A magyar állam leugrik az Adriára. Csak be ne fürödjünk!

Az Indexen olvastuk, ezt gondoljuk róla:

A jelenben hazánk gázfogyasztásának 80-90 százaléka drága orosz importból származik. Egyre több lehetőség kínálkozik ezen egyoldalú függőség csökkentésére és egyben az importált gáz árának csökkentésére.

Észak Amerika egyre nagyobb volumenben cseppfolyósítja az olcsó palagázt, melyet a Krk LNG (újra gázosító) terminálon keresztül befogadhat térségünk. A Krk LNG terminál nem kicsi, hazánk éves fogyasztásának 60 százalékát biztosíthatja, aminek, ha a negyedét lekötjük, akkor éves fogyasztásunk 15 százalékát fedezhetjük e forrásból.

Az LNG segítségével a gáz regionális (földrészenkénti) piacai globális piaccá egyesülnek. Az amerikai palagázt pedig megéri az „orosz ár” alatt értékesíteni, mivel az a cseppfolyósítás és a szállítás költségével együtt is olcsóbb. Ezt az oroszok is tudják, így, ha védeni akarják piaci pozíciójukat, akkor csökkenteni kell majd az áron. Minél több beszerzési alternatívával rendelkezik egy ország, annál alacsonyabb az oroszok alkuereje és értékesítési ára.

És miért lépne be a magyar állam? Horvátország vagy az INA (MOL) számára ez nagy falat és méreténél fogva kockázatos befektetés. Ráadásul a megtérülés nem biztos, hogy a „cégen” belül keletkezik. Inkább országon vagy kontinensen belül. Az orosz függés ugyanis nem csak a jelenlegi magas gáz ár miatt kerül sokba.

Még egy aspektus… A rendkívül drága atomerőmű alternatívája, a jóval kevesebbe kerülő és alacsonyabb áramárak mellett is megtérülő gázos erőmű.  Atomerőmű építésével garantáltan rendkívül drágán jutunk áramhoz a következő 60 évben. Ez egy kis ország számára megterhelő lehet. Gázos erőművekkel azonban viszonylag olcsón áthidalható az az egy-két évtized, amíg akkumulátor technológia fejlődésével kedvező áron tárolhatóvá válik a megújuló áramtermelés.