Abszurditás, de tény, a közeljövő meghatározó generációja számára „Cash is the king”

Ugyanazok a fiatalok, akik simán bekapcsolódnak a rájuk építő, rájuk szabott elektronikus tőzsdézésbe, és kripto-kereskedelembe is és szinte mindent mobiljukkal végeznek, a reális vásárlásaikban inkább fizetnek készpénzzel, mint bármely más módszerrel. Számukra tényleg: „cash is the king”. 

Ez első olvasatra paradoxonnak tűnik fel, de a nagy amerikai-globális befektetői bank és szellemi műhely, a Piper Sandler friss tanulmányának egyik felelős szerkesztője, Errin Murphy igyekszik magyarázatokkal szolgálni. Rámutat például arra, hogy az ember számára a készpénztartás mintha mégiscsak lelki szükséglet lenne egy olyan világban, amelynek fejlődéséből kiérződik, hogy a végén praktikusan mindenképpen felszámolódik a készpénz.

Zentai Péter: Tévedésben élek, alaptalanságot terjesztek barátaim, ismerőseim, olvasóim körében, amikor azt állítom, hogy a világ a velem egykorúak, az ötvenes években, a korai hatvanas években születettek kezében van?

Errin Murphy: Az európai és az amerikai politikai, pénzügyi, vállalati, jegybanki főszereplőknek jelentősebb része kétségtelenül baby boomer („ratkó gyerek”, hatvan év körüliek). Ettől függetlenül abszurditás bármely korosztálynak vindikálni olyasmit, hogy kezében tartja a világot.

A baby boomereknek szól a politika, hisz hihetetlenül sokan vagyunk, mi vagyunk a legaktívabb szavazók, ennél fogva tőlünk függ, ki legyen például az amerikai elnök és sorolhatnám az országok tucatjait. Sok sorskérdésben lehetünk meghatározóak… Egyébként – ha nem tévedek – a mi szokásainkat figyelik leginkább a bankok, a döntéshozók és eszerint alakítják ki üzleti taktikájukat, eszerint tartanak bennünket nyomás alatt ők is meg a politikusok is…

Ez nem felel meg a valóságnak. Félévente mérjük – éppenséggel korosztályi alapon – a fogyasztói, a választói viselkedéseket, azok rezdüléseit. Mindig tízezres mintákon. Nem csupán az Egyesült Államokban. Ezek alapján ellent kell mondanom: gyakorlatilag nem beszélhetünk meghatározó korosztályról a valós világ egyik széles területén sem. Igen, kétségtelenül megfigyelhető, legalábbis egyelőre, hogy a politikai, aktuál politikai szférában aktívabbak az idősebbek.

De kevésbé aktívak a fiatalabbaknál a globális kihívások, például a klímaváltozás ügyében. Az meg természetes, hogy – mivel az ötvenes években történelmi léptékkel mérve is rendkívüli nagy volt világszerte a születések száma – a baby boomerek markánsabban „teszik oda magukat” a mindennapi közélet dolgaihoz, hevesebben tudják a médián keresztül érvényesíteni az úgymond érdekeiket, szellemiségüket. E mögött nem szabad elfelejteni, hogy az orvostudományi, a gazdasági, a jóléti rendszerbeli, a higiéniai fejlődés óriási hátszelet nyújtott a mára hatvan-hetven évessé lett generációknak. Noha a Covid időszak egyfajta visszaesést hozott, mégis tény, hogy egészségesebbek, várhatóan tovább élnek a mai hatvan-hetven-nyolcvan évesek, mint korábbi érák ezen korosztályokhoz tartozó tagjai.

