Amikor az ember hátat fordít a munkának

Mintha a munka- és hajszafüggő életmódnak és a pénz felhalmozásnak, mint életcélnak a trónfosztása zajlana. A munkával kapcsolatos masszívan kialakult, stabilizálódott értékrenddel szembeni ellenforradalom látszik kialakulni a fejlett világban. A következmények egyelőre beláthatatlanok.

A nagy amerikai gazdaságpolitikai kutatóközpont, agytröszt az Economic Policy Institute vezetője, a munkaerőgazdálkodás nemzetközi tekintélynek számító szakértője, Heidi Shierholz részletezi azokat a felismeréseket, amelyek abból következnek, hogy elsősorban Amerikában, de lassan világszerte egyre többen mondanak fel munkahelyeiken, nem hajlandók betölteni más szabad álláshelyeket, globális mozgalommá szélesedik a klasszikus munkavállalást elutasítók valamiféle lázadása.

Zentai Péter: Biztos vagyok benne, hogy az európaiak többsége mélyen elítéli, hogy sok milliónyi egészséges, fiatal amerikai visszautasítja a munkát, lényegében azt hiszi, hogy csak úgy mindenféle kötelesség teljesítése nélkül el lehet lubickolni az életben. Amerikában egyáltalán mit szól ehhez a széles a közvélemény?

Heidi Shierholz: Erről tudomásom szerint nincs felmérés. De Európában sincs. Mire alapozza magabiztosságát?

Arra, hogy ismerem az emberek gondolkodását, előítéleteit. És mivel százhúsz éve szisztematikusan arra nevelnek bennünket, hogy dolgozni kell, mert egyébéként éhen halunk, a munkavállalási cél beteljesítése talán a leglényegesebb beidegződésünk. A zsigereinkbe beépült, hogy felnőtt életünk jelentős részét munkálkodással kötelező eltöltenünk. Legalábbis ez történt a fejlett országokban, kivétel nélkül mindben. Ezzel párhuzamosan mindenütt lenézik a lusta embereket. Azokat, akiknek – ahogy nálunk mondják – „büdös a munka”.

Nos, jelenleg nem csak Amerikában, hanem kimutathatóan Nagy-Britanniában, a Benelux államokban, általában a fejlett nyugat-európai államokban terjednek a munkaellenes, úgynevezett anti-work mozgalmak. Az elnevezés megtévesztő, mert azok szószólói, legalábbis az Egyesült Államokban, ahol leginkább hallatják hangjukat is, nem utasítják vissza a munkát, mint olyat. Hanem praktikusan saját életük, sorsuk aktív átalakítására, megfordítására kívánják alkalmazni a világban lezajló ugyancsak drámai szellemi, politikai, társadalmi és főként technológiai és részben klímaváltozásból, járványokból következő változásokat. Különösképpen azt a helyzetet, amit a világjárvány máris előidézett…

Ezek az emberek, ahogy olvasom, végletekig kiélezik a pandémia által ideiglenesen előállt, kényszer intézkedések szülte másfajta munkahelyi szituációkat. Például, hogy ha másfél éven keresztül nem kellett bemenni a munkahelyre, akkor ez után már sose kelljen…

Egyesek tudatosan valóban kiélezik a helyzetet, arra hivatkozva, hogy a pandémiák a jövőben állandó szereplőivé válnak a világban zajló folyamatoknak. Ez ad számukra valamiféle ideológiai, filozófiai érvrendszert ahhoz, hogy a társadalom szélesebb körei csatlakozni merjenek hozzájuk, hogy a klasszikus munkavállalás ne számítson többé valamiféle erénynek, ne legyen társadalmi, zsigeri emberi elvárás…

Mármint, hogy széles tömegek merjék felvállalni, hogy nem hajlandók dolgozni és mégis pénzzel jutalmazzák őket? 

Most Ön élezi ki a szituációban rejlő ellentmondásokat. Minden országban százezrek, milliók háborognak azon, hogy nem lusta, nem beteg emberek, viszont ügyeskedők, politikai befolyásukkal visszaélők, blöffölők, szélhámosok garmadája milliárdossá válhat, anélkül, hogy társadalmilag hasznos munkát végezne.

Nem erkölcsös dolog a „nép hangját” képviselve elítélni azokat a kisembereket, akik esetleg azért utasítják vissza a munkavállalást, mert annak megfizetettsége, jutalmazása megalázó azokhoz képest, akik valóban nem csinálnak szinte semmit és mégis kiváltságossá, dúsgazdaggá válhatnak. 

