A nagy tőzsderalimentő: A vírus

A vírusválság nem közelebb hozta, hanem időben radikálisan kitolta a „nagy piaci összeomlás” pillanatának bekövetkeztét.

Ez az egyik lényegi megállapítása a befektetők vakmerő, fiatalabb nemzedékéhez tartozó Adam Buttonnak, a Forexlive londoni székhelyű tőkepiaci portfóliókezelő és tanácsadó műhely és az azonos néven forgó népszerű gazdasági-pénzügyi szakmai portál egyik alapítójának, vezető devizapiaci elemzőnek. Kifejti továbbá, hogy szerinte a piaci, közgazdasági törvényeket dogmatikusan értelmező „régi rókák”, legendás befektető-guruk azt nem veszik kellőképpen figyelembe, hogy a jegybankok és a kormányok szabályos forradalmat hajtottak végre a monetáris és a költségvetési politikákban, a papírpénzkorszak jelenlegi szakaszában már tartósan életképes modellé tették a szinte végtelenített adósság és deficit felhalmozást. Eközben szintén tartósan nullán tartják az alapkamatot. A tőzsdék pedig annál inkább emelkednek, szinte megállíthatatlanul, minél nyilvánvalóbb, hogy a jegybankok és a kormányok inflálják az adósságállományokat.

Zentai Péter: Nincs ingyen ebéd! Ezt ismételgette a vele készült interjúnkban Peter Schiff híres amerikai tőzsdés. Szerinte katasztrófába fullasztják a nyugati jegybankok és a kormányok, élükön az amerikai döntéshozókkal, nemcsak a tőkepiacokat, hanem magát a szabad versenyen alapuló kapitalizmust. Ön viszont már a járvány legsúlyosabb időszakában, akkor amikor beszakadtak a piacok, jelezte, hogy „mindjárt itt az ingyen ebéd ideje és be kell zsákolni a részvényeket, minden részvényt”.

Van Ön szerint „ingyen ebéd?”

Adam Button: Kit érdekel ez most? Schiff úr és sok más, tekintélyes, szókimondó, legendás tőkepiaci befektető tíz éve egyfolytában ír, beszél arról, hogy szuper inflációhoz vezetnek az állandóan halmozódó költségvetési hiányok…De sose tudtak mit kezdeni azzal, hogy Japán 20 éve annak ellenére infláció nélküli gazdaság, hogy adóssága két és félszerese a GDP-nek. Hol van ettől még a nyugati világ többi országa?

A tény az, hogy hogy nem zúdítottak egyetlen nyugati országra sem inflációt az utóbbi idők ingyen pénz „áradási hullámai”, a mennyiségi könnyítések, a teljesítményhiányos pénznyomtatások.

Akkor is, józan ésszel felfoghatatlan, hogy egy napon mindezért ne kelljen keményen megfizetnie a világnak, legalábbis a nyugati rendszereknek.

Magam is ezt gondolom. De nincs ember, aki tudná, hogy mikor következik be a „bosszú” arra válaszul, hogy a jegybankok és a kormányok, élükön az amerikai adminisztrációval, 10 éve újra és újra állami, frissen nyomtatott, csak kis részben teljesítménnyel lefedett pénzekből szisztematikusan mentik a kapitalizmust, annak szimbolikus leképeződését: a tőzsdéket.

Peter Schiff szerint a valódi, a demokratikus alapon működő kapitalizmus szétrombolása zajlik. Annak helyét államkapitalizmus foglalja el, és ez nem más, mint az, hogy előbb utóbb valamiféle központi, túlzással élve: tervutasításos gazdálkodás alakul ki Nyugaton. Egy új alakzata annak, amit korábban szocializmusnak neveztek.

Az okos, tanult közgazdász befektetők előszeretettel játszanak el elvontabb, filozófiai tartalommal, politikai gazdaságtannal vegyített gondolatokkal. De a befektetők 99 százalékát ez nem érdekli.

Nézze, a mostani vírus járvány következtében a Nagy Depressziónál (1929-33) is mélyebb általános válságot prognosztizált, sőt prognosztizál mindmáig egy sor, méltán kiemelkedő koponyának nevezett szakértő. Nem kizárt azonban, hogy annak az „iskolának” valójában ténylegesen lealkonyult, amiben ők tanultak.

Erre ők úgy reagálnak, hogy az élet, tehát a tapasztalatok iskoláját járták ki és nem tankönyvekből, hanem a valós életben tanulták meg: nem lehet áthágni a közgazdaság törvényeit…. az állandó tőzsde boom, az lehetetlenség….

Az utóbbi években viszont az élet, a tapasztalatok iskolája éppenséggel arra tanított, hogy politikában, gazdaságban, technológiai fejlesztésben, tőkepiaci mozgásokban semmi sincs, ami elképzelhetetlen és hogy „soha ne mondd, hogy soha”. Ettől függetlenül, senki sem vonja kétségbe, hogy mindig lesznek „medvepiacok”, amikor inkább lefelé tendálnak az árfolyamok, mint felfelé. Viszont most arra fogadnék, hogy ezek a „bear marketek” egyre rövidülni fognak a „bull marketekhez” képest.  Egy friss példa: amint látványosan súlyosbodtak a mostani zavargások az Egyesült Államokban, az amerikai törvényhozás mindkét háza rögvest a vírus okozta várható gazdasági krízis és óriásinak feltételezett munkanélküliség kezeléséhez hasonló újabb állami pénzinjekció tervével kezdett foglalkozni. Tehát: a gazdaságtól alapvetően független belpolitikai és részleges társadalmi feszültségeket is pénzzel készülnek gyógyítani. Ilyenre soha korábban, az „élet iskolájában” nem volt még példa az Egyesült Államokban, pedig voltak már ennél sokkalta súlyosabb országos és erőszakos tüntetéshullámok. Egy politikusnak és egy törvényhozónak se jutott korábban eszébe, hogy állami pénzinjekcióval kellene lecsitítani a kedélyeket, boldogabbá, békülékenyebbé tenni a tömegeket.

