A norvég modell: olyan, mint a svéd…csak jobb

Puritán hozzáállás jellemzi a norvégok járvány- és társadalomkezelését. Liberálisok, mint a svédek, de hozzájuk képest nagyobb az önfegyelmük. Ennek köszönhető, hogy – legalábbis eddig – hatékonyabbnak bizonyult a járvány terjedése elleni védekezésük. A norvég társadalomnak, beleértve a migránsokat is, egy percig sem lehetett olyan érzése, hogy a teendőit felülről diktálják. A svéd elitegyetem, a bergeni székhelyű Norwegian School of Economics professzora, Gernot Doppelhofer az Alapblognak adott interjújában közli, hogy Norvégia élete a jövő hónap elején teljesen visszatér a régi kerékvágásba, de önként felvállalja – noha hallatlan olaj- és gázvagyonának köszönhetően kaphatna speciális „ingyen ebédet” – nemzetgazdaságának példátlan méretű visszaesését.

Zentai Péter: Büszkeséggel tölti-e el a norvég közvéleményt, hogy az utóbbi egy-két hétben már Svédország helyett Norvégia lett a „bezzeg ország”?

Gernot Doppelhofer: A skandináv, általában az északi népek „génjeibe” beépült, hogy semmit se vigyenek túlzásba. Ennek egyik oka vélhetőleg az éghajlat, a földrajzi adottság, hogy ezekben az országokban – főleg az északi tájakon – eleve nagyok a távolságok, nem sűrűn lakott vidékek ezek.
Átvitt és a szó szoros értelmében is távolságtartóbbak, mint a déli népek.
És ez már önmagában véve is komoly helyzeti előny egy ilyen járvány viszonylag differenciáltabb kezeléséhez.
Viszont nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Stockholm, Oslo, Bergen, Malmö és néhány más város igenis sűrűn lakott, az ottani kollektív mentalitás is déliesebb.
Mégis, a jellemzőbben „hűvösebb” hozzáállásnak is köze lehet ahhoz, hogy a járványügy kezelése okán a norvégok, a svédek, a finnek és a dánok között sem konkurenciaharc nem tört ki, de az sem történt meg, hogy a speciális helyzet menedzselésében mélyebben együttműködtünk volna.
Mindenki járta/járja a maga útját, ugyanakkor végül is szintén látnivaló, hogy azért ezek az utak nagyon hasonlóak minden északi országban. Nüansznyiak csupán a különbségek. 

Akkor miért beszélt a világ eddig svéd illetőleg mostanában norvég modellről, miért nem inkább általában északi modellről?

A svédek mindenkinél előbb vették bizonyosra, hogy világjárvány következik be. Míg Olaszországtól, Spanyolországon, Oroszországon, Dél-Amerikán, Közép-Európán át, USA-ig bezárólag február végéig szakértők és a döntéshozók kizárólag egy Kínán belüli, elszigetelhető helyi járványban gondolkodtak, addig Svédországban a szakértők egybehangzóan azt mondták: „lehetetlenség a koronavírust határokon belül tartani, óhatatlanul el fog jutni a Föld minden sarkába”. Mi, Norvégiában egyebek között azért „kapcsoltunk” későn, mert még februárban és március elején az ország lakóinak nem csekély hányada külföldön vakációzott, ahogy ezt családommal együtt én is tettem. Egzotikusnak, nagyon távolinak feltételeztük a Kínából szórványosan, utólagosan megállapíthatóan eleve mesterségesen szűrt híreket.
Az érdem a svédeké, hogy a külvilágban elsőként – midőn még csak kínai áldozatokról szóltak a hírek – ők már kollektíve gondolkodtak a pandémiáról, hogy miként reagáljon rá a svéd társadalom.

Norvégia akkor most mitől lett járványkezelési példakép?

Vélhetőleg egyrészt attól, hogy köztes úton járunk Svédország és a többi nyugati fejlett ország között.  A széles közvélemény, a társadalom és a szakértők együttes gondolkodása és a közösen jóváhagyott döntéshozatal a jellemző nálunk is, de a közösen meghozott döntések arról szólnak, hogy a mi társadalmunk nem engedte olyannyira szabadjára a dolgokat, mint ahogyan a svédek. Nálunk sem érezhet olyat senki sem, hogy a politikai hatalom diktálni, parancsokat osztogatni akarna, vagy, hogy a nép engedelmességre kényszerül, hogy felülről fosztják meg megélhetési lehetőségeitől. Másrészt viszont, a svédekhez képest Norvégiában szigorúbb életmód-váltási tanácsokat adtak egymásnak a társadalmi partnerek, a lehetséges veszélyeket súlyosabbnak ítélte meg az itteni szakértői gárda és vele együtt az egész társadalom.
Ennek nyomán nálunk csekélyebb a járvány halálos áldozatainak száma, Svédországban különösen az idősotthonokban sokkal több tragédia történt. Ugyanakkor ahogy Svédországban, úgy Norvégiában sem tiltották meg az unokák és nagyszülők közvetlen találkozásait. Azonban a norvégok a svédekhez képest szigorúbban, nagyobb önfegyelemmel tartották magukat a távolságtartási és egyéb higiéniai, például maszkviselési tanácsokhoz. De ahogy Svédországban, úgy Norvégiában sem rendeltek el kijárási korlátozást, itt is – ahogy ez az északi népek „ügyvezetésének” hagyományos jellemzője – a józan ész diktálta kollektív logika döntött mindenről.

