Az elektronikus fizetés a vírusos világ megmentője?

Az elmúlt hetekben többször is lehetett olvasni arról (például itt), hogy az elektronikus fizetés számos előnye mellett még a koronavírus ellen is „véd”.

Nem tudom, Ön észrevette-e, de nekem úgy tűnik, hogy már-már programozottan jelenik meg egy-egy cikk rendszeresen ebben a témában, ahol az elektronikus fizetés támogatói (kártyakibocsátók, bankok, egyéb szolgáltatók) mind elmondják a véleményüket (érdekeik szerint természetesen), míg az átlagember és a vállalkozások nem fejthetik ki álláspontjukat a témával kapcsolatosan. A cikkírók pedig szinte kritika és vizsgálat nélkül fogadják el (írják le) a technológia elterjesztésben érdekelt gazdasági szereplők érveit.

Nem állítom, hogy a következőkben olvasható gondolataim mindenkire érvényesek, vagy minden helyzetben valósak, de szerintem érdemes megnézni a dolgokat más nézőpontból is, ugyanakkor előre szeretném rögzíteni, hogy az elektronikus fizetés szerintem is HASZNOS dolog. (Nem megyek végig a cikk összes állításán, néhányról írok csak, mivel így is elég hosszú lett ez az bejegyzés.)

1. A készpénz használata jelentős egészégügyi kockázatot jelent.

Ez a cikk például leírja, hogy a WHO nem állította, hogy a készpénz „terjeszti” a koronavírust. (A bankjegyeken talált kokainról nem is beszélve.)

Első hallásra ez nyilván nem alap nélküli feltételezés, hiszen minden, a hétköznapokban sűrűn használt tárgy (kilincs, kapaszkodó, toll, egész nap magunkkal vitt saját mobiltelefon, a szemüvegünk, hazavitt bolti áruk csomagolása  stb.) kockázatot jelent, ha(!) nem mosunk alaposan kezet érintésük után.

Tehát önmagában nem a készpénzhasználat a jelentős(!) egészégügyi kockázat, hanem a rendszeres és helyesen művelt kézmosás elhanyagolása. (A gumikesztyű használata sem ér sokat alapos kézmosás nélkül.)

Ha belegondolunk, hogy sok-sok éven át mennyire hétköznapi dolog volt (és még „mindenhol” ma is az) a készpénzhasználat, „csoda”, hogy eddig nem pusztította ki az egész emberiséget a bankjegyeken terjedő kórokozók hada…

 

2. A készpénz használata drága, hiszen gyártani, szállítani, őrizni, cserélni kell stb.

Ez az egyik leggyakoribb érv. Az, hogy valami drága vagy olcsó, relatív meghatározás. A cikkíró(k) gondolom az elektronikus fizetések feldolgozásának költségéhez (és nem az árához – előbbi közelít a nullához, másik a „végtelenhez”) képest tekinti(k) drágának a készpénzt, azonban szerintem ez az érv sem valós.

Netes kereséseim alapján úgy becsülöm, hogy itthon pl. egy átlagos bankjegy előállítási költsége 50 és 100 forint között lehet. Tegyük fel, hogy egy 1000 forintos bankjegy 1 éves használata alatt 10-szer fizetnek vele. (Mindkét feltételezés valószínűleg nagyon messze áll a valóságtól, mivel vélhetően sokkal hosszabb ideig és gyakrabban használjuk a bankjegyeket.) Ez esetben a (maximum) kb. 100 forintos gyártási költség 1 darab tranzakcióra vetítve 10 forint (100 Ft / 10db használat), vagyis 1 százaléka az 1000 forint értékű tranzakció értékének (tehát erősen felülbecsülve!).

