A szabad piacról

– Gondolja-e, hogy a szabad piac elkötelezett híveinek tartaniuk kell a vállalatoktól?

– Elég érdekes jelenség, hogy miért is olyan széles körben elterjedtek közöttünk ezek a félelmek? Pedig, ha vesszük a bátorságot, és a jelenben körbenézünk a világban, kiderül, hogy a túlterjeszkedő állam a problémáink sokkal nagyobb hányadát okozza a jelentős képességeivel a beavatkozásra a gazdaságba, mint a vállalatok. Észbe kell vésni, hogy egészen addig, amíg globális szinten gazdasági szabadságot élvezünk, amíg van globalizáció, ahogy eddig, még a legerősebb vállalatoknak is versenyezniük kell a többi vállalattal. Eközben pedig az állam működésében a verseny mechanizmusa gyenge, és a politikai verseny mindig sokkal gyatrább, mint a gazdasági verseny. Ennélfogva a versenypiacnak kitett vállalatok sokkal kevésbé ártalmasak, mint a kiterjedt államok.

(Leszek Balcerowicz lengyel közgazdászprofesszor, volt pénzügyminiszter és jegybankelnök 2015-ös interjújából)

Forrás: Vakmajom a Facebookon