A nagy brit kérdés: szocialista királyság?

Szinte elkerülhetetlen az előrehozott választások kiírása Nagy-Britanniában, s noha a vezető pártok igyekeznek elkerülni: a második Brexit referendum megtartása is elképzelhető. Interjúalanyunk, Szent-Iványi Balázs, a Birminghamben székelő Aston University politikai közgazdaságtannal, azon belül a brit–európai kapcsolatokra és a nemzetközi segélyezések gazdasági következményeire fókuszáló tanára, kutatója. Egyebek között értésünkre adja: a jelek szerint nem hozott túl sok eredményt Theresa May miniszterelnök és kormánya számára az Unión belüli törések felerősítését szolgáló különalkudozás a közép-európai országokkal, köztük Magyarországgal. Azt is megerősíti, hogy a Brexit népi támogatása mögött a brit közvéleménynek a kelet-európaiakkal szembeni előítéletessége játszott és játszik most is kiemelkedően fontos szerepet.

Zentai Péter: Az Európai Parlamentben a brit kormánypárt képviselőinek túlnyomó többsége nem szavazta meg a magyar kormányt elmarasztaló Sargentini-jelentést. Lehetségesnek tartja-e, hogy e mögött a londoni kormány taktikázása keresendő, az, hogy az EU-tagállamok, megosztására törekszik saját Brexit pozíciójának sikerét javítandó?
Szent-Iványi Balázs: Igen, ez jól illeszkedik a konzervatív kormány Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatos stratégiájába. Ez a kormány a különböző uniós tagállamokkal külön-külön, bilaterális alapon történő egyezkedésekre is törekszik, kihasználva az Unión belüli kormányok közti politikai, gazdasági törésvonalakat. Theresa May miniszterelnök, illetve a kormány több tagja szinte az összes európai fővárost végigjárta az elmúlt szűk két évben, és különösen nagy reményeket fűztek Angela Merkel és a német kormány meggyőzéséhez. Az idő múlásával azonban nyilvánvalóvá vált London számára, hogy Nyugat-Európában süket fülekre találnak. Ezért fordultak Kelet-Európa felé. Reményeiket erősítette, hogy több keleti tagállam, különösen Magyarország és Lengyelország viszonya az EU-val amúgy is feszült, ugyanakkor ezen országok eleve szövetségesnek tekintették a briteket az EU-s döntéshozatalban. Ebbe a stratégiába illeszkedik például a Lengyelországgal 2017 decemberében megkötött bilaterális védelmi együttműködési szerződés is (az Egyesült Királyságnak Lengyelországon kívül egyedül Franciaországgal van ilyen szerződése!), vagy például Boris Johnson akkori külügyminiszter 2018. márciusi budapesti látogatása is. A baloldali brit sajtó egyértelműen úgy tálalta a Sargentini-jelentés meg nem szavazását, mint ami szintén ebbe a stratégiába illeszkedik, jóllehet ezt a May kormány cáfolta és több konzervatív párti politikus is kritikusan nyilatkozott az utóbbi időben Magyarország kapcsán.

A Brexit szavazás (2016) eredményében mennyiben játszott szerepet a kelet-közép-európai bevándorlók, pontosabban munkavállalók számának rendkívüli és nem csupán a brit nagyvárosokra fókuszáló emelkedése?
Egyértelműen nagy szerepet játszott. Rengeteg a tévképzet a brit lakosság körében: különösen a kevésbé iskolázott és alacsonyabb jövedelmű rétegekhez tartozók, illetve az idősebb vidéki emberek „vevők” az olyan állításokra, miszerint a kelet-közép-európai bevándorlók többsége bűnöző vagy csakis a nagyvonalú brit segélyek miatt jön Angliába, ha meg nem ezért, akkor azért, hogy elvegye a munkahelyeket a britek elől. Mindez persze alaptalan vádaskodás: statisztikák igazolják, hogy a kelet-közép-európaiak túlnyomó többsége hiányszakmákban dolgozik és aránylagosan több adót fizet, mint a brit munkavállalók nagy része. A munkát nem találó EU-s bevándorlók eleve kitehetők az országból fél év türelmi idő leteltével. Más kérdés, hogy a gyakorlatban nem igen történik kitoloncolás, főleg azért nem, mert nincs nyilvántartva, hányan, honnan és milyen célból érkeztek az Egyesült Királyságba – a többi EU-s tagállamból.

Ettől függetlenül bizonyos, hogy a kelet-európaiakkal szembeni előítéletek érdemben befolyásolták a Brexit-szavazás végeredményét. Erőteljesebben, mint Nagy-Britanniában a muszlim bevándorlókat övező, eleve csekélyebb előítéletek.