Azért hozom ezt szóba, mert az Önök napokban publikált –  korosztályi viselkedési – felmérése azt sugallja, hogy a tizen-huszonéveseké a világ és ezen én megrökönyödtem…

Ha mindenáron bombasztikus kérdésekkel kívánja alátámasztani ezt az interjút, akkor ehhez a következő – valóban tudományosan megalapozott – megállapítást érdemes kiemelnie. Ausztráliában, Kanadában, Nagy Britanniában, az Egyesült Államokban nyolc-kilenc éven belül az adott társadalmak összfogyasztásának ötven százaléka a jelenlegi tizenévesekhez-huszonévesekhez, részben a harmincasokhoz fog kötődni. Ezekben az országokban nem hoz törést a bizonytalanság a fiatalság társadalmon belül arányait tekintve.

Kelet-Európában, Olaszországban, főként Oroszországban súlyos demográfiai „betegség” fenyeget, folyamatosan csökken mind a születésszám, és nő az elvándorlás a fiatalok körében. Tehát maradjunk inkább az angolszász és az észak-nyugat-európai világnál, ahol folyamatosan biztosított ráadásul a bevándorlás alapú népességbővülés is. Tehát a millenniumi és a z-generáció (avokádók) jelenlegi szokás mintái, azok kisebb-nagyobb rezdülései mind roppantmód iránymutatóak a jövő alakulására. Egyértelmű kutatási eredmények támasztják alá, hogy a ma tízen- és huszonévesei szuverénebbek, alapvetően más gondolkodási szférában vannak, mint szüleik, nagyszüleik.

Ahogy mindig is a történelemben…

Nem. Ez az első olyan korszak, amelyben – ellentétben az idősebbek jelentőségét túlértékelő véleményével – a gazdasági, pénzügyi döntéshozók, az élenjáró, a globális vállalatok stratégái a lehető legaprólékosabban figyelnek oda a húszasok, a harmincasok és végül, de nem utolsósorban a tinédzserek aktuális életfelfogására, fogyasztási szokásaira. Soha korábban nem figyelt annyira oda perspektivikusan a reális gazdaság a fiatalságra, mint manapság. Ugyanis történelmi beidegződésként működött és kollektív bölcsességként volt számon tartva, hogy a gyerek végül is a szülői mintát másolja alapvetően. Ezt a technológiai forradalom, a globalizáció merőben megváltoztatta.

Ha ez így van, akkor miként értelmezhető a friss felmérésükből a világsajtóban leginkább kiemelt megfigyelési eredményük, miszerint még mindig a készpénz a király?  Tudniillik – állítják Önök – a tizenévesektől a harmincasokig bezárólag a modern, a technológiai forradalom által leginkább befolyásolt fiatalság jobban bízik a készpénzben, inkább azt használja, mint az elektronikus fizetőeszközöket…

Egymástól eltérő okokra vezethető vissza ugyanaz a jelenség a különböző nemzeti kultúrákban. Minden esetre – a formál logikának ellentmondva – Ausztráliában, Svájcban, Németországban, Amerikában, az ezredforduló időszakában születettek meghökkentően mintegy fele a készpénzt referálja szemben a kártyákkal, a telefonos fizetési lehetőségekkel. A megkérdezett amerikai fiatalok harmincöt százaléka nem is akar egyelőre önálló, klasszikus értelemben vett bankszámlát, a szüleiét is csupán elvétve alkalmazza, vagy még hagyja, hogy a szülei vegyenek neki ezt-azt kártyával, vagy bankszámláról fizetve.  Ez a harmincöt százalék azonban a készpénzt „kingnek” tekinti. 

Ezt mondják, de ki tudja, hogy igazat állítanak. Nekem kétségeim vannak

Pontos adatok állnak rendelkezésre a vizsgált országokból arról, hogy mely korosztályhoz tartozók milyen arányban fizetnek készpénzzel személyesen, illetőleg online. Bármennyire meglepő Amerikára nézve, és persze kevésbé meglepő, hogy Svájcra vagy Németországra vonatkoztatva is tényként kell elfogadni, hogy a PayPalt, az angolszász világban rendkívüli népszerűségnek örvendő Apple Pay-t, a legkülönbözőbb bankkártyás, hitelkártyás és  a – különösen Amerikában – erősen feljövőben lévő  „buy now pay later” szisztémát (pénzletét és általában kamat nélküli elektronikus alapon működő részlet-fizetési/halasztásos fizetési  metódusok) háttérbe szorítja a készpénz a tízen- és huszonévesek körében!