Ugyanez bankkártyás vagy elektronikus fizetés esetén (pl. Paypal) akár 3,5% is lehet, egyes hitelkártyáknál 5% (az átlagot valahol 1-2% körülire becsülöm, a kisboltoknál inkább 2%-ra). És akkor még nincs benne a devizás fizetés esetén felszámított 2-3% (vagy akár lényegesen nagyobb) árfolyam-különbözet, amit szintén fizetni kell. Ez a rövid cikk nagyon jól bemutatja, hogy hogyan is működik ez a valóságban. (Ironikus módon ez utóbbi cikket ugyanaz az általam nagyra becsült újságíró írta, mint a legelőször idézett és ezt a bejegyzést kiprovokáló cikket. :) )

A készpénz kezelésének többi költségét, szállítás, őrzés raktározás a vállalkozások fizetik, fix költségnek tekinthetők (pl. a munkaerő költsége, a használt eszközök költsége) és nagyon nehéz számszerűsíteni az egy-egy tranzakcióra vagy forintra kifejezett értékét, és sok esetben fel sem(!) merül, mert a forgalomban levő készpénz nagy része szó szerint forgalomban van, azaz az emberek zsebében, pénztárcájában, a kasszákban, „párnacihában”, házi „széfekben” van.

Saját tapasztalatból is írom, hogy a sok-sok kis-, vagy közepes pénzforgalmú vállalkozásnál azért alacsony ez a költségtétel, mert a vállalkozó nyugodt szívvel tart „magánál” 1-2 százezer, vagy akár néhány millió forintot, és nem fog bankba rohangálni, hogy befizesse a készpénzt, ők valószínűleg pénzszállítót sem használnak, legalábbis nem túl gyakran.

Nagyobb pénzforgalmú vállalkozásoknál, ahol már tényleg kockázatot jelent a napi sok millió, vagy akár több tízmillió forint készpénz, ott meg úgyis nagyobb összegre oszlik el a fix összegű költség. A készpénzkezelő szolgáltató költsége valószínűleg nagyjából fix, de a kiszámlázott díj, korántsem biztos, hogy az. Ugyanez igaz, a bankkártyás oldalon álló szolgáltatókra is.

Vajon miért használnak a kártyatársaságok összeggel arányos jutalékot? Többe kerül az informatikai rendszerek közötti kommunikáció 30 ezer forint fizetése esetén, mint 200 forint esetén? Több bájtot kell küldeni? Nagyobb tárhely kell?

(Itt most eltekintek a nagy kártyatársaságok és kártyakibocsátó bankok elmúlt évekbeli árbevételének, profitjának és árfolyamalakulásának kommentálásától…)

A fentiekhez képest a kisvállalkozások számára elérhető bankkártyaelfogadás szerintem nagyon drága, 1-3% is lehet több paramétertől függően (a nagy tranzakciószámmal rendelkező kereskedelmi láncok gondolom más kondíciókat tudnak elérni), tehát nem mondhatjuk ki olyan egyszerűen azt, hogy az elektronikus fizetés olcsóbb, mint a készpénz, sőt, valószínűleg az ellenkezője igaz, jóval drágább, ha a teljes egészet nézzük.

(A még teljes(ebb) egészhez az is hozzátartozik, hogy pl. bankkártyahasználatkor általában többet költünk, mint ha készpénzzel fizetnénk, azaz a megvásárolt többlet termék profithányadától függően valamilyen mértékben, vagy akár bőven ellentételeződnek a kereskedők(!) költségei, a vásárló meg „így járt”.)

3. Korrupció- és adóelkerülés elősegítése

A korrupciót, adóelkerülést valószínűleg akkor fogja(?) csökkenteni az elektronikus fizetés, ha egyáltalán nem lesz készpénz (itthon majd jó sok év múlva). Ez a hatás addig sokkal kisebb lesz, hiszen akinek szándékában áll csalni, annak lesz lehetősége készpénzt használni, amíg az forgalomban van, de az adóelkerülés és a korrupció csak egy bizonytalan mértékű része kapcsolódik készpénzhez amúgy is, egy része (mekkora?) egyéb formában történik (pl. valaki kap ajándékba egy nyaralást, vállalkozók számlát vesznek, stb.).

Tényleg azt gondolja valaki, hogy 2020-ban pl. Magyarországon az „érdemi” korrupció „elszámolása” készpénzben történik és nem pl. túlárazott szerződések, offshore vállalkozások formájában?