Azt is érdemes tudni, hogy brit közbeszédben nem képzelhető el olyasfajta hangnem, stílus más vallásúak és más nemzetiségűek ellen, mint ami egyes kelet-közép-európai országokban, például Magyarországon kezd normálissá válni, például a muzulmánok, az arabok, az afrikaiak ellen. Ezt a hozzáállást a briteknél az uszítás kategóriájába sorolják.
A tény az, hogy az Unióból való leszakadás radikálisan jobboldali politikai hívei a Brexit-kampányban meghatározóan a lengyel, román, baltikumi, magyar – tehát a fehér európai – bevándorlókat vették célba elsősorban.

Egy nemrég közölt cikkében (Visegrad Insight, június) konkrétan utalt rá, hogy May miniszterelnök és kormánya szisztematikusan próbálja elősegíteni a szakadék szélesítését a V4 országok és Brüsszel, Párizs, Berlin között. E téren fel tud-e mutatni bármiféle sikert a londoni kormány? Ha nem, miért nem? Mennyire lényeges az Egyesült Királyság politikai és gazdasági elitje szemszögéből Kelet-Közép-Európa, London valóban komolyan veszi, hogy létezik valamiféle közép-európai egység?
Az EU Salzburgban tartott informális csúcsértekezletén a lengyel kormány illetékese, Konrad Szymański fölvetette, hogy meg kellene változtatni a Európai Bizottság tárgyalási mandátumát, s ha az ősz közepéig nincs haladás, akkor érdemes lenne engedményeket tenni a britek felé. A lengyelek tehát próbálkoztak valamiféle lobbizással a britek érdekében, mint ahogy a találkozón Orbán Viktor magyar miniszterelnök is elmondta: nem híve a britek megbüntetésének, és hogy formálódik egy koalíció, ami a „kompromisszumos” Brexit híve.

Kérdéses, hogy az Orbán által emlegetett koalíció valóban létrejön-e, és hogy Magyarországnak milyen hosszabb távú haszna származna abból, hogy szembemegy a német és francia érdekekkel. Azonban egyelőre ennek a „brit-barát” Unión belüli koalíciónak se híre, se hamva.

A közép-kelet-európai régió objektíve lényegtelennek nevezhető az Egyesült Királyság számára. Lengyelország az egyedüli, amely ténylegesen fontos brit szempontból: ennek az az oka, hogy Lengyelország önmagában véve nagyobb és erősebb, mint a három másik V4-es ország együttesen. Továbbá az is számít, hogy Nagy-Britanniában milliós nagyságrendben élnek lengyelek vagy lengyel származású emberek. Végül, de nem utolsósorban: Londont és Varsót egybeforrasztja a Moszkva-ellenesség. Egy korábbi kutatásunkban kimutattuk, hogy kereskedelmi és befektetési tekintetben Közép-Európa sokkal inkább ki van szolgáltatva az Egyesült Királyságnak, mint fordítva. 2016-os adat: Magyarország számára a britek a 9. legfontosabb piacot jelentik, ezzel szemben Magyarország a 33. helyen áll fontossági sorrendben brit szempontból. Nagyjából ugyanez a viszony jellemzi az Egyesült Királyság gazdasági kapcsolatait a többi kelet-közép-európai országgal, egyedül Lengyelország számít brit szempontból fontosabbnak: a lengyelek a 20. helyet foglalják el a britek gazdasági fontossági listáján.

Miként ítéli meg a Brexit kimenetelét jelenleg, mely szcenárió hatna hátrányosan vagy előnyösen Magyarországra és a többi kelet-közép-európai országra?
Megítélésem szerint lesz megegyezés, az EU az utolsó pillanatokban megkötött kompromisszumok mestere (és a britek is erre játszanak). Hogy pontosan hogyan fog kinézni ez a kompromisszum? Nem lepődnék meg, ha az Egyesült Királyság mégis belemenne valamilyen formában a munkaerő szabad áramlásának fenntartásába, némi korlátozással.

Az Egyesült Királyság számára felfoghatatlan károkat okozna a „no deal”, vagyis ha nem sikerülne megegyezni a 2019. március végi határidőig, amikor az érvényben lévő szerződések értelmében automatikusan megszűnik az ország uniós tagsága. Ezzel Theresa May is tisztában van. De, ennek ellenére, a „no deal” szcenárió bekövetkeztének veszélye valóságos. Ugyanis a messze legfontosabb gyakorlati kérdés még nyitott: a brit fennhatóság alatt álló Észak-Írország és Írország határának ügye roppant bonyolult – legalábbis egyelőre. Ahogy a magyar médiát figyelem, abból nem derül ki, hogy lesz-e vagy sem megegyezés.

