A Vég kezdete, az Új homálya

Európa történelmi lehetőség előtt áll. Abban az esetben, ha egy saját mesterséges intelligencia- és internet háló kialakítása mellett dönt és végigmegy az úton, akkor az Unió harmadik erőpólussá, Kínával és az Egyesült Államokkal egyenrangú, velük konkuráló szuperhatalommá válik. Ezt csak abban az esetben tudja megcsinálni, ha a nemzetállamok feladják nacionalizmusukat – egyebek között ezt mondja el Ian Bremmer, a washingtoni székhelyű, globális kihívások kockázataival foglalkozó think tank, az Eurasia Group irányítója.

Zentai Péter: Az elsők között figyelmeztetett három évvel ezelőtt, hogy amit Donald Trump „America First” (Amerika mindenekelőtt) címszó alatt meghirdet, az maga a globalizáció vége.

Ian Bremmer: Legalábbis a vég kezdete – ezt mondtam annak idején….

Fenntartja?

Igen is, meg nem is. Továbbra is azt állítom, hogy recesszió alakult ki az egész geopolitikában (geopolitical recession), ami abból fakad, hogy belátható időn belül megszűnik az Amerikai Egyesült Államok által diktált világrend és azt nem tudja felváltani – legalábbis belátható időn belül – semmi alternatív, igazán „kézzelfogható”.

De igen. A globális harc a dominanciáért, Amerika helyének elfoglalásáért: Kína harca Amerikával, Amerika harca Európával, India harca Kínával … és így tovább. Ellenségekké válnak eddigi szövetségesek, illetve eddigi versenytársak. Nem így alakulnak a dolgok?

Részben igen, részben nem. Az a bizonyos geopolitikai recesszió és az azt kiváltó új nacionalizmusok nyilvánvalóan hozzájárulnak az évtizedeken át mélyülő globális gazdasági összeolvadási folyamatok, tehát a globalizáció lassulásához. Általánosságban igaznak látszik, amit akkor Önnek is elmondtam, tehát az America First nem holmi szlogen csupán, hanem tényleg „világmegváltó”,  a világ állásán, komolyan változtatni tudó igazi politika.

A szavaiból, hangjából azonban most mégsem azt hallani ki, hogy magabiztos az igazát illetően.

Ezt jól ítéli meg. Ugyanis fel kellett ismernünk, hogy a szó: GLOBALIZÁCIÓ, roppant mód leegyszerűsítő, nem alkalmas a világpolitikában, világgazdaságban, a technológiákban, főként az adat-és információk világában zajló reál folyamatok jelzésére. Nem azért, mert a globalizáció elhalóban van, hanem azért, mert az emberiség életét meghatározó némely területeken megállíthatatlanul mélyül a globalizáció, más meghatározó területeken viszont totálisan felszámolódni látszik.

Hol mélyül és hol hal el?

Az áru és nyersanyag piacokon – dacára a nacionalizmusok és protekcionizmusok reneszánszának, a kialakulni látszó vám-háborúknak – sebesen folytatódik a globalizáció. Ha Amerika vámokkal fenyegeti Európát, akkor tessék: azonnal tető alá hozza Európa és Dél-Amerika minden idők legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét. Ha Amerika vámokkal sújtja a kínai exportot, akkor Kína és Európa, valamint Kína és az ázsiai piacok között felszámolják a kereskedelmi akadályokat. Az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – nem lényegbevágó változtatásokkal – visszaállítja a szabadkereskedelmi övezetet Észak-Amerikában, jóllehet ezt nevezte meg annak idején az új amerikai elnök a fő „ellenségnek”.

Az élelem, az energia, a fémek piacai pénzügyi és kereskedelmi alapon – mert politikai, világnézeti hitvallástól függetlenül ez egzisztenciális érdeke minden országnak – nonstop fonódnak össze. Ugyanakkor a globalizáció ezen szegmense mégis veszít jelentőségéből, mert volumene – pénzben és mennyiségben kifejezve – csökken. Emögött az áll, hogy egyre jobb termelékenységgel állítják elő a gazdaságok számára alapvető termékeket, egyre csekélyebb mértékben energia- és nyersanyagigényes a termelés, és a technológiai haladás révén alapvető termékek egyre nagyobb hányadát képesek a nemzetgazdaságok helyben megtermelni.

Mondhatjuk-e, hogy nem a globalizáció, hanem a TECHNOLÓGIA a lényege a mai világnak?