Olvasom, hogy a gyerekekkel másként bánt Norvégia, mint a többi ország.

Az általános iskolák alsó tagozataiban már áprilisban újra kezdődött az oktatás, de most már minden iskolatípus működik. Az óvodák, bölcsődék is.
Ez a téma okozta egyébiránt a járvány teljes ideje alatt a legnagyobb társadalmi vitákat: tudniillik – és ez világszerte így van – a magasabban kvalifikált vagy jómódú szülők sokkal több lehetőséget tudtak biztosítani gyerekeik számára, hogy fejlődésük ne akadjon meg az otthon töltött időszakban. A hátrányos helyzetű gyerekeket a karanténszünet még hátrányosabb szituációba taszította.
Az iskolák leállítása – majd kiderül melyik oldalnak volt igaza a vitában – sokak szerint több kárt okozott, mint amennyi előnyt.

Mindenesetre Norvégiában az egész élet, az egész gazdaság a jövő hónap elején újraindul – vélhetőleg ez is sokak figyelmét felkeltette a nagyvilágban.

 

Annak ellenére, hogy egy sor alapvető kérdés Önöknél is megmaradt megválaszolatlanul… Például, hogy mit tesznek, ha az iskolák, a gazdaság hirtelen teljes „felszabadítása” nyomán áttételes okokból megint visszatér a vírus…

Két alapvető dologban egységesnek és „avantgarde-nak”, élenjárónak nevezhető a skandináv országok közvéleményének gondolkodása, beleértve az úgynevezett hatalom és a szakértői gárda gondolkodását is.

  1. A mi országainkban ”mérvadó”, illetve az ”egyszerű” emberek egyaránt az első perctől belátták, hogy képtelenség a vírus elleni vakcinára várni, mert az vagy lesz, vagy nem lesz, ha lesz is, akkor az a gyakorlatban, a mindennapi gyógyászatban legfeljebb jövőre válik elérhetővé.
  2. Mind Svédországban, mind Norvégiában politikusok és szakértők az elejétől kezdve nyíltan elismerték, és nem győzték hangsúlyozni, semmiről sincs biztos tudásuk e járványt illetően. Még a konkrét gazdasági következményekben sem bizonyosak, de a gyógyítási, kezelési módszereket illetően végképp hiányos a tudásuk. A társadalmi partnerek Norvégiában – ahogy Svédországban – közösen fogadták el, hogy ami most ránk vár, az egy közös kaland, járatlan utakra vagyunk kénytelenek tévedni, együtt tanulunk, együtt sírunk, együtt nevetünk, együtt küzdünk, senkit sem hagyunk cserben”.

A migránsokat sem?

Rájuk, általában a szegényebbek sorsára – ahogy észleltem – kiemelkedő figyelmet szenteltek az illetékesek. Az életmód-életvitel változtatására vonatkozó tanácsokat egy csomó nyelven ismertették, ismertetik a tévékben, a plakátokon, de legfőképpen a távoktatásban és mostantól ismét a rendes iskolákban.
A pedagógusok és a tanítványok együttese nagyon is hatékony hírvivőnek, közvetítőnek bizonyult a tudás-, a tapasztalat-, a tanács terjesztésben.
A hátrányos helyzet egyik jellemzője, hogy emberek egymás fizikai közelségében, kis méretű otthonokban viszonylag nagy számban kénytelenek együtt élni. A vírus a legkönnyebben ilyen közegben terjed.  A megelőzést szolgáló vizsgálatok, tesztek egyik fő célcsoportját a nem elhanyagolható számú migráns népesség jelenti tehát.

A világlapok kiemelik, hogy Norvégiát kettős csapás érte, a vírus terjedése és az olajár összeomlása.  Ha a nyersolaj és a gáz olyannyira fontos Norvégia gazdasága szempontjából, és világszerte valóban komoly recesszió következik be, a globalizációs folyamat visszaszorul, akkor nem alaptalan a vészharangkongatás.

