A pénz nem boldogít. De gyógyít…

Senki nem lett ingyenélő azokból a kaliforniai polgárokból, akiket egy társadalmi kísérlet keretében havonta sok száz dollárral láttak el, mintegy kipróbálva, mennyire lustulhat el az ember, ha – csak úgy, ellenszolgáltatás nélkül – anyagi biztonságot teremt számára egy állam vagy egyéb „felsőbb” jótevő. A háromszázezer lakosú Stocktonban két éven át kapták az „ingyenpénzt” egyesek, és kiderült, hogy mindannyian értelmesebben, nyugodtabban, egészségesebben éltek, mint annak előtte. A feltétel nélküli alapjövedelem osztás próbájának egyik tudományos megfigyelője, Stacia West, a Tennessee állami egyetem tanársegéde beszél az egyedi és az általános tapasztalatokról.

Zentai Péter: A szocializmust „csempészik be” a demokraták Amerikába – ezzel gyanúsították, a legutóbbi választási kampányban is ellenfeleiket a republikánusok.  Az Önök társadalmi kísérlete végül is igazolni látszik, hogy a jobboldali vádak egyáltalán nem alaptalanok…

Stacia West: De hiszen a természetszerűen járó alapjövedelem körüli kísérleteket senki sem látja el ilyen jelzőkkel… Miért feltételezi, hogy kutatásainknak bármi köze van a szocializmushoz, pláne a kommunizmushoz? Egyáltalán milyen alapon gondolja, hogy mi demokrata pártiak vagyunk?

Feltételek nélkül alapjövedelmet biztosítani Amerikában? Hogy bárki, alanyi jogon, biztos állami pénzhez juthasson, anélkül, hogy bármit is letesz a társadalom „asztalára”? Ez nem szocialista-kommunista szerű elképzelés?

Nem az.

Egyébként   megfigyelők, tanulmányozók vagyunk. Minket kértek fel, hogy feldolgozzuk a Stocktonban zajlott kísérlet követésére és az eredmények feldolgozására. Kalifornia államban, a lakosságszámot tekintve, 17-ik helyen van Stockton. Lakói a kaliforniai átlaghoz képest kevesebbet kereső emberek. Évente nagyjából 47 ezer dollárhoz jutnak. Ez az átlag.  Több ezer jelentkezőből kiválasztottunk – csak úgy találomra, random és sorsolásos alapon – 125 polgárt. Egyikük jövedelme se éri el a 47 ezer dollárt.

A lényeg, hogy a kiválasztottaknak – a szponzoráló alapítvány finanszírozásával – két éven át, havonta, 500 dollár érkezett a betéti kártyájára. A pénzzel azt kezdtek, amit akartak.

Ugyancsak kiválasztottuk – tanulmányozásra – a helyi polgárok egy másik csoportját is, mely szintén leképezi a stocktoni átlagot.  Ők semmiféle plusz juttatást nem kaptak.

Tudnivaló, hogy Stockton szinte abszolút tükörképe az „átlag Amerikának” Spanyol ajkúak, ázsiaiak, közülük is kínaiak, japánok, koreaiak, vietnamiak, kambodzsaiak, továbbá afro-amerikaiak, fehérek, nők és férfiak, családosok és család nélküliek, munkanélküliek és alkalmazottak – egy 300 ezres városban.

Egyébként tényleg meghökkentett azzal, hogy szocialistának, kommunistának titulálja az alapjövedelem ideát, hiszen nyilvánvaló – legalábbis annak, aki itt él és figyeli e téma egyre inkább középpontba kerülését a médiában, a közbeszédben – hogy jobboldaliak, libertariánusok, republikánusok, demokraták, bal-liberálisok, zöldek, mindannyian lényegében egyformán kedvelik vagy éppenséggel elutasítják az általános alapjövedelem bevezetésével való kísérletezést.

Ez annak a nagyon kevéske társadalmi víziónak az egyike, ami

párt vagy ideológiai alapon nem osztja meg az amerikai társadalmat.

