A járvány titkos áldozatai: kisgyerekek, szegény emberek

A Covid korszak legsúlyosabb áldozatai a kisgyerekek – nemcsak a szegény országokban, hanem a fejlettekben is. Amennyiben biztonságérzetük totálisan megrendülőben van, lelki traumákat okoz számukra, hogy mehetnek vagy sem iskolába, óvodába, barátok közé. Egyesek megengedhetik maguknak a távtanulást, többségük nem. Mind a legszegényebb, mind a leggazdagabb országokban megfigyelhető, hogy három-négy évesek beszédkészsége vészesen gyengül a bezártság okán.
Az egyébként évtizedeken át egységesedő, egymást „átölelő” „gyerek világtársadalomban” váratlanul mély szakadék van kiépülőben, gyerekek válhatnak gyerektársak, eddigi barátok ellenfelévé, ellenségévé. Páratlan folyamat, legalábbis, ha ténylegesen beindul. Márpedig igenis beindulni látszik.
Ezt mondja többek között a Világbank Covid járvány következményeivel, főként a globális szegénység példátlan hirtelenséggel bekövetkezett mélyülésével foglalkozó szakembergárdájank szóvivője, David Young.

Zentai Péter: Mennyire szakszerű Ön szerint, ha azt mondom, hogy globális ellenforradalmat generál a Covid járvány. Maga a kór, a betegség és az, ahogy világszerte össze-vissza bánnak vele: megelőzés, gyógyítás, gazdaságok lezárása, megnyitása címén?

David Young: Nyilván abszolutizálni kívánja a friss világ-helyzet jelentésünknek azt a fő üzenetét, hogy néhány hónap alatt a visszájára fordult a tartósnak bizonyult világtrend, tudniillik mindeddig gyorsuló ütemben csökkent a szegénység a nagyvilágban…

Önök és más nemzetközi magán-és kormányközi intézmények egybehangzó felmérése szerint három évtized fejlődése állt le és – ahogy mondja – fordult visszájára mindössze nyolc hónap leforgása alatt. Szerintem, ha erre azt mondom, hogy drámai folyamat, akkor nagyon enyhén fejezem ki magam… Annál is inkább, minthogy a Covid közvetett és nem szükségszerűen betegségekben megnyilvánuló szövődményeinek legsúlyosabb áldozatai a kisgyerekek.

Annak – legalábbis ahogy kiélezi a problémát a fogalmazásával – nehéz ellentmondani.

Azonban azért egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkezni arról, hogy ezúttal közvetlenül – a téma kapcsán.  igazából senki sem hibáztatható, nincs ebben a tragikus drámában jó és rossz. Senkinek nem állt szándékában mély szegénységbe sodorni, főként oda visszasüllyeszteni mintegy száz millió embert a legmélyebb szegénységbe. Pláne az nem, hogy ezeknek az embereknek a gyerekeit ismét éhhalál fenyegethesse.

Gyerekek milliói halnak meg, mert Európában és Észak-Amerikában, a világ tehát legfejletteb országaiban százezrek betegendek meg egy homályos influenza szerű járványban? Erről senki sem tud semmit a fejlett világban…

A friss jelentésünk adatait nem ildomos eltorzítva interpretálnia. A lényeg a következőt: az úgynevezett Harmadik Világban a mély szegénység azt jelenti, hogy egy gyerekre vagy felnőttre, nem jut 1 dollár 90 centnél nagyobb napi jövedelem. Az abszolút számok az inflációs változások tükrében persze folyamatosan változtak az elmúlt évtizedekben, de – itt, ebben a nagyvilágban és most – ez a mély szegénységi határ Afrikában, Ázsia, Dél-Amerika legelmaradottabb, legszegényebb részein. Aki ezen határ alá tartósan bekerül, annak gyakorlatilag csekélyek a túlélési esélyei. Előzetes számításaink, a konkrét prognózis szerint a jövő évben körülbelül 150 millió embert fenyeget Földünkön a szegénységből fakadó halál.

És való igaz, ha nem támadt volna az emberiségre a Covid, akkor folytatódott volna a gyorsuló pozitív trend, nyolc százalékkal nőt volna egy év alatt a szegénységből kikerültek aránya.

Ugyanis harminc éve egyfolytában – a globalizáció, az idegenforgalom, az utazások, a kereskedelem és szolgáltatások liberalizálása, a munkahelyek globális átrendeződése nyomán – évről évre egyre csökkent a nagyon szegény emberek száma. Különösképpen a leginkább hátrányos helyzetű kontinenseken és országokban. A legnagyobb fejlődés a gyerek halandóság csökkenése volt, ami a globalizáció adta technológiai-egészségellátó, betegség megelőző rendszerek világméretű elterjedésének köszönhető. A Covid járvány elleni szuper-lokális küzdelem, mindennek közepette pedig a nacionalista politikák előtérbe kerülése a fejlett országokban, a globalizáció gyors leépülését, az ellátó láncok lebénulását okozta, a szegény országokban gyakorlatilag megsemmisült a komoly és mindenkit érintő bevételeket generáló utazások korszaka. Mi kutatók is meglepetéssel teli megrendüléssel konstatáljuk, hogy – szinte szó szerint – pillanatok alatt következett be tragikus fordulat a szegény országok lakóinak életkörülményeiben. Tízmilliók – akik az utóbbi időkben felkapaszkodtak- hirtelen lezuhantak a mélységek mélységébe. Magukkal rántva kicsinyeiket, akiket már nem vesz körül olyan – a korábbi időkhöz képest minőségileg – persze csak nagyon relatíve – magasra nőtt egészségügyi infrastruktúra, ami a csecsemők biztos életben maradásához szükséges, főként pedig hirtelen újból megfizethetetlenné vált az alapvető élelem.

