A tehetséges Mr. Trump

Donald Trump – akár győz, akár vereséget szenved – eredményes elnöke az Egyesült Államoknak. Ez a lényege annak, amit a Trump-barátnak nem nevezhető Eurasia Csoport nevű nemzetközi kockázatelemző think tank irányítója, Ian Bremmer mond az alábbiakban. Egyebek közt nem csak amerikai, hanem „össz-nyugati” szemszögből jól csinálta a dolgát a Közel-Keleten, Kínával és Iránnal szemben, a globális technológiai fejlődés kapcsán és még a nemzetközi olajpiac „frontján” is. A legfőbb kockázat vele kapcsolatban nem egyéb, mint személyes karaktere, az pedig, hogy miatta romlott az Egyesült Államok tekintélye a világ közvélemény szemében, az amerikai szavazókat hidegen hagyja.

Zentai Péter: A világsajtó Donald Trump alkonyáról ír, beszél. De nem csak a média visszhang és értékelés a lényeges, hanem főként az amerikai közvélemény-kutatások többsége.  A 78 éves Joe Biden ezek szerint behozhatatlan előnyre tett szert a hamarosan a 74 éves jelenlegi elnökkel szemben.

Ön most azon nagyon kevesek közé tartozik, akik továbbra is komoly esélyt adnak Donald Trumpnak. De miért?

Ian Bremmer: Ami meghatározó az az időzítés, leginkább pedig az idő adta lehetőségek kiaknázása, „becsomagolása”. Ebben Trump zseniális – ezt bizonyította be négy évvel ezelőtt.

Az idő azonban nem neki dolgozik. Fél évvel ezelőtt népszerűbb volt, mint három hónappal ezelőtt, három hónappal ezelőtt népszerűbb volt, mint most. A vírus fertőzöttek száma nem csökken, hanem növekszik, a faji feszültség nem enyhül, hanem erősödik….

Trump defenzívában van ugyan, de ez nagyon hamarosan offenzívába fordulhat. Az elnök és csapata azzal számol, hogy szeptemberre és októberre meghozzák az eredményeket a vírus terjedésének radikális csökkentésére hozott intézkedések. Mostantól ezen a téren retorikát és viselkedést vált: védőmaszkot fog hordani, a távolságtartást propagálja. Ha sok milliónyi fanatikus amerikai híve követi az „új trump-mintát”, mint mindent, amit csinál, azáltal ők is hozzájárulnak a vírus kordában tartásához.

Szeptemberre, októberre lassan, de biztosan lenyugszanak a faji problematikától fölizzított kedélyek is, a Trumpista média nem feszíti tovább a húrt – ez már látszik is, például a Fox news híradásain, kommentárjaiban. E társadalmon belüli feszültségek élezése helyett a Trump kampány a következő hetektől kezdődően a négy év alatt elért komoly eredmények „csomagolására” és eladására fókuszál.

Milyen eredményekről van szó? Az, hogy egy elnök jobban megosztotta saját országának közvéleményét, mint bármely elődje? Az eredmény, hogy nincs már semmiféle tekintélye Amerikának a nagyvilágban? Az eredmény, hogy az Egyesült Államok elnöke nevetség tárgya a világ népei és politikusai körében?

A nemzetközi tekintélyvesztés nyilvánvaló , de az amerikai szavazókat ez nem érdekli.

De – például a győztes Világháborút, a Nixon lemondást vagy Obama megválasztását követően, és sorolhatnék jó sok más példát is – Amerika tekintélyének növekedési periódusai hozzájárultak az ország újabb sikereihez, az amerikai értékmodell globális terjedéséhez….

Az említett példák azt támasztják alá, hogy Amerika kiemelkedő történelmi főszereplője volt az elmúlt száz év világának. De ilyesfajta szerepvállalásra már sem a demokratapárti sem a republikánus szavazók túlnyomó többségének nincs igénye. Amerika belső problémái ma lényegében ugyanolyanok, mint a többi országé. Ma minden ország kimondva kimondatlanul arra fókuszál csak, hogy saját „háza táján” legyen olyan világ, ami a többségnek tetszik. Nemcsak Amerikában, hanem mindenütt másutt is devalválódnak, relativizálódnak például a jogállammal, az emberi jogokkal, a globális szabadpiaccal kapcsolatos úgymond értékek. Ezek önmagukban véve „nem nyerő” témák, legalábbis nem perdöntő témák egy választási kimenetele szempontjából.

