Amerika gyásza

Életerejük teljében lévő, a leginkább munkaképes férfijait veszíti el éppen Amerika, nagyobb számban és nagyobb arányban, mint bármely más vezető tőkés ország. Az Egyesült Államokban több gyerek veszíti el valamely szülőjét, – meghatározóan alkoholizmusa, öngyilkossága, kábító hatású gyógyszerek fogyasztás miatt – mint más fejlett államokban. Az amerikai munkaadók potenciális alkalmazottainak rosszabb a lelkiállapota, mint bárhol másutt nyugaton. Egyebek között ennek okairól szól az interjú Steven Woolffal, a Virginia Commonwealth University tanárával, akinek kutatócsoportja azt is kimutatja, hogy az amerikai vidékről átterjedőben van a korai halálozási „járvány” a nagyvárosokba és egy kivételével minden etnikai, faji csoportot sújt. 

Zentai Péter: Két évtizeden át folyamatosan emelkedett a várható élettartam, különösen a nagyon fejlett országokban. Néhány éve azonban – legalábbis az Egyesült Államokban – szomorú trendforduló látszik bekövetkezni: relatíve óriási számban halnak meg negyven-ötven éves emberek. Milyen magyarázatokkal tudnak szolgálni a témát kutató tudósok?

Steven Woolf: Annyi igaz, hogy három egymást követő évben folyamatosan romlottak a várható élethosszra vonatkozó amerikai statisztikák. Ilyen egyértelmű tendenciát nem tapasztalt ez az ország a huszadik század eleje, a milliónyi halálos áldozatokat követelő spanyolnátha járvány óta. Bizonyított, hogy ami a most véget ért évtized közepén és második felében történt, tudniillik folyamatosan csökkent az átlagos várható élethossz, annak hátterében valóban az áll, hogy kiugróan növekedtek a halálesetek a középkorúak, egészen pontosan: a 24 és 64 év közötti, főként fehér férfiak körében.

Vajon miért éppen ők?

Kérdezhetné azt is, hogy „és vajon miért éppen leginkább a közép-nyugati államokban, a hagyományos ipari övezetekben?”

Gondolom azért, mert azokat a részeket, Ohio-t, Michigant, Indianát és a többi „munkásállamot” érintette leginkább a nagy válság, és teljesen bizonytalanná vált az ott élő, erejük teljében lévő férfiak lelkiállapota.

Ez részben igaz, de távolról sem a teljes magyarázat. A korábbi időszakhoz képest óriási számban szedi áldozatait a halál a harminc-negyven-ötven évesek körében a keleti partvidék nem igazán tradicionális ipar-övezeteiben, például New Hampshire-ben, sőt Massachusettsben is. Drámai e tekintetben a helyzet dél-nyugaton is, Új-Mexikóban példának okáért.

A 24-64 év közöttiek halálozási statisztikái már a kilencvenes évek elején is rosszabbak voltak, mint a nagy országos átlag. Ami miatt most már azonban „halálozási-járványról” szól az amerikai közbeszéd, az az, hogy 2013-tól kezdve minden évben egyre többen halnak meg viszonylag fiatalon. Bizonyítottan ez okozza a várható élettartamra vonatkozó statisztikák romlását. Ilyen szituációra több mint száz éve nem volt példa az Egyesült Államokban.

Mivel mindig jött a hatalmas ember utánpótlás: a migráció javította az átlagos élethosszra vonatkozó adatokat. Gondolom, ez a tradicionális alapja annak, hogy az Egyesült Államok lakosságának mindentől függetlenül jók az átlagos egészségügyi adatai. Ha igazam van, akkor még nagyobb bajok lehetnek, mert Trump elnök mindent megtesz a bevándorlás csökkentéséért. Jut eszembe, főként azokban az államokban a legrosszabbak a halálozási számok, ahol a legnagyobb az elnök támogatottsága.

Ezt azért pillanatnyilag felelőtlenség lenne a magyarázatok körébe belekeverni. Azt jelenthetjük ki – belemagyarázások nélkül – hogy az úgynevezett „rozsdaövezetben” él a legtöbb súlyosan depressziós amerikai. A depresszió – amely a média jellemzése szerint szintén járványszerűen terjed országunkban – márpedig tipikusan a „fehér ember” betegsége. Kutatások sora mutatja ki, hogy különösen a nem magas iskolázottságú fehér férfi lakosság a legkevésbé képes feldolgozni, ha elveszti munkahelyét, ha helyzete gazdaságilag megrendül.

