Business Travel forever – vagy never ?

Dzsungelben, hajókon, tengerpartokon, háromezer méter magasban vagy egy alföldi falucskában élni és ilyen helyekről dolgozni! Aztán váltani: a magas hegyekből leköltözni másik három-négy évre a szigetekre, a dzsungel szélére, egy tanyára. Ez ezerszer izgalmasabb, mint hétvégenként városi kocsmába menni bulizni, hét közben pedig hajtani egy irodában… Scott McCartney tekintélyes turisztikai szakember, a Wall Street Journal utazási specialistája, könyvszerző nem zárja ki a riporter fenti felvetéseit, szerinte is ilyen irányba halad az új, a pandémia utáni világ. Sőt abban is egyetértünk, hogy az egésznek drámai kihatása lehet a lakó ingatlanok árára, piacára.

Itt és most azonban egzisztenciális küzdelembe kerültek a repülőtársaságok, az egész utaztatási infrastruktúra, szélsőséges példával élve: még a prostitúció is, mert egyelőre óriási csapás az úgynevezett üzleti, hivatalos utazások óhatatlan felmorzsolódása. A pandémia előtti időkben évente 2 ezer milliárd dolláros értéket képviselt a világban a business travel. Van azért jövője, de totálisan másként – mondja az interjúalany.

Zentai Péter: Sok évtizedes tapasztalatai, tanulmányai és a járvány kimutatható hatásainak folyamatosan frissülő fejleményei azt mondatják Önnel, hogy a pandémia nagy gazdasági vesztesei – mindent egybevetve – a repülőtársaságok. Maga a repülés.

Én azonban – szakértelem nélkül – olyat vonok le legfőbb következtetésként mindabból, amit a járványnak a hotel-iparra, az   üzleti életre, főként az üzleti, a hivatalos utazásokra gyakorolt globális hatásairól ír, amit Ön ki se mond.

Tudniillik, a járvány totálisan felforgatja, átalakítja a lakáspiacot. Merem állítani – Önnek köszönhetően – hogy a lakástulajdonlás, az öröklakás előbb utóbb nem lesz egyéb, mint befektetés. Amire a legtöbb embernek igazából nincs szüksége.

Scott McCartney: Ezt a magam részéről nem merném alapvető következtetésként levonni. Csak azt, ami nyilvánvaló a tények, számok alapján, azt, ami a business világ meghatározó személyiségeinek, szakértőinek, megfigyelőinek egybehangzónak tetsző megállapítása.

Mintegy húsz-harminc, Bill Gates analízise szerint ötven,  százalékkal esik vissza globálisan a személyes, külföldi helyszíneket érintő üzleti találkozások, az üzleti utazások száma a következő években.

És ennek óhatatlanul – különböző módon – áldozatául esik a repülés, a konferenciaturizmus, értsd a konferenciákat szervező céghálózattól kezdve a hotelvilágig, a consulting bizniszig, az üzleti utazókra fókuszáló éttermi és minden egyéb szolgáltatásig, beleértve – hogy kicsit „szexibbé”, odafigyelést keltőbbé tegyem mondandómat – a prostitúcióig bezárólag, minden, amit az üzleti utazók fontosnak tartanak.

De említhetném a spa-kat is, a nagyvárosi wellness infrastruktúrát is, az is a járvány gazdasági károsultja.    

Érthető. Bár, a világ turizmusnak nagyságrendileg nem meghatározó része az üzleti utaztatás. Szóval, aligha mennek tönkre a fürdők, az éttermek, a szállodák vagy akár a repülőtársaságok, mert egy komoly, de nem meghatározó utazói szegmens vékonyodik…

A repülőtársaságok utasforgalmának átlagosan 12 százalékát jelentették 2020 előtt az üzletemberek. A 12 százalék azonban a légitársaságok hasznának, profitjának mintegy 70 százalékát tették ki. A repülőterek messze legfőbb fogyasztója, vásárlója, a modern repülőtéri kiszolgáló infrastruktúra célközönsége az üzletember, a hivatalos utazó.

Szóval, nem egy szegmensről beszélünk a sok közül, hanem a legértékesebb szegmensről.

Arról, aki nem a saját zsebéből, hanem alkalmazójának jóvoltából, illetőleg abból utazott akár a világ végére, minden esetre abból járult hozzá a vendéglátó, a célország gazdaságának pezsdítéséhez, hogy saját hazájában, illetőleg a cégének otthont adó országban adókedvezményeket, adómentességet kap, ha üzleti utat bonyolít le – vagy ő maga, vagy az alkalmazója.