Most miért, korábban miért nem?

Nem mindegy? Talán azért, mert a világ politikai, gazdasági, technológiai, természeti, demográfiai, általában társadalmi mozgásainak változásai forradalom révén mennek végbe, de ez esetleg csak sokára fog tudatosulni bennünk.
Egyébként pedig: tessék bátran alkalmazni a forradalom szót a vezető tőkés országok, különösképpen az Egyesült Államok monetáris és költségvetési politikája kapcsán. Halálra ítéltetett a fiskális konzervativizmus: a papírpénzkorszak olyan szakaszába lépett, amelyhez nem szükségeltetik költségvetési fegyelem.
Amerika az előjelek szerint simán, nemzetgazdasági megrázkódtatások nélkül el tudja viselni, hogy jövőre akár 8 ezer milliárd dolláros is lehet a költségvetési hiány. Németországban is zajlik eközben a pénzügy- politikai forradalom: a fejlett világ legkonzervatívabb, leginkább ortodox pénzpolitikájával bíró országa és kormánya történelmileg példátlan költségvetési költekezésbe ment át a nemzetgazdaság újból indítása, a kis-és középrétegek süllyedésének megakadályozása, sőt életszínvonaluk további emelése, és közvetetten: a német és a többi európai tőkepiac élénkítése céljából.
A közgazdász társadalom forradalmát az jelzi, hogy a legendásan prudens, felelősségteljes német bankárok és közgazdák túlnyomó többsége ezúttal fel se emeli a hangját. Tehát most először, még ott, a protestáns, puritán észak-nyugat európai pénzvilágban sincs komoly tiltakozás az adósságátvállalások, adósságmegosztások korszakának beindulása ellen. Elvégre a 750 milliárd eurós nyugat-európai „kárrendezési”, gazdaságélénkítő csomag nem más, mint a közös kötvénykibocsátások nyitányának „álneve”.
Ilyesmi még egy évvel ezelőtt se történhetett volna meg.

Azért, mert akkor nem volt vírus és az általa kialakult világpánik. Lehet, hogy a közeli jövőben várható minden nagy gazdasági „jót” a vírusnak fogjuk megköszönni?

A vírus megnevezhető, körülírható ürügyként szolgált ahhoz, hogy gátlások nélkül folytathassák a kormányok és a jegybankok, azt, amihez már korábban hozzákezdtek, de korábban mindig késztetést éreztek, hogy felhagyjanak vele: a nulla kamatok tartósítását. A költségvetési hiányok jelentőségének degradálását, az ingyen ebéd osztását….

A befektetők azért inkább részesülnek ebből az ingyen ebédből, mint mások.

Mondja meg, mi késztessen arra, hogy kimaradjak ebből? Miért fossza meg magát bárki is minden idők egyik leglukratívabb pénzkeresési lehetőségétől? Egyébként nem igaz, hogy csak a tőzsdések lakhatnak jól. Kisemberek százmilliói jutnak szinte ingyen kölcsönhöz, annak meg egészen minimális az esélye ebben a papírpénz uralta korszakban, hogy drágulni fognak időközben a hiteltörlesztési kondíciók. Mert minden, társadalmi robbanással is fenyegetni képes veszélyt „ki fognak vásárolni” (bailing out) a kormányok és jegybankok.

Nem igaz, hogy mindezért egy nap ne kelljen nagyon drágán megfizetnünk.

Egyetértek. De nem tudjuk mikor jön el az a nap. Addig – különösen egy befektető, pláne, aki mások pénzével sáfárkodik – nem engedheti meg magának, hogy kimaradjon ebből a páratlan „buliból”, nem engedheti meg magának azt a „luxust”, hogy esetleg élete végéig várjon az „armageddon”, a „világvégeszerű” nagy összeomlás bekövetkeztére.

A vírusválság azonban – ellentétben a két hónappal ezelőtti felfogással – nem közelebb hozta, hanem időben kitolta, jóval távolabbra tolta a „nagy piaci összeomlás” pillanatát. És ezt most már tudjuk.

Ez a fajta – ki tudja meddig tartó – „kegyelmi állapot” azonban persze, hogy ön- és közbecsapás: mesterségesen zérón tartják a jegybankok a kamatokat, eközben a jegybankok és a kormányok számolatlanul öntik a gazdaságba, közvetetten a tőkepiacokba a frissen nyomtatott pénzeket. Ami történik az nem más, mint a magán- és a közadósságok szisztematikus inflálása, a papírpénznek: a dollárnak, a jennek, az eurónak a folyamatos leértékelése, egy hatalmas devalválási folyamatban vagyunk.
És erre nem reagálnak többé a jegybankok, nem emelnek kamatot.
Mi ez, ha nem forradalom?
Aminek kétségtelenül beláthatatlan következményei vannak beláthatatlan időtávlatokban.
 De itt és most a részvénypiac tendenciaszerű további emelkedését csak valami pokoli geopolitikai eseménysorozat, vagy esetleg a vírus újbóli nagyon erőteljes és globális életre kelése állíthatja le.