Minden esetre a fejlett világ csak magával látszik foglalkozni, csak a saját betegeinek, főként az idős, krónikus beteg embereknek a gondoskodására fókuszál, a gyógyszerfejlesztések – kimondatlanul is – csak a gazdagabb világ „közönségét” célozzák meg.

Korábban – a mélyszegénység felszámolásának évtizedeiben – kétségtelenül inkább mutatott nagyvonalúságot a szegények irányában a jobb módúak világa. Most azonban – az akarattól, jó-és rosszindulattól, önzőségtől, önzetlenségtől függetlenül – az a helyzet, hogy nagyrészt leállt a globális ellátási lánc, minden téren.

Elszigetelődnek a legszegényebb régiók… Hagyják őket vagy éhenhalni vagy még tán azt is, hogy náluk akár irtózatos sebességgel tomboljon hamarosan a Covid járvány…

Szerencsére a harmadik világ jelentős részét, jóllehet az adott országokban nincs megbízható ellenőrző, adatfeldolgozó infrastruktúrájuk, a helyszíni tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy nem akkora erővel támadja a kór, mint a fejlett világot. Lehetséges, hogy emögött a Harmadik Világban élők emberek szervezetének a különböző járványokkal szembeni évszázadok során kialakult nagyobb ellenálló képessége húzódik meg. Ott tehát – legalábbis egyelőre – nem a Covid a baj, hanem az, hogy a fejlett világ szinte másra sem képes fókuszálni, mint a Covidra.

A szegénység mélyülése azonban, mint olvasom a jelentésükben, nem korlátozódik kizárólag az eleve szegény országokra…

Olyannyira nem, hogy a friss tudományos prognózisunk szó szerint a következőt rögzíti: „10 mostanság leszegényedő, kisebb részben mély szegénységbe süllyedő ember közül 8 közepesen fejlett országokban él”. Közepes jövedelmű államokban tehát, amelyek között európai és amerikai államokat is értünk.

Az az egyik legfőbb, közhelyszerűnek tetsző, de ezúttal a legalaposabban dokumentált megállapítása a tanulmányunknak, hogy – globálisan – a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek a „Covid korszakban”. És ez igenis összefügg azzal a káosszal, amibe a fejlett, jóbb módú országok politikailag, gazdaságilag, pénzügyileg kerültek, főként azzal, hogy míg a technológiai fejlődés globálisan tud csak utat törni magának, addig a politikai fejlemények a befelé fordulás irányába mutatnak. A gazdaságokat a technológia kifelé, a határok lebontása felé, a politika a határok szigorított ellenőrzése felé húzza. Szakadások minden területen és közben a Covid járványt egyidejűleg próbálják nacionalista és internacionalista módon kezelni. Nem összehangoltan, hanem egymástól elkülönítetten: az egyik ország nacionalista, a másik nemzetközi együttműködéssel. A nacionalista politikai hatalom csak lefölözni akarja mások nemzetközi együttműködésének eredményeit. Azokat aztán saját, nyilvánvalóan hatalmi célokra alkalmazzák a nacionalisták.

Ha nyomul az öncélúság – akár a Covid kezelése kapcsán is – az, feltételezem, önmagában véve is járványhoz hasonlóan fog terjedni.

Tökéletesen igaz. Nem csupán nemzetközi szervezetek, de megannyi tekintélyes magán think tank példák, esetek millióit dolgozza fel. És minden ebbe az irányba mutat: a Coviddal nagyon erőteljesen összefüggésbe hozható hirtelen leszegényedés növekvő számú országban hoz létre olyan konstellációt, hogy a nemzeti politikai hatalom a gyógyításra, megelőzésre hivatkozva nem csupán nyilvánvalóan szükséges, a nép javát szolgáló intézkedésekről dönt, hanem mindezt ürügyként alkalmazza saját önös céljainak megvalósításához: hatalmon maradásának bebetonozásához. A korrupció a Világbankhoz tartozó országok háromnegyedében erősebben növekszik, mint a korábbi évtizedekben, amikor is éppenséggel visszaszorulásról lehetett beszélnünk. A szegénység mélyülése potenciálisan, bár adatokban egyelőre nem nyilvánvalóan, növeli a bűnözést. A Covid korszaknak azonban –ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – a legnagyobb vesztesei, legsúlyosabb áldozatai a kisgyerekek – nem csak a szegény országokban, hanem a fejlettekben is, amennyiben biztonságérzetük totálisan megrendülőben van, lelki traumákat okoz számukra, hogy mehetnek-e vagy nem mehetnek iskolába, óvodába. Egyesek közülük megengedhetik maguknak a távtanulást, többségük nem engedheti meg magának. Az egyébként évtizedeken át egységesedő, egymást „átölelő” gyerek világtársadalomban váratlanul mély szakadék van kiépülőben, gyerekek válhatnak gyerektársak ellenfelévé, ellenségévé. Ez tulajdonképpen páratlan, példátlan folyamat, ha ténylegesen beindul. Nem látni be, miért is ne indulna be.