Akkor mik a reális vívmányok, amiket Amerika elért Donald Trump jóvoltából? Én egyet sem tudnék felemlegetni, ha csak nem azt, hogy Kína – egy diktatórikus, nacionalista államkapitalista társadalom -esetleges terjeszkedését Trump tényleg igyekezett megállítani.

Ez tényszerűen óriási eredmény!

Sorsfordítóként értékelendő a világ sorsának alakulása szempontjából. Még nem tartunk ott, hogy nyíltan és szókimondóan merjük az egész nyugati világban Trump Kína-politikáját értékelni, de annak, aki objektíven, érzelemmentesen akar ítélkezni, annak kötelessége megállapítania, hogy álságos volt valójában a nyugati szövetségesek fanyalgása, kritikája Trumpékkal szemben, amikor úgymond kereskedelmi háborút indított Kína ellen. Az eredmény – bár ezt egyelőre nem veri senki se nagy dobra – az, hogy Trump sikeresen szétverte a kritikus jelentőségű 5g rendszer feletti uralom megszerzésére irányuló kínai ambíciókat. Az egész Nyugat beállt a végén Trump mögé és kifejlesztenek egy a kínaival szembeni alternatív 5 g kommunikációs rendszert, amely a szabad nyugati világ technológiai leképeződésévé fog válni. E kérdésben – függetlenül a Trump-féle agresszív retorikától – a nyugati országok saját józan belátásuk és nem valamiféle amerikai „erőszakos nyomás” hatására határoztak úgy, ahogy. A Kínával szembeni kereskedelmi háború ráadásul talán nem is elsősorban Amerikának, hanem Nyugat-Európának a létérdekeit szolgálja.

Ezért, ha tényleg bejön az amerikaiak Kína-gyengítő terve, az EU tényleg „kezet csókolhat Trumpnak”. Ezen túlmenően nincs más kézzel fogható eredmény, nem szólva arról, hogy Hillary Clinton is vélhetőleg beindította volna a kereskedelmi háborút Kínával szemben, tehát e téren mindegy, hogy demokraták vagy republikánusok kezében a Fehér Ház…

Obama, a legutóbbi demokrata párti elnök, nem mutatott gyakorlati hajlandóságot, hogy konfrontálódjon Kínával. Márpedig ez a bizonyítható tény. Míg Obama az „életveszélyes” iráni vezetőkkel sem mert ujjat húzni az atomfegyverkezés valóságos leállítása ügyében, addig Donald Trump tudta, hogy azokkal az emberekkel csak az erő nyelvén lehet „értekezni”, nem kell tőlük félnie annak, akinél a reális és valóban sokkal nagyobb erő van.

Megölette az egyik iráni vezetőt, fittyet hányva a nemzetközi jogra.

Erre az a válasz, hogy aki eleve paródiává teszi a nemzetközi jogot – lásd az iráni vezetést, amely a gyakorlatban „halálra ítélt” egy nemzetközi jogi szempontból is létező országot, tudniillik Izraelt, és az utóbbi évtizedekben megannyi terrorakcióhoz járult hozzá külföldön – azzal szemben azokat a módszereket kell alkalmazni, amiket ők és úgy kell velük bánni, ahogy ők bánnak másokkal. Az eredmény ezek után az, hogy Irán vezetése mintha befogná a száját és belül is kénytelen megszelídülni. Vélhetőleg semmi másért, csak azért, mert tart Amerikától.

Az, hogy Trump áthelyezte az Egyesült Államok követségét Jeruzsálembe, kivívta az arab világ gyűlöletét, azzal, hogy támogatja Netanjahu terveit a palesztinok lakta területek teljes bekebelezésére, maga a terrorizmus forrása. Szerintem, Trump életveszélyes dolgokat művel a Közel-Keleten…

