Deákok száma 1960 óta

A következő – immár mozgó – ábránk arról szól, hogyan alakul az egyes oktatási intézményekbe járó gyerekek száma óvodától a felső oktatásig 1960 és 2018 között. Több hatás is éri ezeket a számokat, nézzük a legérdekesebbeket:

Az óvodások számának növekedését annak tudhatjuk be, hogy a demográfiai hanyatlást megfordítja, hogy korábban kisebb arányban jártak óvodába a gyerekek.

A közép- és felsőoktatásban szereplők számát több hatás is befolyásolja a demográfián kívül. Érdekes a 90-es években népszerűbbé váló továbbtanulás. A felsőoktatásban részt vevők létszáma ekkor négyszerezett (!), aztán 2005 óta folyamatosan csökken, 2011 óta gyorsulva. Ebben és a középiskolákban résztvevők 2016-os megugrásában már az oktatási rendszer átalakítása is közre játszott.

És végül nézzük a legegyértelműbb statisztikát, az általános iskolások számának folyamatos csökkenését. Az 1960-as évek óta 1,5 millióról 726 ezerre csökkenő számért egyértelműen a demográfia felelős, hiszen általános iskolába minden periódusban minden gyerek járt. A legszomorúbb következménye, hogy az immár csak a felosztó-kirovó lábra támaszkodó nyugdíjrendszerbe 20-30 év múlva ők lesznek az egyre csökkenő számú befizetők, miközben a nyugdíjasok száma eközben folyamatosan nőni fog.