De a leglényegesebb e témában a következő: az üzleti utak de facto évtizedek óta egyre kevésbé szolgálják csupán úgymond az üzletet. A Las Vegasba utazó üzletemberek éppúgy, mint a Floridába hivatalosan kiküldöttek, a Párizsba, Londonba, bárhova üzleti utat lebonyolítók átlagosan 40 százaléka, az Expedia Group Media Solutions szakmai elemző cég kimutatása szerint, mindig magával hozza párját, barátját, barátnőjét, egy vagy két ismerősét az üzleti útra. Mindig és egyre inkább leisure-rel (szórakozással, utazgatással, élvezkedéssel) köti össze és hosszabbítja meg e célból az üzleti útját. Ez a hozzáállás volt az igazi aranybánya a luxus hoteleknek, a repülőtársaságok business osztályainak.

Hát, ennek nem akar majd véget vetni senki. Amit mond, abból a végén arra kell következtetni, hogy átmeneti csupán az üzleti utak számának csökkenése. Furfangos az ember, nem fog lemondani a jóról, ha az – látszólag! – ingyen van…

A helyzet gyökeresen, drámaian változik. A járvány rendkívüli hatásokat gyakorol a technológiai fejlődésre, a zoomolástól az irodapiac egyre több szegmensének fölöslegessé válásáig. Nem arról van szó, hogy nem lesz szükség a jövőben üzleti utakra, a személyes megbeszélések egy része elmaradhatatlan. De az üzletkötések, mindenféle üzleti, gazdasági forgalom 90-95 százaléka a prognózisok szerint öt éven belül simán online lebonyolítható. A személyes bizalom jelentőségét elhomályosítja a technológia, amely eleve relativizálja az „emberek közötti bizalom” kifejezést. Merthogy a technológiák kiszűrik, ellehetetlenítik az olyan csalásokat, amelyeknek lényege, hogy „beígérek valamit, aztán nem tartom be az ígéretemet”.

Eközben politikai, gazdasági, tudományos, technológiai, az emberiség egészségét, egyáltalán túlélését ösztönző  nyomás alakul ki az üzleti élet fejlődésének irányváltása érdekében.

Hogy mást ne említsek, a repülést „reakciósnak”, a klíma, a természeti környezet megerőszakolásának könyvelik el a fiatal nemzedékek. Azok hangadói roppant befolyásosan visszhangozzák a tudományosnak tetsző bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy az emberiség léte forog kockán, ha nem állunk le a fölösleges szén-dioxid-kibocsátásokkal, a fölösleges autózással, a fölösleges, néhány napos távoli kiruccanásokkal, ha nem hagyunk fel a természeti környezetet romboló luxussal.

A világ vezető, meghatározó cégei – a megújuló demográfiai összetételű, és alapvetően másként gondolkodó, a banki szolgáltatásokra egyre kevésbé fogékony   ügyfelek „behálózására” való tekintettel – igenis látványosan mondanak le az üzleti utazásokról, a luxus külsőt sugárzó irodákról.

Környezetbarátiságukból, társadalmi felelősségvállalási hajlamukból csinálnak maguknak tőkét a globális cégek.

A túlzott luxus, a magánrepülőn utazás, az első osztály a „bitcoin nemzedéket” nem hozza lázba, a vadonatúj dúsgazdagok, a fiatalabb befektetők körében végzett amerikai és japán felmérések igazolják, hogy többségüket a technológiai haladás és annak demokratizálódása, mindenki számára való elérhetősége izgatja leginkább. A milleniumi és Z generációs nemzedék milliárdosai – akiknek a száma nagyon jelentősen nőtt az elmúlt két évben – nemzedékük egészének hozzáállását tükrözően azt mondják, hogy a természet erőforrásaival a lehető legkörültekintőbben szabad bánni. Lefordítva: no flying, no luxury, no big hotels, no big residences.

Mi a tanulság? Azonkívül, hogy a fiatalabbak kevésbé individualisták…

Kevésbé, mint valaha korábban. Gondolkodásában, prioritásaiban nem elődöket másoló, vagy elődök alűrjeit, szokásait csupán átalakító új nemzedékekről beszélünk, hanem olyanokról, akik – először a történelemben – nem szavak szintjén, hanem érdemi alapon, gyökerestül készül igazságosabb, faji, nemzeti előítéletektől mentes, társadalmi egyenlőtlenségektől kevésbé terhelt világot kialakítani.

És ehhez – most először – olyan technológiák állnak rendelkezésre, amelyek révén egy év leforgása alatt megszületettek egy világjárvány terjedését legyőzni képes vakcinák, és a világjárvány nyomására páratlan dinamikájú gyógyításközpontú technológiai fejlődés indult be.

A világpolitika központi témájává válik a klímaváltozás ügye, és ennek rendelik alá a gazdasági-technológiai fejlődést. Ennek a komplexumnak a szerves része, hogy a természet, a Föld védelmében átalakul az üzleti utazások világa is.

Amibe belebukhat a korábbi évtizedek leggyorsabban fejlődő és talán a legtöbb embernek munkát biztosítani tudó ágazat: a turizmus.