Mit szeretnek benne a jobboldaliak? Ez egy olyan „topic”, ami gyökeresen ellentmond az amerikai társadalom természetének, tudniillik annak, hogy a „pénzért meg kell dolgozni, s aki dolgozik, az előbb-utóbb pénzügyileg és minden téren sikeres lesz”.

A republikánus és a libertariánus fundamentalisták közül nagyon   sokan látnak az ideában valami olyasfajta lehetőséget, hogy általa még fölöslegesebbé válik a központi állam. Az adófizetői ezer milliárdokból rengeteget lehet majd spórolni, a „kevesebb állam”, kevesebb bürokráciát, kevesebb pénzpocsékolást, kevesebb fölösleges munkahelyet, fölösleges politikust jelent. „Megszabadulhatunk az olyan dollár trilliókat fölöslegesen felemésztő kiadásoktól, mint az egészségbiztosítás, a legkülönbözőbb szociális segélyezés” – mondják ők.

Szerintük a megannyi, mindenféle, bürokrácia igényes támogatásokra rászorulókat egyszerűen „csak úgy”, havonta ki kell fizetni. 

Legyen a kis jövedelműek, a munkanélküliek dolga-gondja, hogy mennyi pénzt szánnak egészségük védelmére, gyerekeik ellátására. A pénzzel való sáfárkodás magánügy! – állítják az alapjövedelem jobboldali támogatói.

Mellesleg jobboldali liberális agytrösztök erről szóló tanulmányai szerint évente 10-15 ezer dollárban részesítenék azokat, akik   önhibájukból vagy anélkül ideig-óráig, vagy tartósan – nem találják meg rendesen a helyüket a társadalomban.

Akkor nem azt kérdezem, hogy mire fel kísérleteznek kommunista elképzelésekkel, hanem azt, hogy miért akarnak utat segíteni „ultra-kapitalista kísérleteknek”?

Feltételezem, hogy ezt a kérdést szellemeskedésnek szánta… De, komolyra fordítva a kérdést: Az, ami ma nemcsak Amerikában, hanem világszerte történik, roppant mód aktuálissá teszi, hogy aktívan gondolkodjanak az egyes országok, különösképpen az Egyesült Államok, az egyetemes alap jövedelem bevezetésének lehetőségével.

A napokban elfogadott csaknem kétezer milliárd dolláros országos újrakezdési csomag markánsan mutatja a csíráit feltétel nélkül osztott jövedelmeknek.

Kiemelten a szegényebb néprétegeket célozza meg: a családokat, főként a gyerekeket – feltételektől mentesen utalnak ki nekik készpénzt, minden hónapban, folyamatosan, tartósan. Minden egyes gyereknek, akinek szülei, nevelői nem tudnak felmutatni a civilizált megélhetéshez szükséges egyéb jövedelmet.

Ebbe a republikánusok is belementek a végén. Ha ideológiai kifogásuk lenne, akkor az egészet – mindenestül – elvetették volna.

Olvasom, hogy Elon Musk-tól, Mark Zuckerbergig – ideológiai alapállástól függetlenül – egy sor más dúsgazdag filantróp és a globális kihívásokkal intenzíven foglalkozó multimilliárdos szintén felsorakozik az egyetemes alapjövedelem valamilyen formációjának bevezetése mellett.

A Stockton városi projekt szellemisége mögött  nemcsak régivágású – és teljesen  különböző indíttatású – baloldali liberálisokat, szociáldemokratákat,  illetve  az állam szerepének maximális korlátozását követelő  dogmatikus jobboldaliakat találni, hanem még erősebben a  befektetőknek azt az új generációját, amely ideológiáktól mentesen meggyőződéssel vallja, hogy a technológiai forradalom permanens, egyre gyorsabb ütemű fejlődéséből automatikusan következnek olyan időszakok,  amikor egyre több embernek átmenetileg vagy tartósan nem lesz munkahelye vagy olyan munkát kell csak végeznie, ami idejének viszonylag piciny részét veszi igénybe.