Egyébként pedig, semmi sem bizonyítja egyelőre, hogy az anti-work mozgalmak résztvevői ingyenélők. Netán azt, hogy az ingyenélést példaértékű magatartásként kívánják elfogadtatni saját társadalmaikban.  

Freedom of the open road

Ha ezt akarnák és nyíltan kimondanák, akkor nem ők lennének már a lázadók, hanem a társadalom nagy része lázadna fel ellenük…

Nem kell elrugaszkodni a valóságtól, mert ez a helyzet korántsem fenyeget. Egyelőre tényszerűen arról van szó, hogy a múlt hónapban az amerikai adatok szerint mintegy ötmillióan mondtak fel a munkahelyükön és összességében hat-hét millió amerikai nem volt hajlandó visszamenni a munkába azok közül, akik a pandémia előtt dolgoztak, stabil munkahelyük volt. És dokumentáltan más helyekre sem jelentkeztek be. Legalábbis egyelőre. Tudományosnak, nem Amerika-centrikusnak, hanem globálisnak nevezhető vizsgálati eredményre jutott a Microsoft, amely világszerte végzett felmérést a témáról: a globális munkaerő 41 százaléka nem zárja ki, hogy otthagyja munkahelyét, 54 százalékuk agyonhajszoltnak érzi magát, 39 százalékuk pedig kifáradtnak. A Microsoft márciusban közreadott felmérésének nyilvánosságra kerülése óta minden téren tovább romlott az alkalmazottak munkamorálja. Vélhetőleg világszerte, de az Egyesült Államokban bizonyosan, mert itt hónapról hónapra dokumentáltan növekszik a munkahelyüket elhagyók száma.

Ami nem jelenti azt, hogy nem fognak másutt munkát vállalni. Akár odahaza, akár külföldön…

Így van. A Microsoftnál és néhány más nagy amerikai munkaadónál a megkérdezettek többsége eleve nem azt mondja, hogy idő előtt nyugdíjaztatni akarja magát vagy nem érdekli a továbbiakban, hogy munkahelyen dolgozzon. A többség baja, legalábbis amivel érvel, hogy nem érzi komfortosan magát a munkahelyén, hogy kizsákmányolják, hogy rossz a légkör, vagy nem talál örömet a ténykedésében. Újabban pedig a megkérdezetteknek legalább a fele állítja, hogy jobb volt a távmunka és otthonról kellene mindenkinek dolgoznia.

A lényegi üzenet egyelőre az, hogy a barátságosabb, emberibb, emberségesebb munkakörnyezet iránti vágyakozás növekszik nagyon erőteljesen. Mintahogy ugyancsak masszív az elutasítottsága az elmúlt évtizedekben abszolutizált helyzetnek, hogy a munkahelyeken belül versenyeztetik a dolgozókat, egymás elleni küzdelemre is késztetik őket, és „stréberségi kultuszt” alakítanak ki a köreikben.

A Microsoft felmérésének eredményeiben lényegében benne foglaltatik a következő: világunkban a fiatalok, értsd a 80-as években és az azt követő évtizedekben születettek körében általános az elégedetlenség a jövedelmi egyenlőtlenségek folyamatos mélyülésével szemben. Életük legszebb fiatal éveinek elpocsékolásaként fogják fel a munka-hajszát.

Elvégre, százszoros, ezerszeres jövedelem különbségeket tapasztalnak, miközben felfogni sem tudják, hogy mire alapozódnak ezek a differenciák különböző értelmes emberi tevékenységek, munkavégzések jutalmazásai között.

Társadalmi egyenlőtlenségek, igazságtalanságok vélt vagy valós mélyülése, világjárvány okozta – szerintem gondolkodásbeli, szellemi – változások. Ezek vélhetőleg az alapvető összetevők, ha értelmezni akarjuk, miért alakul ki a legújabb munkaellenes kultusz…

A lényegi faktorok között nem említette, hogy a technológiai fejlődés potenciálisan, előre bizonyosan láthatóan fölöslegessé teheti az aktuálisan ember által végzett munkafolyamatoknak legalább a felét, majd egyre nagyobb hányadát. A távmunka, a távtanítás időszaka a természeti és műszak tudományok, kutatások különböző „al-forradalmait” robbantotta ki, amelyek eredményeinek nagy része biztosra vehetően előbb-utóbb beérik.