Ha megvizsgáljuk a globalizáció által korábban erősen jellemezhető másik hatalmas teret: az áruk és szolgáltatások területét, akkor kétségtelenül a folyamatosan gyorsuló technológiai fejlődés az, ami itt lassítja, visszaveti a globalizálódást.

Az itt a lényeg, hogy a technológia, az automatizáció, a robotizáció és ezek példátlanul gyors térhódítása leépíti az emberi munkaerő fontosságát. Innentől kezdve el fog enyészni a világkereskedelemben, a világgazdaságban, a globális termelésben az a faktor, hogy hol tudom olcsóbb munkaerővel előállítani ugyanazt a terméket és szolgáltatást. Az autóipar – mint a globalizáció egyik meghatározó előrelendítője – lassan, de biztosan leáll a termelés kiszervezésével, mert az, az emberi munkaerő árának eljelentéktelenedése okán, vélhetőleg egyre értelmetlenebbé fog válni.

Furcsa módon a termelés racionalizálódása – hetven éve most először – a globalizálódás ellenében „munkál”.

Köszönhetően – egy másik grandiózus paradoxon ez – a technológiai globalizáció eredményeinek. De azért azt ugye még kijelenhetjük, hogy a technológiai haladás és a globalizálódás párhuzamos pályát ír le?

Nem igazán. A legnagyobb politikai jelentőséggel bíró „gellert” (gellert kap jelentése: visszapattan, egy akadályba ütközve irányt változtat – a szerk. megjegyzése) a globalizáció éppenséggel technológiai területeken kapja. Azokon belül is a jövő alakulását leginkább befolyásoló adat- és információgyűjtés és továbbítás piacain, amelyek a szemünk előtt fragmentálódnak, egyre ütemesebben. Minimálisan két, egymással nem csak vetélkedő, de egymással ellenséggé válni képes óriás piacot alakít ki éppen a technológiai fejlődés.

Mindössze egy- két évtizeddel ezelőtt az volt a nyilvánvaló, hogy az internet egységesít. Egyetlen információs hálót ismert az emberiség és annak keretein belül tervezte a jövőjét. Ezzel szemben pár év leforgása alatt kiderült, hogy az emberiség sorsára közvetlenül hatni képes legfontosabb térben (adatok-információk tere) az amerikaiak és a kínaiak egymástól merőben elkülönítve és szinte teljesen különböző alapokra építve, egymás elől titkolt fejlesztésekkel hoznak létre más és más sztenderdeken és szabályozókon alapuló újfajta, hatalmas internethálózatokat és 5G technológiákat. Az amerikai fejlődés továbbra is meghatározóan szabadpiaci elvekre épül, a kínai pedig százszázalékosan állami közreműködésre és irányításra. A kialakuló új, egymással nemcsak konkuráló, de egymással szemben ellenségessé tehető, az eddiginél sokkal magasabbrendű internet(ek) a polgári alkalmazást tekintve is politikai gyújtóanyagot tartalmaznak, amennyiben nemzetállamok és régiók kerülnek kényes válaszút elé, hogy a kínai vagy az amerikai avant-garde rendszerekhez csatlakozzanak. De igazából a valóban globális és drámai stratégiai, geopolitikai kihívás az lesz, amikor Indiának, Japánnak, Oroszországnak, Kelet-Európának, a kisebb, alapvetően demokratikus és szabadpiaci alapon működő fejlett ázsiai országoknak a katonai, védelmi, a cybertámadások elleni védekezés terén kell döntenie Amerika és Kína között.

Nyugat-Európát kihagyta a felsorolásból.

Az EU, Európa számára a legkényesebb a kihívás. Európának nem Amerika és Kína, hanem „önmaga” és Kína, „önmaga és Amerika” között kell választania valójában. Európa történelmi lehetőség előtt áll, ha erőit összpontosítva az adatinformációs térben az önállósodás, egy saját, külön bejáratú mesterséges intelligencia és internet háló kialakítása mellett dönt és végigmegy az úton, akkor az Unió valóságos harmadik erőpólussá, Kínával és az Egyesült Államokkal egyenrangú, velük konkuráló szuperhatalommá válik. Ezt azonban nem tudja megcsinálni, ha a nemzetállamok nem hajlandók feladni rövid távú, a végén saját eljelentéktelenedésüket okozó, másoktól való kiszolgáltatásukat viszont drámaian növelő nacionalizmusukat.