Bajkeverők: Mi hatvanasok, Ti gazdagok

A jegybankok foglyává válnak két – visszafordíthatatlannak tetsző – jelenségnek: a társadalmak idősödésének és a gazdagok gazdagodásának.

Egyebek között ezt világítja meg a gazdasági szereplők viselkedésével és pénzügyekkel foglalkozó stanfordi egyetemi tanár, kutató, Adrien Auclert. A nevével fémjelzett kutatás tanulsága szerint a jegybankok – akár tetszik, akár nem – most már mindig alacsonyan kell tartsák a mérvadó kamatot.

Zentai Péter: Ön szerint legyek büszke rá, vagy szégyelljem magam, amiért a baby boomer (az ötvenes években születettek) generációjához tartozom?  Történelmet írunk egyrészt azért, mert korábban soha elő nem fordult, hogy idős emberek óriási tömegei határozzák meg a globális pénzpolitikát, másrészt, mert olyan sem volt még, hogy egy generáció akaratlanul óriási bajokat zúdít az utódaira…

Adrien Auclert: A lényeges szó az akaratlanul. A friss tanulmányunk alapján viszont alá kell írnom, hogy a demográfiai szemszög, a fejlett világban élők átlagos életkorának emelkedése az egyik legnagyobb kihívás a tőke által hajtott világ számára, legyen szó készpénzről, befektetési eszközökről, vagy a vagyoni különbségek egyre gyorsuló növekedéséről.

Amennyiben?

1970 óta 15-ről 25 százalékra emelkedett az ötven évesnél idősebbek arányszáma a nagyvilágban. Az összes tudományos prognózis szerint e század végéig az átlag életkor emelkedése non-stop folytatódik, és eléri az emberiség 40 százalékát az ötven pluszosok aránya. A pénzügyileg, tőkepiaci szempontból meghatározó országokban ennél persze magasabb arányról beszélhetünk már ma is, pláne a jövőre kivetítve. Az idősebbek, különösen a politikában, a tőkés világban, a gazdagsági életben, a tudományban, a művészetben rendkívüli szerepet játszó baby boomer generációhoz tartozók összességében tízezer, netán százezer milliárdokban kifejezhető megtakarításaikat nemcsak, hogy nem tudják felélni, de hihetetlen lehetőségeikhez képest nem forgatják vissza a gazdaságba.

S minél gazdagabb az egyén, annál kevésbé.

Szóval nem csak az én generációmmal van itt a baj, hanem azzal, hogy a gazdagok nem tudnak mit kezdeni a jó dolgukkal…

Leegyszerűsítetten beszélünk most, mert egyébként említeni kellene, hogy szegénységben is tengődnek tíz- vagy százmilliók, akik a korosztályához tartoznak. A mostani téma sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem érinti őket. Viszont, világviszonylatban és leginkább a vezető tőkés országokban, mégis olyan hatalmas számot illetőleg potenciális vásárlóerőt, rendkívüli együttes tőkeerőt és társadalmi, politikai befolyást jelent e generáció – azáltal például, hogy mindenütt a hatvan pluszosok a legaktívabb szavazók – hogy gazdasági, politikai, pénzügyi viselkedésük meghatározza egyebek között a jegybankok mozgásterét is.

Ezt hogy érti?

Az általunk vizsgált 26 országban mindenütt egyértelműen kimutatható – bár meglepetést nem okozó – minta, hogy a folyamatosan idősödő világban tendenciaszerűen csökken a fogyasztás, mert azok, akiknek átlagosan a legtöbb elköltendő pénzük van (értsd: babyboomerek) jelentős részben csak felhalmoznak, a reális gazdaságnak periférikus résztvevői. Pláne vagyoni helyzetükhöz képest.

Persze, én is kevesebbet eszem, a covid miatt alig utazhatok, kevesebbet költök, bár az árak egyre emelkednek, így hát megtakarításaim relatíve csökkenő tendenciát mutatnak.

De vajon a cash, amit összességében felhalmoz ez a generáció, az Ön szerint simán visszaforgatható lenne a reálgazdaságba?

Abban az esetben igen, ha az a bankokban landolna, és a bankokon keresztül fogyasztásba, termelésbe fordulna. De ezt a viselkedést az inflációnál is alacsonyabb kamat, a nulla, negatív banki hozam, megakadályozza.

Mi történik jellemzően a baby boomerek megtakarításaival? Mi a trend?

Trend a téma kapcsán csak egyetlen területen mutatható ki – és ez a tanulmányunk mondandója – nulla körüli kamatokra ítéltettünk.

Az idősödés az egyik a gátja a fogyasztás élénkülésének, miáltal gátja – az esetleg inflációs és egyéb okokból szükségszerűvé váló – tartósabb kamatemeléseknek.

De éppen az infláció az, ami csökkenteni fogja a megtakarítások értékét, vagyis inflációs környezetben kamatok nélküli világban, mi baby boomerek is szegényedünk…

Igen, a generációjának a zöme lassan, de biztosan egyre inkább válhat kénytelenné a mindennapi élethez inkább felélni megtakarításait. Csakhogy az igazán nagy probléma e téren is a növekvő egyenlőtlenség. 1980 óta az átlagos összképet meghatározóan a gazdagok és a dúsgazdagok felhalmozási rátájának gyors növekedése befolyásolja. Ez eltorzítja a valóságot, amennyiben ahhoz hozzátartozik, hogy a baby boomerek nagy része külön-külön mégsem mondható jó módúnak.   Ugyanakkor leggazdagabb egyének többsége az ötvenes években született, ők alkotják mindenütt a felső közép és a felső osztályok gerincét. Ők verik fel évek óta az ingatlanok, a tőzsdei részvények, műalkotások árát.

A tőkepiaci buborékok főszereplői, kreálói a jómódúak. A készpénzből megállás nélkül részvényekbe, ingatlanokba konvertálják megtakarításaikat.

Hozzájárulva ezen befektetési eszközök inflációjához…

Mely infláció – most a pandémia miatti ellátási zavarok, hiánycikkek számának növekedése okán – időlegesen mindenképpen általános inflációba tud torkollani.

A kamatemelések ebben a helyzetben nem úgy járulnak hozzá az infláció legyőzéséhez, ahogy normális, szokványos infláció idején szokott.

Az idősödési folyamat azonban sem így, sem úgy nem áll le, a fogyasztás fenntartása, fejlődése ugyanakkor létszükséglete a világgazdaságnak. Az idősebbek nyilvánvalóan kevesebbet fogyasztanak, az időközben számszerűleg is némileg növekedő, vagyonkoncentrációs folyamatban pedig kiemelkedő szerepet betöltő gazdag idősebbek – tőzsdei, műkincs és egyéb eszköz befektetéseik értékének emelkedése miatt – egyre gazdagabbakká, egyre nagyobb mindenféle vagyon gazdáivá válnak. Közvetve-közvetlenül ellehetetlenítik a kamatemeléseket.

Egyrészt a folyamatos lakosság idősödés, másrészt – és mindent egybevetve – leginkább a lakossági jövedelmek egyre nagyobb részének a felső középosztályhoz, nagypolgársághoz, és a felső százezrekhez, tízezrekhez vándorlása, tehát a gazdagok folyamatos gazdagodása (más generációk és főként a nem tehetős rétegek relatív lecsúszása) egyrés súlyosbodó politikai, társadalmi gyúanyaggá válik, másrészt lefogja a jegybankárok kezét. A monetáris politika a demográfia és a gazdagság koncentárlódásának foglyává válik – mindenütt.