Döcögő kék arany

A kék arany elnevezést az elkerülhetetlen természeti ciklikusság és az emberi mohóság környezetre gyakorolt hatásainak áldozatává váló tiszta ivóvízre értjük. Habár az ENSZ Közgyűlése 2010. július 28-án határozatában alapvető emberi jogként ismerte el a tiszta vízhez és a megfelelő szennyvízelhelyezéshez jutás jogát, 2020 decemberétől a Chicagói Kereskedelmi Tőzsdén (CME) már határidős kontraktus formájában kereskedhető ez a szűkösen elérhető likvid erőforrás.

Növekvő kereslet stagnáló kínálat mellett

A tiszta víz nem csak az általános értelemben vett emberi fogyasztás esetében nélkülözhetetlen, de a közegészségügyi ellátás, a higiénia és a szennyvízkezelés esetében is kiemelt jelentőséggel bír. Az évente legalább 1 hónapot vízhiánytól szenvedők száma közel 3,6 milliárd főre tehető világszerte. Globális szinten a háztartások csaknem 44 százaléka érintett a szennyvíz nem megfelelő kezelésében, melynek oka főként az elavult hálózatok, vagy éppen azok hiányában keresendő. A háztartások és az ipar mellett a legnagyobb felhasználóként a mezőgazdaság van jelen, mely globálisan a teljes vízszükséglet mintegy 70 százalékáért felelős.

Egy az ENSZ által közölt jelentés szerint 2050-re a vízhiányban évente legalább 1 hónapot szenvedők száma akár az 5 milliárd főt is meghaladhatja, ami a jelentésben meghatározott népességnövekedés értelmében, a teljes lakosság több mint 50 százalékát jelentené.

A megváltozott fogyasztási szokások és gazdasági fejlődés mellett a növekvő népességszám is a csak szűkösen elérhető tiszta ivóvíz keresletének gyorsuló ütemű növekedését idézheti elő.

Californication

Persze nem úgy, mint ahogy azt a Red Hot Chili Peppers megzenésítette Hollywood sötét oldalát még a 2000-es évek elején, sokkal inkább speciális gazdaságföldrajzi szempontokat figyelembe véve. A még 2019-ben útjára engedett, a Nasdaq, a Veles Water és a West Water Research partnerségének köszönhetően létrejövő Nasdaq Veles California Water Index (NQH2O Index), az Egyesült Államok legnagyobb vízfogyasztójaként számon tartott Kalifornia állam vízpiacának követésére szolgál. A mediterrán, óceáni és sivatagi éghajlati zónákból összetevődő, olykor aszályos időszakokkal sújtott állam nagymértékű vízfogyasztására könnyű magyarázatot találni. Az USA legnagyobb mezőgazdaságával rendelkező Kalifornia az országban termesztett zöldségek több mint harmadáért, míg a gyümölcs és diófélék kétharmadáért felel. Így már nem okozhat fejtőrést, hogy vajon a teljes vízszükséglet több mint 74 százalékát miért az öntözés teszi ki. A fennmaradó 26 százalékból egyébként a közművek 20 százalékkal, a vízművelés csaknem 3 százalékkal, míg az állatállomány és a háztartások valamivel több, mint 1 százalékkal vannak jelen. 2 százalék pedig az ipari, bányászati és a termoelektromos energia szektorai között oszlik el.

Teljes vízszükséglet megoszlása államok szerint, nyugattól kelet felé haladva, 2015; Forrás: Estimated use of water in the United States in 2015

Spekulánsok játszótere

A megalkotott derivatíva kereskedésének alapjául, Kalifornia állam legnagyobb vízpiacainak monitorozására létrehozott NQH2O Index szolgál. A termék határidős kontraktusok formájában tőzsdén kereskedhető, így akár vízhasználati joggal nem rendelkező spekulánsok is fogadhatnak a víz jövőbeni árára. Mivel a kontraktus lejártával maga a víz fizikai értelemben vett formája nem kerül leszállításra, így elsősorban a térségre jellemző aszályos időszakok okozta ársokkal szemben nyújt kockázatfedezési lehetőséget. A termék közvetlenül nem befolyásolja a térség vízkészleteit, azonban nem is igazán nyújt kézzelfogható megoldást az annak szűkösségéből eredő problémákra. Néhányan mégis attól tartanak, hogy spekulatív körök, a piacon már jelen lévő vízhasználati joggal rendelkező szereplőket megkörnyékezve, együtt konspirálnának az index árának befolyásolása érdekében.

NQH2O Index alakulása a 2019-es indulás óta; Forrás: Bloomberg

Kalifornia állam vízpiacát követő index alakulásában kiemelt szerepet játszik a térségre jellemző aszályos időszakok okozta vízhiány. Az immáron 2020 március óta tartó csapadékhiány és a mellé párosuló forróság a víz piaci árának gyorsuló ütemű emelkedését idézte elő. Ehhez hasonló összefüggés az ár csökkenése esetén is elmondható lenne. Tehát csapadékosabb időszakok során a víz, s ezáltal az azt követő index ára is lefelé változhat. A víz ára egyébként több mint négyszeresére emelkedett a hónapok óta tartó szárazság kezdete óta.

Kalifornia állam területén fellelhető szárazság (2021. augusztus 17-i adatok alapján); Forrás: drought.gov

Vízbefúlt futures

A tavalyi év decemberében határidős ügyletek formájában elindított kereskedés ez idáig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A nyitott ügyletek számából jól látszik, hogy az érdeklődés a származtatott termék iránt nem dagályos. Hiába a víz áremelkedése és a mögöttes termék szűkösségéből eredő félelem, nem sikerült különösebben felkelteni sem a farmerek, sem pedig a spekulánsok figyelmét. Készpénz-elszámolású derivatíva révén valamelyest érthető, hogy szűkül az ezzel kereskedők köre, azonban népszerűtlenségére elsősorban az alaptermék árát meghatározó természeti tényezők adhatnak magyarázatot. Mivel az ivóvízállomány sok esetben az időjárástól, azon belül is leginkább a lehulló csapadék mennyiségétől és formájától függ, így a víz árát hónapokkal előre megtippelni kísérlő kereskedők némi nehézségbe ütközhetnek a várható időjárásra vonatkozó megfelelő információ hiányában.

A kontraktusonként 10 acre-láb (kb. 1 acre-láb = 1233 köbméter) vízzel egyenértékű ügyletek esetében a csúcsot 2021 februárjában érte el, amikor is 60 azaz, mintegy 600 acre-láb víznek megfelelő kontraktus volt egyszerre nyitva a piacon.

Nyitott kontraktusok száma, 2019 december 7-i indulás óta; Forrás: Bloomberg

Szemmel láthatóan nem a likviditási problémákkal küzdő határidős ügyletek fogják megoldani a Föld ivóvízproblémáját, de még csak Kalifornia államét sem. Számos humanitárius, jogi és környezetvédelmi kérdést vet fel a vízzel való kereskedés. Egyesek szerint a származtatott termék kereskedhetőségével a döntéshozók szabad utat engedtek a víz, mint alapvető emberi jog jövőbeni „árucikkesítésének”.

A cikk szerzője Hodosi Márk, a Budapest Investment Club tagja.