Egyébként meg, ha a szabályozók és a nagy kártyakibocsátók annyira aggódnak az adóelkerülés és korrupció miatt, akkor vajon miért van lehetőség anonim bankkártyát kibocsátani? Érdemes beleolvasni csak az első tájékoztatójába, szerintem jó néhányakat elkápráztat majd ez a szolgáltatás (ha ugyan már nem veszik igénybe).

A készpénz fizikai formája miatt, általában(!) csak viszonylag kis tételű adóelkerülésre és korrupcióra alkalmas („kulturált” országokban jellemzően még a kisvállalkozók használnak készpénzt, közülük sem mindenki adócsaló, de természetesen biztosan vannak szép számmal kivételek, főleg nem annyira „kulturált” országokban: drogbárók, vagy például ő).

Valószínűleg ennek nincs akkor súlya nemzetgazdasági szinten, hogy ez érv legyen az elektronikus fizetés szinte kizárólagos(!) használata mellett, mert aki csalni akar, megtalálja a módját akkor is, ha nem lesz készpénz, majd korrumpálnak aranyrúdban, bitcoinban és testvéreiben, vagy más módszerekkel.

További komoly problémám a bankkártyás fizetés jelenlegi rendszerével, hogy az átlaghasználó számára nem transzparens és elveszik a döntés lehetőségét tőle.

A fogyasztó ugyanis nem tudja pontosan, hogy összességében mennyit fizet azért, hogy a bankkártyáját használja, és ezzel (is) elveszíti a választás lehetőségét.

Azt tudja az ember, hogy ha az ATM-ből készpénzt vesz ki, az mennyibe kerül neki, azonban bankkártyás fizetéskor ennek nincs tudatában, a bankok úgy hirdetik (itt vagy itt például), hogy díjmentes a kártyahasználat.

A kártyaelfogadási szerződések (ez vagy ez például) pontosan szabályozzák, hogy a kereskedők kötelesek a bankkártyát a készpénzfizetéssel azonos feltételek szerint elfogadni, továbbá, hogy a kártyaelfogadás során semmilyen hátrányos megkülönböztetést nem alkalmaznak a többi fizetési módhoz viszonyítva.

A vállalkozó tehát nem dönthet úgy, hogy készpénzes fizetés esetén a számára fel nem merülő költséget közvetlenül odaadja a vevőnek, és erről azonnal informálja is őt, ezzel a vevőre bízva a döntést, hogy készpénzzel vagy kártyával kíván-e fizetni.

Igen valószínűnek tartom, hogy a fogyasztók jelentős része készpénzzel fizetne (és már nem is akarna annyira hasznos tagja lenni a társadalomnak), ha megtudná, hogy mondjuk 100 ezer forint esetén a bankkártyás fizetés pl. 2 ezer forintba kerül neki, vagy, ha a kereskedő azt mondhatná a vásárlónak, hogy készpénzes fizetés esetén a termék ára csak 98 ezer forint. (Egy ilyen helyzet persze idővel visszavezetne a készpénzben kapott munkabérekhez, melyek azért még nem haltak ki teljesen.)

És, ha még bírja energiával, ennél a Yahoo-n megjelent rövid cikknél a kommentekbe érdemes beleolvasni (rengeteg van). Sok hozzászólónak nem tetszik az elektronikus fizetés (erőltetett) elterjesztése, és nemcsak a magas költségek miatt, sokaknak a „megfigyelő állam, a mindent látó hatalom” miatt is fenntartásaik vannak.

Véleményem szerint a mostaninál is szélesebb körű kártyás fizetés melletti érvek sem számokkal nem támaszthatók alá, sem a társadalmi hasznossággal.

Ne értsen félre senki, nem vagyok az elektronikus fizetések ellen, sőt, viszont nem ebben a nagyon drága formában.

Végezetül, a kártyahasználat feltételez néhány alapvető dolgot:

A jól ismert reklámot átfogalmazva, amíg van áram, internet és bankszámla, addig minden rendben, minden más(kor)ra ott a készpénz.

 

 

Ez a blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik az Alapblog és a HOLD Alapkezelő hivatalos álláspontjával.