Az élet szép

„Ne tanítsuk arra a gyerekeinket, hogy az apokaliptikus gondolkodás helyes gondolkodás. Mint jóslat, mindig téves volt és mindig téves is lesz. Akadnak fiatalok, akik mérgesek a szüleikre, hogy erre a világra hozták őket. Abba kell hagynunk az odáig fajuló terrorizálásukat, hogy nem akarnak élni. Abba kell hagynunk az odáig fajuló megfélemlítésüket, hogy nem akarnak alkotni. Ez visszaélés a gyerekekkel. Szégyen hulljon a fejünkre, hogy mi, legalábbis néhányan közülünk, hagytuk, hogy a gyerekeink efféleképp gondolkodjanak.

Ehelyett meg kell őket tanítanunk arra, miként azonosítsanak és oldjanak meg problémákat. És különösen arra, hogy miként különböztessenek meg valódi problémákat illúzióktól és képzeletbeli szörnyektől, és hogy miként azonosítsanak olyan problémákat, melyek megoldhatóak, és miként olyan nehézségeket, melyekkel egyszerűen együtt kell élnünk.

El kell magyaráznunk nekik, hogy az apokaliptikus gondolkodás idegrendszeri hiba, amelynek forrása, hogy túl kellett élnünk egy brutálisan ellenséges környezetben, amely többé már nem létezik. Évmilliók alatt mi már eltávolodtunk azoktól az állatvilágbeli elődeinktől, akik nem tudták a környezetet a szükségleteik szerint barátságossá formálni. Mi már nem az a faj vagyunk. A földi élet történetében példátlan mértékben urai vagyunk a sorsunknak.

És legfőképp: tanítsuk meg őket élvezni és ünnepelni az életet, az övékét és a jövőbeli generációkét.”

(In: Laurence B. Siegel: Fewer, Richer, Greener: Prospects for Humanity in an Age of Abundance)

Forrás: Vakmajom a Facebookon