Minden esetre ma csak az Egyesült Államokban 10 milliónál is több – részben kimondottan jól fizető – munkahely vár gazdára. És nincsenek rájuk jelentkezők. Eközben legalább öt millióan ugyebár nem akarnak dolgozni…

Azt nem tudjuk, hogy nem akarnak, csak arról van információnk, hogy nem jelentkeznek vissza régi helyükre, legtöbben felmondanak. Mint említettem, valamire várnak, vágynak, némelyeknek egészen pontos terveik vannak, másoknak nincsenek, de legtöbbjük nyíltan kimondja, hogy ebben a világban már nincs értelme a „gürizésnek”, egyébként anélkül is meg lehet élni, sőt jobb életet lehet élni nélküle. 

Ezt szerintem azért merik mondani és csinálni, mert a nyugati kormányok hallatlan pénzekkel rakták tele a járvány idején a lakosság többségének a zsebét. Ugyancsak a járvány miatt pedig az ingyen pénzt meg lehetett takarítani. A politika elkényelmesítette őket… Valójában emberben lévő lustaságot hozta felszínre…

Lehet Önnek lesújtó a véleménye ezekről az emberekről, de ennél messze többről és lényegesebbről van szó. Nem pénzt szórtak a nyugati kormányok, hanem dolgukat, feladatukat végezték. Reményt és biztonságot igyekeztek nyújtani egy páratlan helyzetben, elkerülendő a társadalmi feszültségek beláthatatlan kiéleződését, másrészt, próbálták tartani mind a munkavállalókban, mind a munkaadókban a lelket.

A gazdaság motorját speciálisan ugyan, de üzemben tartották. Erről szólt az összességében ezer milliárdokban kifejezhető nyugati „pénzszórás”.

Amelynek járulékos költsége lett, hogy az emberek nem akarnak dolgozni…

Ez így nem igaz.  Az embereknek egy jelentős része jobb, igazságosabb világra vágyik. Közvetlen közegük, amelyben életük nagy részét eltölteni kényszerülnek, az a munka világa. Ahogy az eddig kinézett, működött, az már undorral tölti el a főként fiatalabbak jelentős hányadát. Ahhoz ez megérjen bennük, kétségtelenül hozzájárult a járvány miatt teremtődött rengeteg szabad idő.

Többségük azonban nyilván nem tudja, nem is tudhatja, miből fog megélni, ha egyáltalán nem akar dolgozni…

Nem tudjuk, hogy tudják-e vagy sem. Terveik bizonyosan vannak. És a tervek között erősen jelen kell legyen, hogy kialakítani igyekeznek maguk körül egy olyan mikrovilágot, amelyet ők irányítanak, és nem őket irányítják parancsszóra. Amelyben nincs hajsza, amit valamiféle társadalmi, a média által sugallt elvárások diktálnak. Amelyben esetleg a megélhetést kevésbé határozza meg a pénz, mint valaha korábban. Ezt márpedig a technológiai haladás simán lehetővé teheti, legalábbis sokuk ismerete, tapasztalata szerint.

Előállóban van a helyzet, amelyben a gazdaság, a mindennapi élet szükségleteinek gyakorlati megteremtése, kezelése, tovább vitele az automatizációnak, robotizációnak a feladata.

Ez az állapot igenis kialakulóban van, a semmilyen vagy csak nagyon visszafogott karrierizmussal megáldott átlagemberek megelégednének, sőt boldogabbak lennének, egy általánossá váló alapjövedelem címzettjeivé válhatnak.

A digitalizált világban eleve átértékelődik, pontosabban leértékelődik a papírpénz, a klasszikus fizetőeszköz.

Fel kell ismernünk, hogy egy korábban előre nem látott jelenséggel van dolgunk: világszerte hamarosan tíz- és százmilliók határozzák el, hogy nem vesznek részt többé a hajsza-központú, munkacentrikus, a munkamániát, a karriert, a pénzt mindenek elé helyező világgazdálkodásban. A munka és hajsza függő életmódnak és a pénz felhalmozásnak, mint életcélnak a trónfosztása zajlik. A munkával kapcsolatos masszívan kialakult, stabilizálódott értékrenddel szembeni ellenforradalom látszik kialakulni a fejlett világban. A következmények egyelőre beláthatatlanok.