóródó adatokat kisebbel kell figyelembe venni, és ezeket a súlyokat akár pillanatonként újra kell számolni. Ezt az eljárást alkalmazva valamennyi mérési adatra, a holdkomp állapota, helye és sebessége, az előző pozíciókat is figyelembe véve határozható meg. Ezt az algoritmust ma Kálmán-szűrőnek nevezik, amely a ’60-as évek elején az Amerikában élő Kálmán Rudolf Ernő nevéhez köthető. A szűrő használata annyira általánossá vált, hogy a navigáción és az ipari irányítástechnikán kívül a pénzügyi-gazdasági idősorok létrehozásában is hasznát veszik.

Az eljárás a holdra szállás során tökéletesen működött. Apró hibát csak az okozott, hogy a holdkomp tetején lévő radar – ami az Apolló űrhajót pásztázta, és a küldetés vészmegszakítása során kapott volna szerepet – bekapcsolva maradt és állandóan szükségtelen adatokkal bombázta a számítógépet, ami emiatt túlterhelődött. Hogy ebből miért nem lett nagyobb baj? Az már egy másik történet…