Azért alaptalan, mert Norvégia tanulva egy sor más nyersanyagokban, pláne energiahordozókban gazdag ország negatív tapasztalataiból sohasem hagyta, hogy egyoldalúan függjön a néhány évtizede feltárt óriási olajvagyontól. A norvég gazdaság ezernyi pilléren nyugszik, a GDP 18 százalékát teszi ki az energiatermelés, az olaj-és földgázexport azonban kétségtelenül a legnagyobb tételt jelenti az ország nemzetközi kereskedelmében.
A gazdaság az első negyedévben 2 százalékot esett, a központi bank számításai szerint a 2020-as esztendő összesen példátlan mínuszt, 5-6 százalékos csökkenést hoz. A munkanélküliség norvég viszonylatban ugyancsak csúcsot dönt, legalább 6,3 százalékkal kell számolni. A legsúlyosabb gazdasági csapás Norvégiában is az alapvető bevételi forrásnak számító turizmust, vendéglátást éri.

Ebben a kivételes helyzetben gondolom besegít majd a világ legnagyobb egységes vagyonát, a norvég állam rendkívüli olaj profitját húsz éve kezelő Norvég Alap.

Biztos, hogy nem fog besegíteni. Mert Norvégia társadalma erre nemet mond. Ez egy speciális vésztartalék és egy a világgazdaságot pörgetni hivatott motor. Noha a norvég állam tulajdonolja, de az egész világot szolgálja. A hatalmas energiahordozó vagyonból származó profitot a norvég emberek sosem kívánták felélni, saját kedvük, speciális egyéi igényeik szerint nem akartak abból költekezni.  A norvég olajalap, hivatalos nevén Government Pension Fund of Norway vagyona Norvégia teljes GDP-jének háromszorosa.

Nos, ha abból lecsípnek két-három százalékot, az se nem oszt, se nem szoroz az alap sorsa szempontjából, viszont nominálisan akkora összeg, hogy simán megmenthetnének minden egyes most elveszett munkahelyet Norvégiában.

Ilyesmit legfeljebb ultrapopulista politikusok követelnének, de a gyakorlatban még ilyesmiről sincs szó. Egyébként az utóbbi hónapokban még inkább visszaszorul a norvég nacionalista populista politikai erő támogatottsága.
Az állam túlságos gazdasági szerepéről, tudniillik a gazdaság 60 százalékát közvetve-közvetlenül az állam irányítja, viták zajlanak köztünk, gazdasági szakértők között. Az állam biztonságos, de nem szükségszerűen kreatív tulajdonos, a következő években óhatatlanul kiéleződő nemzetközi versenyben sokunk szerint jobban tudna az ország helyt állni, ha több, az államtól független magánszereplő lépne be a kutatás-fejlesztésbe, a gazdasági vérkeringésbe.
Ugyanakkor itt elképzelhetetlen, hogy „ingyen ebéddel” akarná magát jóllaktatni a nép. Norvégia szerencsés és ezért lakói hálát adnak a sorsnak. A sorsot nem szabad kihívni magunk ellen, szerencsénket nem szabad hagyni eljátszani. A norvég társadalomnak tradicionális „passziója”, szenvedélye, hogy közösen, közös erővel küzdjön meg a mostanihoz hasonló kihívásokkal.

Senkit sem izgat, hogy politikusok, alapkezelők, jegybankárok egyéb bennfentesek képesek lehetnek esetleg lóvá tenni a társadalmat, és azért homályos célokból mégiscsak le-lecsípnek pénzeket a több ezer milliárd dollár értéket képviselő alapból?

Az is nehezen képzelhető el, hogy bárkinek ilyesmi megfordul a fejében, mármint, hogy lopást feltételezzen az illetékes szakemberekről. Az alap vagyonkezelése, aktuális és múltbeli ingatlan-arany-olaj-mezőgazdasági-készpénz-részvény-kötvény vásárlásai, eladásai, vagyonhelyzet változásai maximálisan követhetők a kívülállók számára.
Aktuálisan azt állapíthatja meg átnézve a norvég olajalap vagyoni helyzetének friss alakulását, hogy megint jól sáfárkodtak a portfólió kezelők: tavaly év vége óta készültek egy komoly piaci korrekcióra, a történelmi csúcsárfolyamokon hatalmas eladásokat eszközöltek, márciusban a mélypontok mélypontján pedig nagy vásárlásokba kezdtek. A nagy norvég pension fund vagyona megint komolyan szaporodott.

Abszurdum számomra, hogy míg az állami Norvég Alap tovább gazdagodik, a Norvégia nemzetgazdaságot hagyják gyengülni….

Ismétlem, a világ egyik legjobb módban élő országa nem kérhet ingyen ebédet, miközben a nálánál összehasonlíthatatlanul rosszabb szegényebb országokra, nemzetekre – remélhetőleg csak átvitt értelemben- éhezésre ítéltettek.