nov.
20
2018

Az utolsó LTP roham tanulsága

November 15-i csütörtök délutáni MTI hír, hogy „Az MNB adatokat kért be a lakástakarékoktól. Az adatbekérési időpont oka, hogy a piaci szereplőknek a törvény szerint 30 napjuk van feldolgozni szerződéseiket. A lakástakarék-pénztári törvény módosítása 2018. október 17-én lépett életbe, így mostanra válik láthatóvá az utolsó napokban kötött állomány.

Az MNB alelnöke, Windisch László, azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy „Mindenképp figyelmet érdemlő az, hogy a törvénymódosítás előtti napokban a lakástakarékok átlagos havi új szerződéseinek sokszorosát kötötték meg – mondta el a jegybanki vezető. Hozzátette, ez rávilágít arra, hogy alapvetően valószínűleg nem a lakáscél, hanem az állami forrásból való minél magasabb hozam elérése motiválhatta az ügyfélrohamot.

Windisch László szerint ez is azt mutatja, hogy indokolt lehet a lakossági állampapír-befektetési program bővítése, hiszen komoly lakossági megtakarítási potenciál keresi a magasabb hozamú, de kellően biztonságos befektetési formákat. Ez egyben segíthet abban is, hogy az államadósság minél nagyobb része hazai megtakarítóknál legyen, ezzel tovább javítva az ország pénzügyi stabilitását is – összegezte az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke.”

Egyetértek az alelnök úrral, igazán csak az lep meg, hogy noha egészen idáig „csendben” vártak ezzel a módosítási lépéssel és hagyták, hogy egy egész (nem is rosszul jövedelmező) „iparág” épüljön ki az állami támogatás közvetítésére (sok munkahelyet is teremtve ezzel), most tényleg villámtempóban zárták le a lehetőséget. Ez nem segíti az államba vetett bizalom kiépülését/fennmaradását (a „bármikor elvehetnek bármit” érzet kialakulásával), de remélem, sikerül találni egy olyan támogatási formát, ami az adófizetők pénzéből valóban az igazán rászorulókat segíti lakásügyeikben és nem a lakáskiadókat például a 4. lakás felújításában. Számomra érthetetlen volt, hogy ezt az elég nagy összegű támogatást bárki elérhette függetlenül attól, hogy az első vagy az ötödik lakására fordította, ha egyáltalán arra fordította. (Nekünk is van a családban LTP, nem is egy, pedig szerintem nem vagyunk rászorulók, de persze hülyék lettünk volna nem élni a visszaosztással.)

Ugyanakkor láthatóan továbbra sem tud leszokni a vezetés arról, hogy adófizetői pénzekből újabb cukorkákat szórjon a nem rászoruló befektetők elé úgy, hogy kielégíti majd azokat, akik „keresik a magasabb hozamú, de kellően biztonságos befektetési formákat”.

Magas hozam, biztonságos befektetési forma… Szép… Ha ezt nem az állam kínálná, rögtön menekülni kellene az ajánlattól, de itt el kell majd „marni” (igen, ezzel a szóval) ezt a lehetőséget is, és persze jó sokba fog kerülni ez mindannyiunknak (akik adót fizetünk), ráadásul megint olyan személyek kapnak visszaosztást a befizetett adónkból (burkoltan állami támogatást), akik nem rászorulók, növelve a társadalmi egyenlőtlenségeket, melynek (komoly) következményei elvileg a távoli jövőben jelennének majd csak meg, de mivel már régóta zajlanak ezek a folyamatok, szerintem ezek a (komoly) következmények már a nem olyan távoli jövőben is megjelennek (ami persze fájni fog).

Mivel a lakossági állampapírok kamataikkal és legendásan nagyvonalú egyéb feltételeikkel (például fix, magas visszavásárlási árfolyam, teljes díjmentesség) már így is busásan túlfizetik a befektetőket (ha szabad egyáltalán így hívni őket, hiszen végső soron a rendszeresen kifizetett magas kamat(támogatás) miatt járadékosoknak is hívhatnánk őket), nem szükséges a lakossági állampapír-befektetési program bővítése, hiszen már létezik az a „magasabb hozamú, de kellően biztonságos befektetési forma”, amiről alelnök úr beszélt.

Ha az illetékesek ennek ellenére mégis szeretnének kitalálni valamit, akkor – ha szabad javasolnom – valami olyan konstrukción dolgozzanak a szakemberek, ami megjeleníti az LTP egyik nagy és tényleges pozitívumát, azt, hogy közvetlenül havi megtakarításból lehetett „befektetni” például állandó átutalási vagy csoportos beszedési megbízással. Persze ez azt is jelenti, hogy ebbe az „eszközbe” kizárólag olyanok tudnak majd „befektetni”, akiknek van (lesz) annyi havi jövedelme, hogy tartósan (stabilan) tudnak félrerakni egy ilyen konstrukcióba, de ez legalább tényleg megtakarításra (felelős öngondoskodásra) ösztönözné az emberek megtakarítani képes részét.