A kötvényalapok futamideje is lényeges

 

Kötvényalap és kötvényalap között is lehet különbség, az elmúlt két évben ez nyilvánvalóvá vált. Azon konstrukciók, amelyek hosszabb futamidejű állampapírokat tartottak portfóliójukban, megszenvedték a 2003-as év kamatemeléseit, míg tavaly jól jártak a kamatcsökkentésekkel. Az elmúlt egy év jó hozamot jelentett a kötvényalapoknak, ám ez korántsem jelent garanciát arra, hogy az idei esztendő is hasonló teljesítményt hoz – magyarázta Móricz Dániel, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere. A közelmúltban relatív jó teljesítményt nyújtottak a konstrukciók, éppen ezért a befektetők zöme nem a hozamok szórását nézi, pedig a múltbeli hozamokon kívül a kockázati szinttel is érdemes számolni – véli Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő portfóliómenedzsere, aki emlékeztetett arra, hogy a 2003-as kötvénypiaci korrekció idején sokakat meglepett, hogy átmenetileg az állampapírokon is lehet veszíteni.

A rövid és a hosszú kötvényalapok vásárlásánál azt is mérlegelnie kell a befektetőnek, hogy mindkettőnél más-más hatások érvényesülnek – magyarázta Móricz Dániel. A rövidebbnél a kamatcsökkentési várakozások hatnak, míg a hosszabbra a globális kockázatvállalás, a konvergencia-befektetői hozzáállás.

A legtöbb alapkezelőnél rövid és hosszú kötvényalap is fellelhető a palettán, s mint egyes piaci szereplők fogalmaztak: akadnak olyan befektetők, akik mindkét alaptípusból vásárolnak. Igaz, kevés a tudatos ügyfél, s elég csalóka a múltbeli hozamok alapján döntést hozni. A befektetők a múltbeli hozamokat nézve többnyire a csúcson szállnak be, míg a rossz visszamenőleges teljesítmény éppen kivételre ösztökéli őket, jóllehet gyakran éppen ez a legrosszabb döntés. Ezért sokszor azok a befektetők érnek el jobb eredményeket, akik évekre „bent felejtik” a pénzüket, míg a ki-beugrálók könnyen pórul járhatnak – jegyezte meg Forián Szabó Gergely.

Aki rövid időre tudja nélkülözni pénzét, annak – az alacsonyabb volatilitás miatt – az OTP csoport kötvényalapjai közül az OTP Optima ajánlott, míg a 2-3 évben gondolkodók számára az OTP Maxima, amelynek ugyan nagyobb a szórása, ám egy csökkenő kamatkörnyezetben jobb teljesítményt nyújthat – magyarázta Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzsere. A hozamgörbe hosszabb részén az euróhozamok feletti spreadek továbbra is magasak, éppen ezért ezeken a lejáratokon ennek szűkülése esetén még többlethozammal lehet számolni – tette hozzá.

S mire számíthat jelenleg a kötvényalapot választó befektető? A kötvényalapoknál a pénzpiaci alapokét 1-2 százalékponttal meghaladó hozamokat lehet várni, ám azt látni kell, hogy a magasabb várható hozam csak nagyobb ingadozások mellett érhető el – mutatott rá Forián Szabó Gergely.

F.B.

Forrás: Világgazdaság – 2005. április 12.