Mert gyerekek…

De ez nem igaz. Megannyi és egyre több, egyre rafináltabb elektronikus fizetési lehetőség áll tipikusan tinédzserek, fiatalkorúak számára. Ugyanazok a fiatalok, akiknek egy része simán bekapcsolódik a rájuk építő, rájuk szabott elektronikus tőzsdézésbe, a Robin-Hood platformon kereskedik, és bekapcsolódik a kripto-kereskedelembe is, a mindennapi életben, a reális fogyasztásban, a reálgazdaságban inkább fizet készpénzzel, mint bármely más módszerrel.

Mi a megfejtés?

Svájcban, Amerikában más… Nincs abszolút kulcs a folyamat megértéséhez. Talán az egyedüli közös alapvetés lelki, pszichés eredetű.

Az ember, különösen fiatalon, imádja kézbe fogni a pénzt. Tudományosan egyelőre nem, de empirikus, megfigyelési alapon mutatkoznak erős jelei annak, hogy az internetes, a mesterséges intelligenciát automatikus generáló gazdasági világban a készpénz hivatott az emberi, a maradék klasszikus humán oldalt képviselni. Az emberiség fejlődésének egyfajta kézzel fogható szimbóluma, egy örök fétis talán. Jóllehet ez első hallásra abszurdnak, tudománytalanságnak tűnik, de másodikra mégis valahol érthető…

Paradoxon az egész. Az idősebbek, a technológiailag analfabéták egyre intenzívebben hagynak fel a készpénzzel, a folyamatos technológiai megújulásba születettek pedig királyként ünneplik a legelavultabb fizetőeszközt?

A jelenség itt és most nagyon is létezik, de nem szükségszerűen marad ez így hosszú időn keresztül. Hiszen az idő, a fejlődés egyszerűen óhatatlanul szorítja háttérbe globálisan is a készpénzt. A Bitcoin és társai pedig mintha egyenesen egy drámai forradalmi átalakulás egyre biztosabb hírnökei lennének. Ám szaporodnak a jelek, hogy a készpénz még sokáig velünk marad. Az embernek lelki szükséglete, hogy – például a készpénz fizikai birtoklásán keresztül is – némelykor „fityiszt mutasson” a technológiai moguloknak, nagyágyúknak, a Visanak, az Applenek, a Mastercardnak, minden olyan szimbolikus jelentőségű technológiának, amelyben az ember szabadságának, magánéletének korlátozása, felsőbb ellenőrzése rejlik.

A svájciak hetven százaléka – fiatalok, idősek egyaránt – otthon, ha úgy tetszik a párna alatt, konkrétan leginkább trezorban, rendesen gyűjti a frankot, készpénzben. Míg egy sor más országban a gazdasági, pénzügyi szereplők erőltetik, hogy ne legyenek forgalomban túlzottan magas címletű papírpénzek, addig Svájcban a pénzgyűjtés legnépszerűbb tárgya az 1000 frankos bankjegy.

Ilyen igényt mérnek elemzők a német társadalomban is. Idősebb és fiatalabb német emberek milliói szeretnék, hogy legyen 1000 eurós címletű bankjegyük. Ez nem logika, nem ráció, hanem pszichológia. Hagyomány. Ami él Franciaországban is. Ami párosul persze néhol némi nacionalista nosztalgiával. Így Olaszországban a líra, Franciaországban a frank, Németországban a márka iránt.

Ugyanakkor a balti országokban, Skandináviában viszont félelmetes ütemben szorul háttérbe a készpénz. Az ottani z-generációsokat – ahogy mértük – hidegen hagyja a készpénz. Nem is értik a kifejezést: „cash is the king”.