Nem belebukik, hanem átalakul, de gyökeresen.

Azon kár vitázni, hogy sokkal kevesebb üzleti utat fognak lebonyolítani a pandémiát követő években. A repülőtársaságoknak nincs más választásuk, mint az, hogy a repülőgépek belső terét minden szempontból, magát a repülés egészét is, extra- biztonságossá tegyék, a szolgáltatások minőségét erőteljesen javítsák.

A járatbővítések korát a járatcsökkentések kora követi: Jobbat, egészségesebbet, kényelmesebbet, energiakímélőbbet nyújtani, viszont több pénzért.

Ez a kényszerű váltás a klímaváltozást és a természeti környezetben okozott károkat mindenképpen enyhíteni fogja. A rövid távú repülések, ha nem is azonnal, de ritkulni fognak, ezt hozza ki a kereslet csökkenés. A rövid utak maradnak lényegesek, de a lebonyolításban az autózás, a buszozás – a közút járműpark elektromossá, illetőleg hidrogén cellássá válásával párhuzamosan- emelkedő jelentőségűvé válik.

Az igazi győztes a megújuló, repülőgépeket „lepipáló” szintű gyors vonatozás lehet.

A munka világának átalakulása, a munkahelyen való fizikai jelenlét szükségességének háttérbe szorulása, ugyanakkor kimondottan jó hatást gyakorol az utazásra, a mobilitásra. De semmiképpen sem a néhány napos, hanem a nagyon tartós „kiküldetésekre”.

Több pénzbe fog kerülni eljutni bárhová, mint bármikor korábban, de ezt a pluszköltséget kompenzálja a fogyasztó-utazó számára a hosszabb tartózkodási idő a célállomáson.

A távolból való munkavégzés az alkalmazottak akár ötven százaléka számára teljesen reálissá válik öt-nyolc éven belül – világviszonylatban. A munkaadók számára azonban meghatározó technológiai szükséglet, hogy a nap minden percében bizonyosságot tudjanak szerezni a távolból dolgozó alkalmazott tartózkodási helyéről, egészségi állapotáról, az adott hely biztonságáról, az alkalmazottat bármikor utol tudják érni.

A személyes, alkalmazotti nyomkövető technológiák, speciális, az alkalmazott tartózkodási körzetének precíz helyzetleírási térképeinek fejlesztése már most az egyik leglukratívabb kutatási, fejlődési ágazat. Egyrészt szigorú felügyelet, másrészt korábban ismeretlen szabadság egyvelege – ilyen a munka új világa, sarkosítottan leírva.

De hiszen, ebből indultam ki. Az egész mondanivalójából számomra az a legérdekesebb, hogy értelmét veszti az öröklakás. Minek az? Ez kérdezem én – jóllehet túl vagyok a hatvanon. És mégis.  De ugyanezt még hitelesebben kérdezik és szerintem nagyon hamar felvetik magukban a tizen-huszonévesek, pláne azok, akik még a tinédzser kort sem érték el. Számukra teher lesz, ha lakást örökölnek szüleiktől. Ha lakást vásárolnak.

Hiszen a lakásokra jó magas adók várnak, pláne, ha azok üresen állnak. Azokat eleve – a demográfiai és a munkavilágban zajló fejlemények ismeretében – kevesebb pénzért lehet majd kiadni, mint amekkora költséggel jár a fenntartásuk.

Biztos persze, hogy sok fiatal marad a városban, de a szórakozások, az érdeklődések fókusza a másságra, a másfajta életmódra irányul egyre inkább.

Dzsungelben, hajókon, tengerpartokon, háromezer méter magasban élni és ilyen helyekről dolgozni! Aztán váltani, a magas hegyekből leköltözni másik három-négy évre a tengerpartra, a szigetekre, a dzsungel szélére, egy tanyára. És üzleti, munka tevékenységek szervezése közepette teheneket fejni, zöldséget termelni. Ez ezerszer izgalmasabb, mint hétvégenként kocsmába menni bulizni, hét közben pedig hajtani egy irodában…

Ebben egyetértünk. Ha ez lehetséges, márpedig az idő annak dolgozik, hogy lehetséges legyen, akkor az ember élni fog ezzel a lehetőséggel! És igaza lehet, egy autó, egy repülőút, egy néhány napos kirándulás Párizsba, egy gyémántgyűrű, egy new york-i luxuslakás… A következő nemzedékek számára mitől is lenne izgalmasabb, mint az, hogy esőerdőben éljenek, kéznyújtásnyira figyeljék a természetet, saját ízlésük szerint változtatható házikót béreljenek? És maradjanak, amíg jól esik, terveket szövögessenek, hogy onnan a világ melyik más részére költöznek majd át, és közben pénzt kereshessenek… Valóban, egyre inkább reálissá válik ez a fajta világ.