Bérlakásprogramok kellenek?

Tudomásom szerint Budapesten és az országban sok helyen találhatók olyan lakótelepek, melyeket annak idején nemcsak az állam, hanem a helyi (nagy)üzem építtetett dolgozóinak és nemcsak a II. világháború után, hanem azelőtt is.

Gázgyári lakótelep 

MÁVAG kolónia 

Tisztviselőtelep 

Nagykanizsa: MAORT-telep

(Gondolom, olvasóink között biztosan vannak, akik bőven ki tudják egészíteni ezt a listát.)

Némileg meglepő módon a II. világháború előtt épített lakótelepek ma is nagyon népszerűek, lakásaik értéke többnyire átlag feletti, mivel annak idején (80-100 évvel ezelőtt!) tervezésük és kivitelezésük során magas színvonalra törekedtek. (A II. világháború után épült lakótelepek is népszerűek, igaz, ezek többnyire nem a minőségük miatt.)

Budapest lakótelepeinek listája.

Magyarország lakótelepeinek listája.

Ez az egész azért jutott eszembe, mert olvasván az MNB „Lakáspiaci Jelentés” kiadványát, hallva „hozzáértők” véleményét (és tapasztalva a „valóságot”), úgy tűnik, hogy nem elég, hogy nagyon drágák a lakások, de ráadásul nem is jó minőségűek, ez pedig nagyon nem jó kombináció a vevőknek, főleg akkor ha „egy életen át” törlesztik kölcsönüket egy ilyen lakásért.

Témánk szempontjából az alábbi részekbe érdemes beleolvasni:

13. oldal: „A lakásárak emelkedése mellett egyre rosszabb minőségű lakások cserélnek gazdát.”

18. oldal: „2. keretes írás: A régiós összehasonlításban alacsony lakásállomány megújulási ráta lehetséges okai”

26. oldal: „3. keretes írás: Lakásminőség rész” „… a lakásállomány minőségének fenntartását elősegítő lakásépítési szint eléréséhez egy teljesen új gondolkodásmód kellene, új városrész-koncepciók kidolgozására lenne szükség…”

Amikor legutóbbi hozzászólásomban arról írtam, hogy „… nagyszabású állami bérlakásépítési programok indításával” kellene segíteni a kívánt születésszámot, több kritikát is kaptam, hogy „azok az idők elmúltak már”. (A kritizálók az államszocializmus éveire gondoltak.)

Én úgy látom, hogy legyen bármilyen politikai rezsim, az „átlagos, egyszerű” dolgozónak (munkabéréből) sosem lesz annyi pénze, hogy lakhatási igényei „normális” szükségleteihez közeli módon valósuljanak meg.

(Ugyanakkor mindannyiunknak vannak ellenpéldái a rokoni-baráti-munkatársi körből, ahol óriási, életre szóló erőfeszítések árán sikerült elérni a lakhatási célt. Ezekben az esetekben sokszor nincs kimondva, hogy mekkora kockázatvállalás volt végig az ügy mögött, az elbukott történetekre egy-egy soha el nem készült családiház-torzó, rosszabb esetben szétesett családok emlékeztetnek.)

Amikor egy munkavállaló lakásának árát munkabéréből (vagy (nagy)szülei munkabéréből) megtakarított összegből veszi meg, vagy lakáshitelét munkabéréből fizeti vissza sok év alatt, akkor azt végső soron úgy is lehet tekinteni, hogy a munkavállaló alkalmazója (a cég) veszi meg munkavállalóinak az adott lakásokat a munkabérfizetésen keresztül.

De vajon egy cég, ha rajta múlna és helyesen (!) motivált is lenne rá, erőforrásaiból tényleg olyan (ahogy láttuk többnyire drága és gyenge minőségű) lakásokat venne, mint amilyeneket munkavállalói vesznek (a pénzén)? Nem hiszem.

Ez a probléma nyilván nem most merült fel először, a Wekerletelepről szóló cikk például jól leírja az akkori helyzetet, melynek jónéhány részlete ma is igaz.

Az „Előzmények” és a „Kertvárosi építési mód” rövid részek az érdekesek most számunkra. (Mondjuk „vidéki nincstelenek” helyett ma például vidéki egyetemisták „özönlik el” a várost, és itt „ragadnak”, alapkezelőnk erre nagyon jó példa. :-) A hitelek ma olcsók, az infláció (még) alacsony, ez nem egyezik az idézett cikkben írtakkal.)

Száz szónak is egy a vége, az államon kívül, nagy cégek ma is elgondolkodhatnak azon, hogy munkáselitjüket például a számukra épített valóban korszerű lakásokkal kötik magukhoz, hosszú időre elejét véve így a munkaerő elvándorlásának és valószínűleg a családok is szívesebben vállalnának gyereket, ha lenne hova.

Egyébként meg itthon „mindenki” lakástulajdonos, míg a hanyatló Nyugaton (például Svájcban, Németországban, a Benelux államokban, Ausztriában) sokkal nagyobb a bérlők aránya a lakáshasználók között, aminek persze főleg anyagi okai vannak, de az is jelentős tényező, hogy ott kialakult már a bérleti jogviszonyokat minden fél számára megnyugtatóan szabályozó rendszer, ami mellett az emberek tartósan és családostul is mernek lakást kiadni és bérelni.