Az ő számukra megváltóként jelent meg Donald Trump…

Gondolja, hogy az elnöknek köszönhető, hogy 2018-19-ben viszont történetesen csökkent valamelyest az öngyilkosságok száma a fehér amerikai férfiak körében és tavaly egy picit megint emelkedett a várható élettartam?

Nos, ezt természetesen még senki sem kutatta, mert ez egyelőre komolytalan lenne.

 Annál is kevésbé, minthogy sokkal összetettebb és világméretű problémáról van szó, amint ezt viszont már éppenséggel a mi egyetemünk friss kutatási eredményei igazolják.

Először is, mind az Egyesült Államokban, mind Kanadában, Nagy Britanniában vagy például Írországban kisebb-nagyobb ütemben, de folyamatosan több és több, főként férfi öli meg magát.

Az öngyilkosságok szaporodása mellett az alkoholizmus a másik olyan eszkalálódó probléma nemcsak nálunk, hanem szerte Észak és Nyugat- Európában, amely szintén hozzájárul ahhoz, hogy a várható élettartam növekedés leállt vagy leállóban van. A harmadik ok, ami viszont meghatározóan és kiemelkedően az Egyesült Államokat sújtja: az opiátok (opioid) féktelen és valóban járványszerű alkalmazása – testi és lelki fájdalmak csökkentése címén. Amiben világelsők lettünk az ezredfordulótól kezdve, az ez: nálunk adták ki az orvosok messze a legtöbb receptet kábító hatású, gyakorlatilag drogként funkcionáló fájdalomcsillapítókra. Több került forgalomba ilyenekből az Egyesült Államokban, mint a világ összes többi részén együttesen. És amerikaiak milliói „ész nélkül” szedték, szedik még mindig őket. Elsősorban, de korántsem kizárólag, a magukat mindenki másnál lecsúszottabbnak érző alsó -középosztálybeli fehér amerikaiak – leginkább a távoli, kevés kulturális és egyéb színes impulzust nyújtó vidékeken élők.

Fogadni mernék, hogy olyan helyekről van szó, ahol még tiltják a könnyű drogokat, például a marihuánát.

Eltalálta. Az alkoholizmus és az opiát-járvány egyaránt kétségtelenül visszaesőben van azokban az államokban, ahol részben vagy teljesen felszabadították a könnyű kábítószerek forgalmát, legalábbis azok orvosi alkalmazását.

Amit azonban a tanulmányunkból leginkább figyelemreméltónak tekinthetünk, hogy az utóbbi két-három-négy évben színes bőrű és az ázsiai amerikaiak körében is szignifikánsan terjed a korai elhalálozás.  Az egyedüli etnikai kisebbség, amely kivételt képez, amelynek mind lelki, mind fizikai állapota folyamatosan javul, és nem „arat a halál” középkorú tagjai között, az a Latin-Amerikából, főként Közép-Amerikából bevándorlók szélesedő közössége. Ez sejthetően főként azzal indokolható, hogy az Egyesült Államokban sokkalta jobb az életük, mint elhagyott szülőhazájukban és ezt nagyon nagyra értékelik, mindent megtesznek, hogy itt maradhassanak.

Ettől függetlenül, mégiscsak a magukat lecsúszottnak, viszonylag szegényedőnek érzők teszik ki a nagy többséget azon munkaképes középkorúak között, akik mostanában nagy számban haltak meg- függetlenül faji, etnikai hovatartozásuktól, nemde?

Ez az, ami már kevésbé igaz, mint korábban. 2014-től kezdődően kimondottan romlik a halálozási statisztika a jól kereső, nagyvárosokban élő negyvenesek, ötvenesek között is.

Minden jel szerint vidékit és városlakót egyaránt – még ha különböző mértékben is – sújt az elmagányosodásból, a hirtelen ránk zúdult túlzott gyorsasággal fejlődő technologiából fakadó valamiféle egzisztenciális krízis.  Ennek tünete vagy velejárója a közösségi, a társas élet, a házasság, a gyerekvállalás szerepének gyengülése és ez világszerte, főként a fejlett országokban nagyon egyértelműen megfigyelhető.

Az Egyesült Államokban azonban mégiscsak világviszonylatban kirívó, hogy a gazdaság működtetésének – mind munkaerő, mind fogyasztói oldalon – legfőbb emberi erőforrását képező korosztályokból szedi viszonylagosan a legtöbb áldozatát – a halál.

Sehol máshol nem jelentkezik egyszerre a meghatározó kiváltó okok együtteseként az alkohol, az öngyilkosság és a kábító hatású gyógyszerek (opiátok) járványszerű terjedése.