A tavaly „kitört Covid világrend” márpedig így-úgy sokszor ismétlődhet a jövőben.  A feltétel nélküli alapjövedelem valamilyen „mutációja” – óhatatlanul meg fog jelenni mindenütt. Az Egyesült Államokban a felkészülést – erőteljesebben, mint bárhol másutt a világon – felgyorsította egyrészt a Covid-válság, másrészt az a példátlanul durva társadalmi-politikai összecsapás, ami az utóbbi hónapokban, illetve az utóbbi négy évben zajlott.

Konkrétan mik Stockton tanulságai?

Az első évet teljesen, a második évet részben dolgoztuk fel.

Egyértelműen bizonyított már most:

A programba beválasztott munkanélküliek – kivétel nélkül – mindannyian találtak munkát, mindenki dolgozni akart és ment is közülük. Kétszer annyian kerültek merőben jobb helyzetbe, mint az úgynevezett kontroll csoport munkanélküli tagjai, tehát azok a kiválasztottak, akik nem részesültek feltétel nélküli plusz jövedelmezésben.

Ezt mivel magyarázzák?

A lelkiállapotuk kiegyensúlyozottabbá válásával. Nem kapkodtak a magukat biztonságban tudók. Körültekintőbben bántak idejükkel, az álláslehetőségek szelektálásánál nem éreztek nyomást, sem az idő nyomását, sem a családi problémák nyomását. Eleve kiegyensúlyozottabban mentek állásinterjúkra, minden tekintetben jobb, egészségesebb, transzparensebb képet nyújtottak magukról – családon belül és kívül egyaránt. A pénz, a plusz pénz lelkileg, fizikailag egyaránt egészségesebbé tette őket.

Ezt honnan tudják?

Felmértük az alapjövedelem folyósítása előtti és folyósítás közbeni vásárlásaikat, szokásaikat. A hasonló cipőben járó, de alapjövedelemhez nem jutó „sorstársaik”, polgártársaik a vizsgált időszakban hozzájuk képest átlagosan kétszer annyi pénzt költöttek gyógyszerekre.

A folyósítás közepette végzett pszichikai vizsgálatok kimutatták, hogy a depresszióra hajlamosak állapota a plusz jövedelemhez juttatottak körében jelentősen javult. Nem így a kontrol csoporthoz tartozóknál.

Az újfajta alapjövedelemhez jutók, összjövedelmükhöz képest, sokkal kevesebb alkoholt és cigarettát vettek, mint a másik csoporthoz tartozók. Károsnak nevezhető dolgokra jövedelmüknek mindössze egy százalékát szánták.  Viszont alaposan javították életminőségüket azáltal, hogy jobb, egészségesebb, drágább élelmet és ruhaneműt vásároltak, többet kirándultak.

Mekkora részük „élt vissza” a plusz, ingyenes jövedelemmel, szórta az ingyen pénzt, nem is érdekelte, hogy esetleg nem kell dolgoznia?

Mindannyian életminőségük javítására, önmaguk hasznosabbá tételére fókuszáltak. Stresszmentesen. Jobb, szebb, színesebb életet éltek, legalábbis így, ilyennek írták le ezt az életszakaszt.

De ennek a programnak vége. Valószínűsíti, hogy azért lesz folytatás?

Nem csak a Stockton projektet finanszírozó alapítványok mutatnak elszántságot a program kiterjesztésére, hanem időközben ugyanilyen kísérleti, úgynevezett pilóta programok kezdődtek más kaliforniai városokban és Alaszkában is.

Az első kérdéséhez kiegészítő válaszként még hozzátenném: Alaszkában  republikánus irányítással, republikánusokhoz közeli alapítványok szponzorálásával, de  Kaliforniában is részben jobboldali szellemiségű alapítványok, donorok, ám ott főként  ideológia mentes, jellemzően a klímaváltozás problémáira és az általános technológiai megújulásra fókuszáló gazdagok és cégek pénzelik azokat a szaporodó helyi kísérleteket, amelyek megfelelő tudományos igényű dokumentációval szolgálnak egy olyan társadalom kialakulásához, amelyben a feltétel nélküli alapjövedelem egy alappillér lesz.