Az önsorsrontó kapitalizmus évada

Önmagukat és ügyfeleiket egyaránt becsapják azok a befektetők, akik elhiszik és elhitetik, hogy a „fák az égig érnek”. Az amerikai tőzsdevilág egyik legendás, bár nem éppen ifjú „fenegyereke”, Peter Schiff kifejti, mennyire abszurd, ezért aztán tarthatatlan, hogy a jelenlegi nagy tőzsdei árfolyam-emelkedéseket egyrészt a vírus elleni gyógyír várható megtalálása, másrészt a mesterséges pénzcsinálás okozza. A tőzsdeguruként számontartott interjúalany bizonyosan állítja, hogy nem csupán a háború utáni évtizedek legsúlyosabb inflációja fenyeget, hanem az, hogy a jegybankok és a kormányok brutális beavatkozásai nyomán felszámolódik a szabadpiacon alapuló kapitalista rendszer, annak helyét valamiféle szocialisztikus-tervgazdálkodás foglalja el. Ez a kialakuló helyzet még inkább befelé fordítja a nemzetgazdaságokat, a szabad verseny elkorcsosulásához, Amerikában a dollár végzetes gyengítéséhez, általában a papírpénzek elértéktelenedéséhez, a tőzsdék eljelentéktelenedéséhez fog vezetni.

Zentai Péter: A tőzsde robusztusan erősödik, a meghatározó indexek lassan elérik a vírusválság kitörése előtti csúcsszinteket. Mindez szöges ellentétben áll az Ön nevéhez is kapcsolódó horrorprognózisok tartalmával. Világszerte buknak a konzervatív, pesszimista hozzáállású tőzsdei „öreg rókák”, az ötven-hatvan-hetven éves legendás befektetők, akik közé Ön is tartozik. Elismeri-e, hogy a felgyorsult idő a húszon-harminc éves vakmerő, a történelmi tapasztalatokat nem idealizáló, ifjú tőkepiaci vagyonkezelőknek dolgozik?

Peter Schiff: Nem ismerem el. Azt viszont nem cáfolom, mert cáfolhatatlan, hogy a tőzsdén nagyon is sok pénzt lehet keresni egyik napról a másikra. A vagyonkezelés azonban nem a hipergyors meggazdagodásról, az olyan esztelen kockázatvállalásról szól, amibe ötven százalékos eséllyel az ügyfél minden vagyonát elveszítheti.

Ilyen veszély azonban nem fenyeget manapság.  Mindenki szépen, egyenletesen keres nagy pénzeket, aki a március végi mélypontokon részvényeket vásárolt, és tulajdonképpen már nincsenek vesztes pozícióban azok sem, akik a válság kitörését követően megtartották részvénypozícióikat.  Ön és sok más méltán bölcsnek tartott befektetési szakember viszont katasztrófát prognosztizált akkoriban.

Nem változtattam véleményt azóta sem. A jelenlegi felfutást két abszurd, tarthatatlan körülmény okozza. A konkrétabb ok a kettő közül, hogy azok a bizonyos ifjú vakmerő befektetők komolyan azt hiszik – és ezt el is hitetik ügyfeleikkel -, hogy minden helyre áll a gazdaságban, pláne a tőkepiacokon, ha a gyógyszergyárak éles versenye nyomán megtalálják a COVID-19 vírus elleni gyógyírt. Mivel a hírek ebbe az irányba mutatnak, a tőzsde felmegy. A másik, a mélyebb oka az aktuális tőzsdei raliknak, hogy a központi bankok, élükön a Feddel korlátlan pénznyomtatásba kezdtek: a kormányok és a jegybankok együttesen, megint csak élükön az amerikai kormánnyal és jegybankkal, horribilis összegeket ígérnek „ingyen ebédként” kereskedelmi bankoknak és vállalatoknak, a kamatokat pedig nullán tartják.

Kit érdekel ez, ha a nulla kamathoz képest garantáltan több pénzt tudok keresni a válságot követően nyilvánvalóan kitörni akaró gazdaság bármely szereplőjének a részvényeivel?

Ingyen ebéd nincs! Sosem volt és sosem lesz ilyen. A tőzsdevilág oly sok főszereplője, a sok milliónyi portfólió menedzser nem jelentéktelen része elfelejti, legalábbis direkt elfelejteti klienseivel, hogy a nemzetgazdaságok, főként a tőzsdék, a deviza árfolyamok a vírus válság kitörése előtt is már súlyosan beteges állapotban voltak. A tavalyi év második felében, az idei esztendő első két hónapjában ezernyi abnormális kilengés jellemezte a tőzsdei kereskedéseket, egyre gyakrabban és egyre nagyobb aggodalommal nyilatkoztak jegybankárok és a hozzám hasonló „öreg rókák”, hogy tarthatatlanul túlértékeltek az árak, a mélyben drámai súlyosságú inflációs folyamatok zajlanak, amelyek az ingatlan- és a részvényárakban törnek egyelőre a felszínre.

Mondtuk és mondjuk most még inkább: művi pénzek mozgatják a piacokat! Eközben a széles néptömegek gondjai súlyosbodnak, küszöbön állnak a vállalati csődök, a kormányzati adósságok pedig történelmi magasságokba csapnak.

Ha nincs tehát ez a vírus, akkor is bekövetkezik egy óriási tőzsdei árfolyamzuhanás?

