A szocialista kapitalista 2.0

A szocialista kapitalista – tömören így jellemezték Pintér Józsefet. Az elmúlt, közel fél évszázad legérdekesebb gyárosa még a kft-k és zrt-k korában is egyéni vállalkozóként irányította a Kecelen működő gyárat, amit halála után most fia vezet – szintén egyéni vállalkozóként. Pintér Csaba, a hagyományt folytatva sokmilliárdos árbevételű céggé fejlesztette a Pintér Műveket.

Közel két évtizeddel ezelőtt édesapját egy Koala típusú, akkor “top” helikopter előtt kapta le a fotós, s ezzel jelent meg a 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 2003-as kiadásában is. Mi lett a sorsa ennek a helikopternek?

Ma is megvan, és használom is – részben a hat éve elhunyt édesapám emlékére. Általában akkor, ha a környező országokba kell üzleti útra utaznom és rövid idő áll rendelkezésemre az utazáshoz. Többször segítettem transzplantációhoz szükséges szervek szállításában, de volt olyanra is példa, hogy filmforgatáshoz adtam bérbe, amelyet, ha esetleg érdekli, A kém című filmben megtekinthet.

Ezt megelőzően egy MD 500-as helikoptere volt, amely akkoriban a csúcskategóriát jelentette. Hogyan tudott egy kisiparos egy ilyen gépet venni? Hiszen akkoriban még egy 1500-as Lada is csak keveseknek jutott…

Ez tényleg kora legjobb helikoptere volt, még a vietnámi háború idején fejlesztették ki, és ma is jó gépnek számít.

Ha jól emlékszem, az első amerikai gyártmányú MD 500-asokat 1986 táján a mezőgazdaság kiemelt cégei vehették meg. Volt is nagy felhördülés, hogy miért nem szovjet gyártmányú helikoptereket importáltak…

Édesapám 1989-ben vette első helikopterét. A kisiparosok akkoriban a Kisipari Termeltető Vállalaton keresztül tudtak exportálni és egy külkereskedelmi vállalaton keresztül importáltak – ha tudtak. A Pintér Művek már akkor is jelentős exportőr volt, egyik első nagy üzletünket a Szovjetunióval kötöttük, 14 városban vettünk részt hűtőgépgyárak építésében. Ebből volt a forrásunk a későbbi gépvásárlásokra. Első nagyobb megbízatásom is ehhez kapcsolódik, ugyanis édesapám megkért, hogy én utazzak ki a gépek beszerelését és beüzemelését felügyelni. Alig húszévesen bejártam az akkori Szovjetuniót.

Ez egyfajta bizalmi megbízatás volt?

Akkoriban, vagyis a rendszerváltás idején ez volt a legnagyobb piacunk. Hogy miért engem delegált az útra? Úgy gondolom, tapasztalatszerzésre, de talán ez volt az önállóságra nevelés egyik állomása.

Mekkora bevételt jelentett ez akkor?

Csak viszonyítási számokat tudok mondani: akkortájt épült a 600 négyzetméteres alapterületű irodaházunk és egy 1200 négyzetméteres üzemcsarnok. Ez együtt 24 millió forintba került, de ahhoz, hogy a Kecel belterületén levő gyár beinduljon 28 millió forintot kellett fizetni csak azért, hogy legyen áramellátásunk is az egykori kukoricaföldön.

Fizessen a maszek! – gondolom ezzel a felkiáltással!

Akkoriban még nem volt cél a magánszektor támogatása, valójában a megtűrt kategóriába tartoztunk, amit jól mutat az is, hogy szinte futószalagon jelentettek fel minket. Édesapám ellen 41 eljárás indult, velem szemben viszont csak 24.  Igaz, ő 1978-ban váltotta ki az iparengedélyt, én viszont csak 1986-ban.

Mivel vádolták Önöket?

Semmilyen különös oka nem volt ennek. Egyszerűen feljelentettek, és az akkoriban még létező szervezet, a Népi Ellenőrzés vizsgálta ki az ügyeket. Közel 100 törvénymódosítás lett ezeknek a vége a rendszerváltásig.

Mondana egy példát?

A kisiparosok a nyolcvanas évekig csak három főt alkalmazhattak, ezt emelték fel hatra, majd kilencre. Amikor én is kiváltottam az iparengedélyt, akkor viszont már 12 dolgozó volt a felső határ. Ki is használtuk ezt: édesapámnál, nálam és öcsémnél is 12-12 munkás dolgozott, így viszont már egy 36 fős céget tudtunk működtetni.

A Pintér Művek hosszú éveken át a “bezzeg” cég volt, amit jól mutat, hogy az első üzemet az akkori miniszterelnök nyitotta meg.

Igen, ez 1989-ben történt és Németh Miklós miniszterelnök vágta át a szalagot. Évtizedekre visszamenően nem fordult elő az államosítás óta, hogy egy magánvállalkozást a miniszterelnök avasson fel.

…akkor már reformszelek fújtak Magyarországon…

Sokan már felismerték a változások szükségszerűségét és köztük volt Németh Miklós is. Az gyár ünnepélyes avatása így szimbolikus eseménnyé vált, amelynek komoly jelzésértéke volt a többi vállalkozó számára is.

