Az inflációs áfium ellen való orvosság

Az arany. Mi jut róla először eszünkbe? Gazdagság? Vagyon? Siker? Sokan asszociálnak ezekre a fogalmakra. Azonban, ha a gazdagságot, vagyont és sikert az aranybefektetéseinken keresztül szeretnénk elérni, nem biztos, hogy könnyű dolgunk lesz. Ugyanis ez utóbbi egyáltalán nem kockázatmentes (mint ahogy egy korábbi cikkemben bemutattam) és amúgy sem egy könnyű műfaj. Az aranynak – szemben a részvényekkel, ingatlanokkal, stb. – nincs belső értéke. Ugyan van néhány terület, ahol kifejezetten szükség van az arany fizikai tulajdonságaira (kiváló elektromos vezető), de ez elég elenyésző része a felhasználásának. Az arany tulajdonképpen a befektetési világ celebritása: azért értékes, mert értékes – és ezt mindenki el is hiszi róla. Nem több, mint a történelem egy barbár relikviája, ahogy azt Keynes olyan találóan megfogalmazta.

Akkor mégis mi mozgatja az árfolyamát? Mivel a történelem folyamán főként pénzként használták, nem meglepő módon a “pénz” értékének változása hat rá a legjobban. Kevésbé absztrakt módon fogalmazva: ha a pénz értéke csökken, akkor az arany ára felmegy. A pénz értékét pedig az érte kapott reálkamattal (nominális kamat mínusz az infláció) becsülhetjük. Tehát, ha felmennek az inflációs várakozások, amit várhatóan nem követ kamatemelés, akkor kevesebbet fog érni a pénzem, és jobban járok, ha aranyat tartok pénz helyett. Valami ilyesmi az elgondolás leegyszerűsítve.
Lényegében ez a gondolat állt az arany elmúlt kétéves elképesztő ralija mögött. És az összefüggés elég jól működött a történelem folyamán. A két változó (az arany árfolyama, és a reálkamatok) között -0,88-as korrelációs együtthatót számolhatunk az ábrán látott időszakra. Ez pedig nagyon szép együtt mozgást jelent.

Azonban ez nem jelent tökéletes kapcsolatot. Az elmúlt hónapokban a fenti összefüggés mintha megbomlani látszana. A reálkamat várakozások továbbra is nagyon alacsonyak. A gazdaság előbb utóbb be fog indulni, miközben sok kapacitás megszűnt. Ergo infláció lesz, kamatot pedig a Fed deklaráltan nem fog emelni. Még akkor sem, ha felbukkan az infláció. Mégsem megy az arany. Nem segít a helyzeten, hogy a reálkamatok továbbra is lent vannak, de a nominális kamatok szép lassan mennek fel. Ha egy felületes befektető az utóbbira koncentrál, akkor tévesen juthat arra a következtetésre, hogy van kamat. Pedig valójában nincs, mert az infláció megeszi a kamatát. Felületes befektető és spekuláns pedig akad bőven, ahogy azt a Gamestop fiaskó nemrég megmutatta.

Továbbá az sem segít, hogy a befektetői társadalom új kedvencei az inflációs félelemek elleni védekezésben az ipari fémek és az ezekhez kapcsolódó részvények. Alig lehet olvasni mostanság olyan elemzést, ami ne emelné ki, hogy a szűk kapacitások és az infláció megjelenése milyen jó lesz ezeknek az eszközöknek. Persze, ebben is van igazság, de látni kell azt is, hogy a fenti érvelést nem negligálja. Ha pedig nincs okunk feltételezni, hogy a barbár relikviától megszabadult volna az emberiség akkor, ha negatív reálkamat várakozások vannak, az aranynak is menni kell.

Ez sajnos nem feltétlenül jelenti azt, hogy a közeljövőben fel kell robbannia a nemesfém árfolyamának. A tőzsde erősen hangulatvezérelt, és a hangulat most épp az ipari fémeknek, a bitcoinnak és egyebeknek kedvez. Valamint a közelmúltban a reálhozamok is elkezdtek emelkedni, ez szintén csökkenti az arany vonzóságát. Így ezek a trendek még velünk maradhatnak egy ideig. Aki viszont hosszú távon tervez, és most szeretne az infláció ellen pozíciót nyitni, annak lehet, hogy érdemesebb az aranyat felülsúlyozni az ipari fémekkel szemben. Rövid távon inkább fordítva. Nem meglepő, hogy a nagy alapkezelők véleményét összesítő BofA Merrill Lynch kérdőív alapján a szakmabeliek többsége inkább olcsónak tartja az aranyat, mint túlértékeltnek. Továbbá apró, de vicces vonatkozása a kérdésnek, hogy úgy tűnik, hosszú távon strukturálisan lehet számítani olyan haramia államok jegybankjainak vásárlására, akik nem szeretnének túlságosan kötődni a dollár rendszerhez.