Természetesen. A vírus az időhúzást szolgálta. Egy hatalmas megrázkódtatást, egy óriási sokkot okozott, de csak olyat, ami nagyon gyorsan eliminálódott. Lényegében azonban mélyítette a problémát, azt tudniillik, hogy a központi bankok a kormányok asszisztálásával, mindenekelőtt itt Amerikában, történelmi dimenziókban is szinte páratlan inflációt és mind kormányzati, mind vállalati eladósodást kreálnak.

Ebből időlegesen megint csak a nagyon jómódúak járnak jól, de fennáll a reális veszélye annak, hogy a tőzsde maga alá fogja őket is temetni.

Miért baj az infláció? Eddig éppenséggel annak totális hiánya okozott nemzetgazdasági problémákat.

Nem mindegy, hogy milyen mértékű az infláció. A hetvenes-nyolcvanas években megéltünk egy inflációs korszakot, nyolc-tíz-tizenöt százalékos évi rátákkal és gazdasági stagnálással.  Ha most is csupán ez várna ránk, akkor még ezzel ki is egyezhetnénk. De nem. A történelemben példátlan, hogy „kerül, amibe kerül” alapon, mindenféle teljesítmény nélkül akár végtelen mennyiségben is hajlandók új pénzt nyomtatni a jegybankok. Felvállalva az adósságok inflálását, eközben szabályosan eliminálva a kisemberek százmillióinak megtakarításait, ellehetetlenítve önálló lakáshoz jutásukat, később azt is, hogy jó minőségű és megfelelő mennyiségű ételt, ruhaneműt tudjanak venni. Mert bármennyit keresnek is, az mindig kevés lesz ahhoz, hogy lépést tarthassanak az árakkal. A kialakuló új rendszer értelmetlenné teszi a bankbetétek tartását, sőt, a kereskedelmi bankok létezését és a vállalatok közötti versenyt is.

Magát a kapitalizmust támadná a jegybank?

Pontosan. Ami történik, az nem más, mint a szabad, kapitalista modell szisztematikus felszámolása, egy olyan rend kialakítása, amelynek természete ezerszer inkább hasonlít a szocializmushoz, legalábbis a tervgazdasághoz, mint a szabadversenyen alapuló társadalmi modellhez. Mesterséges pénzcsinálásból mesterséges gazdaságot teremtenek, ahogy ez a világháborút követően, a teljes újjáépítés ürügyén nyugaton is ment egy darabig. De utána évtizedeken át csak a szocializmusban csináltak ilyet. Az a modell aztán tragikus véget ért.

Ez várna Ön szerint Amerikára?

Olyan eszközöket vetnek be a jegybankok, ismétlem: mindenekelőtt a Fed, amelyekre nincs épkézláb magyarázat, hacsak az nem, hogy maguk a nyugati vezetők tartják máskülönben menthetetlennek a kapitalizmust.

Miközben valójában azt kívánják menteni.

De nem a kapitalizmus van válságban! Nincs szükség – mint a világháború után közvetlenül – rendkívüli állami beavatkozásokra. Maguk ezek a beavatkozások, mindenekelőtt a mesterséges pénzcsinálás teszi tönkre a rendszert.

Egy önsorsrontó folyamat vette kezdetét: a mesterséges pénzcsinálással fogságba ejtik a szabad gazdaságot, azt az inflációval végzetesen legyengítik, a gazdaság végül is állami-jegybanki irányítás alá kerül. A tömegeket pedig a legborzalmasabb adóval sújtják, az inflációval. Az ugyanis nem más, mint a gazdasági szereplők brutális megadóztatása.

Az magas infláció a deviza elértéktelenedését jelenti.

A dollárt maguk a dollár „igazgató-gazdái” teszik tönkre, hagyják, hogy szemük láttára elveszítse meghatározó globális tartalékvaluta szerepét. Ez a dollár elértéktelenedési folyamat hozzájárul ahhoz, hogy az országok befelé forduljanak, egymástól egyre inkább elszigetelődjenek, végzetesen legyengüljön a globális gazdasági verseny, a nemzetállamokban ilyen-olyan államilag centralizált, szabadság-korlátozó politikai rendszerek alakulhassanak ki. Amint a dollár gyengülés üteme tartósan felerősödik, az amerikai tőzsdék rendkívüli árfolyamveszteségeket fognak elszenvedni. A kialakuló kormányzati irányítású, szinte tervgazdálkodásos rendszer egyébként is egyre kevésbé fog kedvezni bármiféle tisztességes tőzsdei ténykedésnek.

Végezetül amerikai belpolitika: Trump elnök presztízskérdést csinál a tőzsde állapotából. Azt gondolja, minél jobban megy a tőzsdének, annál nagyobbak az újraválasztási esélyei. Ehhez mit szól?

Donald Trump-ot csekély valószínűséggel választják újra. Főként amiatt, hogy saját ex-szavazóinak egyre nagyobb hányada elfordult tőle. Ezek közé sorolom magamat is. A gazdaság objektíve, bármely amerikai polgár ezt megerősítheti, csöppet sincs jobb állapotban, mint mielőtt Trumpot megválasztották 2016-ban. Ahhoz, hogy nyerjen, egyre kockázatosabb eszközökhöz fog nyúlni: mindenekelőtt állandósul az ellenségkép építés. Az elmúlt három hónapban „kivégzést érdemlő” bűnösnek kiáltotta ki a Fed-et, aztán a vírust, aztán a járványszakértőket, most pedig éppen Kínát. És ez folytatódik megállás nélkül a következő hónapokban. A megválasztási esélyei azonban egyre homályosabbak, ami miatt az elnökválasztások közeledtével súlyosabb árfolyamesések már nagyon hamar be kell, hogy következzenek a tőkepiacokon.