A fizikai határ visszaállítása az Ír Köztársaság és Észak-Írország között az EU számára, a vámhatár újjáélesztése pedig – politikai nézetkülönbségektől függetlenül – az egész brit elit számára elfogadhatatlan.

Magyarországnak vélhetőleg az lenne a legjobb, ha az Egyesült Királyság az EU egységes piacán belül maradna, ahogy Norvégia esetében ez a helyzet. A norvég modell másolását a britek azonban egyelőre kizártnak tartják, mert ha ezt tennék, akkor továbbra is akadálytalanul áramolhatna a munkaerő Kelet-Közép-Európából Nagy-Britanniába, holott a Brexitre szavazók többségének ez volt az egyik legnagyobb baja az ország uniós tagságával.

Más kérdés, hogy a Brexitnek mekkora hosszú távú hatása lenne a magyar gazdaságra. Az Egyesült Királyságba irányuló magyar áru- és szolgáltatásexport döntő része multinacionális beszerzési láncokon keresztül történik, és ezek a láncok alkalmazkodni fognak a Brexithez. A multinacionális vállalatok egy sor Angliához, Skóciához, Észak-Írországhoz kötődő tevékenységüket várhatóan az európai kontinensre költöztetik, ennek haszonélvezője lehet akár Magyarország és néhány más kelet-európai ország is. A gyakorlatban a közép-európai térségből egyedül Lengyelország lehet vesztes, mert tényleg rengeteg lengyel kis- és középvállalkozás él a Britanniába irányuló exportból.

Mekkora a valószínűsége a rendkívüli választások kiírásának? Ha megtörténik, annak milyen kimenetelt prognosztizál?
Jelenleg nehezen tűnik elkerülhetőnek egy új választás, vagy akár egy újabb népszavazás. Bármilyen megállapodást is köt meg Theresa May Brüsszelben, nem lesz parlamenti többsége a ratifikációhoz. A Konzervatív Párt kisebbségben kormányoz, egy kis északír párt külső támogatásával. Szinte garantálható, hogy a párt Brexit-párti szárnya túl puhánynak, a maradáspártiak viszont túlzottan keménynek ítélik majd a várható esetleges megállapodás feltételeit. Az ellenzéki Munkáspárt ezekben a napokban, hetekben mindent megtesz, hogy kikényszerítse a választásokat. A konzervatívok persze rettegnek a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt esetleges hatalomátvételétől, ezáltal a Toryk (konzervatívok) talán erőteljesebben képesek egységesedni és ellenállni akár a választások kiírásának is. A kormány nagyon el akarja kerülni az újabb népszavazás megtartását, ahogy e tekintetben a Munkáspárt sem igazán „népszavazáspárti”. Az újabb referendum – egyelőre megjósolhatatlan – eredménye minden politikai főszereplő számítását, stratégiáját keresztülhúzhatja….

A rendkívüli választásoknak és egy esetlegesen lényegi kormányváltásnak milyen piaci- gazdasági-pénzügyi hatásaival kell számolni?
Egy Jeremy Corbyn vagy a Munkáspárt második embere, John McDonnell vezette kormány gyökeresen eltérő politikát folytatna, mint amire bárhol Európában eddig példát találhattunk. Stabil parlamenti többséggel a háta mögött egy brit miniszterelnök nagyon sok mindent megtehet, és Corbynnak mélyreható reformtervei vannak, beleértve a minimálbér emelését, a közszolgáltatók és más hatalmas cégek államosítását. Sőt, kedvezményes részvényhez jutási programokat indítanának alkalmazottak, munkások részére. A dolgozók aktív, részben operatív részvételhez jutnának a vállalatok vezetésében. Leegyszerűsítve: az Európán jelenleg végig söprő jobboldali populizmus helyett egy igazi baloldali populizmus „kísérleti műhelyévé” válna az Egyesült Királyság. Azt azért érdemes hozzátenni: ez mindenképpen egy figyelemre méltó kísérlet lenne egy olyan világban, amelyben az elmúlt két-három évtizedben egészen durván nőttek az egyenlőtlenségek, a társadalmakon belüli polarizálódás páratlan mértékben felgyorsult. Az ilyen szélsőséges anomáliák tompítását, megszűntetését célzó politizálás valószínűleg roppant mód izgalmasnak és tanulságosnak ígérkezne minden más európai ország számára is. Egyelőre azonban ott tartunk, hogy nem tudjuk, biztosan kiírnak-e új választásokat Nagy-Britanniában és ha igen, akkor valóban a Munkáspárt lenne-e a nyertes.