Ez a rendszerváltozás előtti utolsó évben történt. Milyen árbevételt értek el akkor?

Nem emlékszem, viszont a tartalékalap számlánkon – innen lehetett beruházásokra költeni – 90 millió forint volt.

Az egyéni vállalkozások adatait nem lehet megtalálni az e-cégjegyzékben. Tavaly miként zártak?

Hárommilliárdos árbevételt értünk el.

Közismert tény, hogy a nagy üzletek ma sem a tárgyalóteremben köttetnek, hanem a fehér asztal mellett vagy egy magaslesen. Pintér József legendás vadász hírében állt. A sikerek és vállalkozásuk kivételes helyzete mennyiben volt köthető ehhez az időtöltéshez, ehhez a kapcsolatrendszerhez? 

Akikkel együtt vadászott, azok nem tudtak neki üzletet hozni, Hofi Géza vagy Bodrogi Gyula bácsi nem az üzleti kört képviselte. A vadászat számára tényleg kikapcsolódás, hobbi volt. Vadászmentora, Ignác bácsi például minden vadászaton vendégünk volt. Semmilyen rangja, cége vagy kapcsolata nem volt, mindössze annyi, hogy annak idején ő tanította meg a vadászat szeretetére. Édesapámnál az igazi üzletet az jelentette, ha megjelent valaki, és azt mondta: „ezt senki sem vállalta el, te biztos meg tudod csinálni”. És így is lett: új gépeket vettünk, üzemcsarnokot húztunk fel és legyártottuk a kért terméket. Ennek hatására fogalmazódott meg benne a cégünk mottója: „Ön adjon feladatot, én megoldom, megtervezem és kivitelezem.”

Az azonban biztos nem volt mellékes, hogy az akkori média “sztárolta” édesapját?!

Ez nem is vitás. Vitray Tamás műsora országos nézettségű volt, amelyben vele beszélgetett. Tudatosan vállalta a médiában való megjelenést mert tudta, hogy ezzel is segíteni tudja a saját és más vállalkozások fejlődését. Cikkgyűjteménye egészen hihetetlen volt: 1986-1990 között több mint 2500 újságcikk jelent meg róla 30 országban. A szovjet pártlapban, a Pravdában pedig úgy emlegették, mint a szocialista kapitalistát.

A rendszerváltást követően is megmaradt különcnek, hiszen míg mások betéti társaságban vagy kft-ben folytatták, addig ő megmaradt egyéni vállalkozónak. És Ön sem adta ezt fel… Milyen előnyökkel járt ez?

Ugyanazon adószámmal működött 36 évig. Büszke volt arra, hogy kisiparosként teremtette meg ezt a vállalkozást. A gazdasági alaphelyzet azóta is változatlan: míg egy kft csak az alaptőke nagyságáig, az egyéni vállalkozó teljes vagyonával felel a tevékenységéért. Folytatva a hagyományt, ezért vagyok magam is egyéni vállalkozó.

Ahogy említette Ön 1986-ban váltotta ki az ipar engedélyét. Mi volt kettejük közt a munkamegosztás?

Külön-külön, de egymást segítve dolgoztunk. Magam csavargyártással kezdtem foglalkozni. A német Würth cég egy leszerelt csavarüzemének berendezéseit, vagyis húsz termelőgépet vettem meg, és 1989-re évi 50 millió darabra futattam fel a termelést. Egyik elsődleges vevőm a Lehel hűtőgépgyár volt, amelynek egyfajta csavarból évi 16 milliót gyártottunk. Német alapanyagból német gépeken gyártottuk a csavarokat, s ezzel ki tudtuk váltani az importot.

Volt Önök között rivalizálás, hiszen Ön is sikeres vállalkozást vitt?

Soha, egy percig sem. Tanácsaival persze rendszeresen segített, de egészen fiatal koromban is nagy önállóságot adott nekem. Az előbb említett Szovjetunióbeli “túra” is ezt bizonyította. Később munkamegosztás alakult ki köztünk. Én elsősorban a műszaki fejlesztéssel ő pedig a termeléssel foglalkozott. És ez meglehetősen jól működött évtizedeken át.

És a csavargyár meddig működött?

Ha jól emlékszem 2008-ig. Akkor jelent meg ugyanis a kínai tömegárú és már nem volt érdemes itthon csavart gyártani. Amúgy jellemző volt ránk az, hogy kis cégként mindig gyorsan alkalmazkodtunk az igényekhez. Ilyen volt a hadiipar, majd a ’90-es évek közepétől a nukleáris hulladéktárolók gyártása.

Kis, családi cégként hogyan keveredtek a hadiiparba?

Egy “barát-ellenség” felismerő rendszer fejlesztésére hirdettek pályázatot, hogy így korszerűsítsék a nálunk működő szovjet radarrendszert. Ezt a fejlesztést egy 1993-as budapesti kiállításon mutattuk be, megnyertük a tendert.  Az terveztük, hogy Magyarország után ezt több egykori szocialista országa is tudjuk majd exportálni, hiszen ott is szükség volt arra, hogy a rakéta rendszerek már “barátként” kezeljék a nyugat-európai és amerikai repülőgépeket. De erre végül nem került sor, sőt itthon sem örülhettünk sokáig a győzelemnek, mert rövid idő alatt fordult a kocka és egy amerikai céget hoztak ki nyertesnek. Más kérdés, hogy a fejlesztést végül ők sem valósították meg.

