Az első fényképek a Holdról

Úgy tudjuk, hogy az első felvétel a Holdról 1839. január 2-án készült, és maga Louis-Jacques-Mandé Daguerre, a róla elnevezett fényképészeti eljárás, a dagerrotípia kifejlesztője készítette.  Pár nappal később, 1839. január 9-én Daguerre a francia akadémián ismertette találmányát, és bemutatta az eljárással addig elkészült képeket, közöttük a Holdat ábrázoló felvételt. Két hónappal később tűz ütött ki Daguerre műtermében, amelyben az addig elkészült dagerrotípiákkal egyetemben ez a felvétel is megsemmisült. Szerencsére addigra maga az eljárás már közkinccsé vált.

Daguerre és társa, Nicéphore Niépce francia litográfus 1827-ben arra szövetkeztek, hogy együtt kitalálják a fényképezést, egy olyan eljárást, amely bármely tárgynak egy ernyőre vetített képét kémiai úton rögzíti. Ehhez abból a megfigyelésből indultak ki, hogy az ezüstnek a jóddal alkotott sói fény hatására elbomlanak. Rajzok és levelek körvonalait sikerült is mindenféle ezüst-sókkal bevont felületre (papírra, bőrre, fémlemezre) rögzíteni, de ezek a képek idővel elhalványultak, ha újra fény érte őket.

Több évnyi kísérletezés után találta meg Daguerre a megoldást, amivel sikerült a képeket rögzítenie. A kép készítéséhez először egy ezüstözött rézlemezt fényérzékennyé kellett tennie. Ehhez a lemez felületét megtisztította, majd egy dobozba tette, amiben jód volt. A jód a dobozban elpárolgott és lecsapódott a lemez felületére.  A fénykép úgy készült, hogy a lemezt a kamerába helyezte, majd az optika fedelét levette, így a kamerába bevetülő fénnyel megvilágította a lemezt. Ez az eljárás az úgynevezett exponálás, melynek az időtartamát a kezdeti 1 óráról előbb 10 percre, majd 30 másodpercre sikerült csökkentenie. Ezután következett a keletkezett kép előhívása, amit úgy oldott meg, hogy a lemezt gyertyával melegített higany gőzébe tette.  Ennek hatására azokon a helyeken ahol több fény érte a lemezt, több higany-ezüst amalgám képződött, mint azokon a helyeken ahova kevesebb fény jutott. Ezután a lemezről a maradék jódot nátrium-tioszulfát oldattal lemosta, ezzel rögzítette, fixálta a képet. A keletkezett egyszínű képen az árnyalatokat az ezüst és a higany-ezüst amalgám felületek váltakozása hozza létre, ugyanis ezeknek a felületeknek különbözik a fényvisszaverő képessége.

A ma is meglevő legkorábbi dagerrotípiát a Holdról 160 évvel ezelőtt, 1840-ben készítette John William Draper amerikai orvos, a New Yorki egyetem professzora. Néhány hónappal Daguerre párizsi bejelentése után a találmány híre eljutott Amerikába, és Draper, a gyakorlott kísérletező, nem riadt vissza a bonyolult, mérgező anyagokat is felhasználó, idő és vegyszerigényes eljárás kipróbálásától. Draper nem használt kamerát, hanem egy távcsőre rögzített kereten stabilizálta a fényérzékeny lemezt. Mivel a felvétel 20 percig tartott, igyekezett a távcsövet úgy mozgatni, hogy az mindig a Hold felé nézzen – annak ellenére, hogy a Hold folyamatosan mozog a Földhöz képest, ahol a felvevő szerkezet áll.  A próbálkozását siker koronázta, mert olyan felvételt tudott készíteni a Holdról, amin már a felszín részletei is kirajzolódtak.

1850-ben Bostonban William Bond (aki óraművesből lett amatőr, majd hivatásos csillagász) és társa a fényképész John Adams Whipple a Harvard Egyetem nagy távcsövével egy a korábbiaknál sokkal részletes dagerrotípiát készítettek a Holdról. Sikerüknek titka az volt, hogy Bond óraműves múltja miatt képes volt egy olyan precíz szerkezetet készíteni, ami a Föld forgását és a Hold járását is korrigálta, és a távcsövet órákon keresztül pontosan a Hold felé tudta irányítani. Az elkészült felvétel a következő évben a londoni világkiállításon aranyérmet nyert. Ez az azóta is egy légmentes dobozban tárolt felvétel mára a Harvard Asztrofizikai Intézete gyűjteményének egyik legértékesebb darabja.