A reakciók nem ezt mutatják, hanem azt, hogy ezen a téren is sikert könyvelhet el az amerikai elnök. Nem fokozódtak a terrorakciók, inkább az ellenkezője történik. Az erőpolitikát folytató Amerika lehet, hogy gyűlölet tárgya az arab világban, de még ez sem biztos. Lehet, hogy ez inkább azokat az arab, palesztin erőket és milliókat segíti, akiknek elegük van a saját zsarnokaikból, akik általános megbékélést akarnak Izraellel és nagyobb demokráciát saját hazáikban. A radikális, szélsőséges muszlim – arab szervezetek, kormányok elcsendesedtek, az amerikaiak értésre adták, hogy Törökország vagy Oroszország vagy Izrael révén, esetleg majd egy nap saját magukat is aktivizálva, terrorizmustól mentes rendet hoznak létre a Közel-Keleten. Kétségtelen, hogy Trumpék meghátrálásra kényszerítették a legszélsőségesebb, leggyilkosabb muszlim fanatikus erőket. Ez nem eredmény?

Valószínűleg tényleg az. De romlottak a kapcsolatok Nyugat-Európával az utóbbi négy évben, Amerika magára hagyta tradicionális, megbízható Nato szövetségeseinek nagy részét….

Ezt Trump és csapata másként értékeli. Tudniillik nagy eredményként.  Ugyanis sikerült tényszerűen is beindítani a Nato többi országának fegyverkezését, és fegyverkezési kiadásainak növelését. Ezt- mondhatja a jelenlegi Fehér Ház – nem önkényesen kényszerítették rá Európára, hiszen csak azokat a kötelezettségeket kérték számon a szövetségesektől, melyeket ők maguk vállaltak. Csakhogy nem tartották be a szavukat. És ezt nem más, mint az előző amerikai adminisztráció csak tűrte, ölbe tett kézzel. Obama hozzájárult ahhoz, hogy a Amerika fő barátai semmibe vegyék a szövetségesi hűség bizonyítékát, kihasználják az Egyesült Államok jóindulatát. – legalábbis így mondja a Fehér Ház. Ez a nem is megalapozatlan „csomagolás” vélhetőleg megnyerheti az amerikai szavazók többségének tetszését.

Mint ahogy az is megnyerheti még egyszer, – csak vissza kell hozni a köztudatba ezt a témát is – hogy amerikai nyomásra, de a világgazdaság hasznára az OPEC lejjebb vitte az olajárakat, majd elkezdte a világgazdasági helyzet alakulásának megfelelően nem öncélúan, hanem mindenki más érdekeit is figyelembe véve alakítgatni a kitermelési kvótákat. Amerika sikere tulajdonképpen, hogy a végén megegyezésre jutottak olajkvóták és árak ügyében olyan antagonisztikus ellenfelek, mint Szaúd Arábia és Oroszország – mégpedig az amerikai és a nyugati érdekeknek megfelelően.

Kereskedelmi politikájával négy év alatt elérte, hogy korábban külföldre telepített munkahelyek százezrei visszatérjenek az Egyesült Államokba, ugyanakkor csökkenjen nem csak Amerika, hanem az egész nyugati világ import függősége Kínától. A nyugati világ a kínai importra támaszkodás helyett belekezdjen az azt kiváltó, illetve azt meghaladó minőségű árukat és szolgáltatásokat előállítani képes saját innovációkba.

Mindezzel Ön azt sugallja, hogy Trump-pal szemben jobb választása nemcsak Amerikának, hanem a világnak… ebbe nekem szörnyűséges még belegondolni is…

Ezekkel az eredményekkel szembe kell nézni, már csak azért is, mert ha jó időben, a járvány látványosan lefelé hajló fázisában, és jól „becsomagoltan” adja el mindezt, akkor még visszanyerheti Amerikán belüli népszerűségét az elnök és képes lehet impotens öreg emberként prezentálni ellenfelét.

Mindez nem jelenti azt, hogy objektíve Trump ne lenne „sorozat-hazudozó”, ne lenne kiszámíthatatlan, szuper-egoista, ezáltal önmagában véve beláthatatlanul nagy kockázatokat hordozó ember. De ő nem azok kegyeiért harcol, akik ezt belátják, hanem azokért, akik mögötte álltak 2016-ban, de utóbb eltávolodtak tőle. De annyira azért nem, hogy ne térhessenek hozzá vissza.

Azt látni, hogy egyelőre Trump veresége a valószínűsíthető kimenetele a dolgoknak, de a választások közeledtével egyre kevésbé szabad erre fogadni.