Gondolom, innen erről a kiállítástól eredt a hadiipari beszállítás mellett haditechnikai park ötlete is.

A gyűjtemény a Magyar Honvédség korszerűsítésével párhuzamosan gyarapodott. A leselejtezett eszközökből – amelyek nagy része ma is állami tulajdonban van!

Fizettek értük, ócskavas áron hozták el vagy ingyen kapták meg ezeket a monstrumokat?

Többféle konstrukcióban szereztük meg. Saját költségünkön szállítottuk ide, újítottuk fel és őrizzük a kiállítás darabjait. A kiállításhoz állami támogatást eddig még nem kaptunk. A fenntartás évente 20-30 millió forintba kerül, amely nem tartalmazza a felújítás költségeit. Az állomány folyamatosan bővül: tavaly például a Hadtörténeti Intézet és Múzeumtól kaptunk egy szovjet T-72-es harckocsit kiállításra.

A kínálat a 90-es években igazán bőséges volt. Ha jól tudom a szovjetek atomtöltettel felszerelt rakétát is tároltak Magyarországon…

…Igen, ez a hordozórakéta is nálunk van.

Érdekli az embereket ez a speciális múzeum?

Évente 15 ezer látogatónk van, ezek harmada külföldről érkezik. Tervezzük, hogy a jelenlegi szabadtéri haditechnikai parkot és belső kiállítótereinket interaktív bemutatókkal bővítsük és korszerűsítsük. Egy nyitott restaurátori műhelyt is szeretnénk létrehozni, de ezeket egyelőre önerőből nem tudjuk megvalósítani.

Kiket érdekelnek a rakéták?

Nagy érdeklődést mutatnak múzeumunk iránt hagyományőrző egyesületek, veteránok. Rendszeres látogatóink óvodás- és iskolás csoportok. Egy lezárt korszak fegyverzetét tekinthetik meg nálunk az érdeklődők, amelyek egykor csúcstechnológiát jelentették. A múzeum lehetőséget ad arra is, hogy látogatóink megismerjék Kecel városát és környezetében lévő vállalkozásokat.

Önök többek közt radioaktív hulladéktárolókat építenek. Itt előny vagy inkább hátrány az, hogy egy magyar magáncég, pontosabban egyéni vállalkozó a beszállító?

Az elért eredmények ebben az iparágban meghatározóak. Elsősorban országokat szoktak felsorolni, de a sor végére odabiggyesztik: és a Pintér Művek. Az első nukleáris hulladéktárolót 1996-ban gyártottuk, de akkor már ötéves közös munka állt mögöttünk a Központi Fizikai Kutatóintézettel. Van olyan termékünk, amelyet szerte a világban használnak, ilyen az élettartam meghosszabbítását vizsgáló berendezés, amelyet mi fejlesztettünk.

A fiú vagyis Ön kutatott, a papa vagyis Pintér József meg legyártotta a terméket?

Pontosan így történt.

Hányan foglalkoznak itt kutatás-fejlesztéssel?

Szorosan véve hatan. De évek-évtizedek óta együtt dolgozunk itthon és külföldön élő mérnökökkel, kutatókkal. Ez egy olyan team, amelyet egy-egy feladat megoldására hozunk létre, de ez már-már baráti közösségnek is számít. Minden fejlesztésünk esetében arra törekszünk, hogy ne csak egy papíron levő tervet mutassunk meg és adjunk el a megrendelőnek, hanem a már legyártott, működőképes prototípust.

Az erőművi szektorban hosszú távra terveznek. A Covid-19 milyen hatással volt az elmúlt egy évre?

Itt nem volt érezhető keresletcsökkenés, az erőművek és atomerőművi beruházások folytatódnak. Termelésünk az elkövetkezendő négy évre le van kötve egy megnyert tendernek köszönhetően, de meglévő multinacionális vállalatokkal kötött keretszerződéseink teljesítése is folyamatos. Tavaly és idén is milliárdos beruházásokat valósítottunk meg, ennek kedvező hatását is szeretném látni a közeljövőben.

Mekkora a hitel állományuk?

Nincs hitelünk, mindent saját forrásból finanszírozunk. Viszont, egyéni vállalkozóként sok esetben ki vagyunk zárva a pályázati lehetőségekből.

Generációváltás?

Két jobbkezem van: lányom és fiam is a vállalkozásban dolgoznak. Csilla gazdasági ügyekkel és szervezetfejlesztéssel, Márk pedig az új termelési területekkel foglalkozik. Létrehoztunk egy céget az elektronikai hulladékok feldolgozására. Egy hatékony és környezetbarát technológiát dolgoztunk ki különböző fémek szétválasztására.

…és ezzel már pályázni is tudnak!

Igen, valóban. Ez lesz életünk első, közös pályázata…