trump

Donald Trump, az amerikai beteg

A legtöbb elemző és józan gondolkodású megfigyelő azt feltételezi, hogy Donald Trump amúgy sem fényes esélyeit rontja, hogy vírus támadt a szervezetére. Az elnök elvégre gesztusaival, szavaival inkább vette komolytalanul, mintsem komolyan a Covid járványt. A Michigan-i Állami Egyetem politikai tudományokkal foglalkozó professzora, Brian Kalt azonban ellenérvek sorával igyekszik eloszlatni az illúziókat.  Azt a tényt, hogy Trump megbetegedett, az elnöki személyes kommunikáció és a jelenlegi Fehér Ház propaganda gépezete valamiféle győzelemként fogja ábrázolni – bármi legyen is a betegség kimenetele. Eleve – emlékeztet a professzor – a populista, öncélú, szélsőségesen egocentrikus, autoriter vezetők örök, meghatározó sajátossága, hogy minél komplikáltabb bajjal kerülnek szembe, abból annál fényesebb győzelmet tudnak a maguk számára kovácsolni. A tanulság a világból eddig az, hogy populista, diktatórikus hajlammal bíró, homályos magánemberi és politikusi praktikákat alkalmazó vezetők nem engedik el a hatalmat. És ezt meg tudják csinálni. Még Amerikában is.

Zentai Péter: Az erős, egocentrikus, narcisztikus emberek nyilvánvalóan attól rettegnek leginkább, ha lelepleződik esendőségük. Donald Trump esetében és korunk, mint ahogy minden korábbi korszak, diktatórikus hajlamú vezetőinél is tapasztalhatjuk: az összes tettük, egész politikájuk alapja, hogy nevetségesen gyengének tüntetik fel vélt vagy valós ellenfeleiket, ellenségeiket. Önmagukat ellenben verhetetlen, szinte isteni képességekkel megáldott szuperhősként prezentálják. A vírus azonban nem kímélte Donald Trumpot.

Ez minden tekintetben dráma az amerikai elnök jövőjére nézve…

Brian Kalt: Így is felfogható  a „sztori”, de a populizmus és a populista vezérek egész története arról tanúskodik, hogy téved.

Azért, mert racionális megfontolásokat tulajdonít azoknak, akik vallásosan hisznek a vezérükben. Holott, nincs is olyan tanulmány, megfigyelés, amely éppenséggel ne azt bizonyítaná, hogy a valójában nem szuperhős, hanem szuper-öncélú, szuper-egoista, szuper-szociopata vezetők propagandistáikkal együtt ne tudnának bármilyen – látszólagos vagy tényszerű – vereséget győzelemként prezentálni a publikumuk előtt. Amerikában itt és most az a helyzet, hogy Donald Trump számára kapóra is jöhetett a betegsége. Előnyére tud válni, sőt ezek a mostani napok vírus történései lesznek perdöntőek, ha mégis elnökké választják.

Nehezen értem én ezt. A Covid-ot Donald Trump a kezdetekkezdetétől gyenge, és gyengülő ellenfélként prezentálta népe előtt. Egymásnak folyamatosan ellentmondó üzenetei – ha végig olvassuk őket – mégiscsak egy irányba mutatnak: „záros határidőn belül legyőzzük a vírust, ami egyébként nem olyan veszélyes, mint ahogy azt egyes tudósok beállítják. Máskülönben ők, a tudósok is, nagyrészt Amerika ellen (értsd Trump ellen) dolgoznak.” Trump szisztematikusan kerülte az maszk-viselést, ezzel is utat mutatva fő választói bázisának.
Most azonban a gyengének prezentált ellenség (Covid 19) tényszerűen felülkerekedett rajta. Vagyis Trump vereséget szenvedett.

A   legkevésbé sem így működik a dolog. A populista politikai hatalmi technikákról szóló összes megfigyelés és tényszerű történeti fejlődés – Törökországban, Magyarországon, Oroszországban, Venezuelában, Brazíliában, Lengyelországban, nagyjából minden egyes, önmagát befelé és kifelé erősnek mutató, örökösen, legalábbis szavakban, harcban álló rendszerek és azok meghatározó vezérei, – arra vall, hogy amíg nem történik valami hatalmas országos, regionális, esetleg globális katasztrófa, addig ők valóban mindig győznek. Az említett országok mindegyikében legfeljebb apró, rövid szünetre – még az autokratikus rendszer kiépítésének korai szakaszában –  formálisan ki kerülhetnek ugyan a hatalomból a „nagy vezérek”, de utána nagyon-nagyon hosszú időre mindig visszaszerzik a hatalmat és akkor aztán olyan szisztémát alakítanak ki,  amelyben csaknem  kizárt, hogy még egyszer veszíthessenek.
Sőt, a török, a magyar, a lengyel, az orosz, a venezuelai precedens, részben a Berlusconi-féle olasz modell, egyértelműsíti, hogy a Trump jellegű vezetőket újjá választják.

Amerika nem hasonlítható semmilyen európai vagy latin-amerikai modellhez…

De igen. Helytől függetlenül, ahol a hatalom szinte totálisan képes uralni a köznyelvet, a közéleti témákat, ahol a kommunikáció, a tények semmibevétele, meghamisítása a politizálás meghatározója, ahol minden egyes nagy téma felülről indul be, és mindenhez járul egy mindenek felettinek bemutatható vezéregyéniség, akit a rendszer uralkodójaként fogadnak el hívek és ellenfelek egyaránt, ott eddig lényegében sehol sem lehetett megfékezni a rendszer egyre totálisabbá válását. Berlusconi-t kívülről buktatták meg végül, maga a berlusconizmus mindmáig él, ahogy – függetlenül egyébként a következő választások eredményétől – a trumpizmus szintén bizonyosan élni fog tovább. Ez az amerikai társadalom széttöredezését, szétszabdalását, az egymással szemben álló világszemléletű emberek konfliktusának állandósulását hozza magával. A szellemi polgárháború folytatódik nagy valószínűséggel.

De Ön azt mondja, hogy nem is kell még formailag sem „a szuperhős”, Donald Trump vereségével számolni novemberben. Ezt nem értem én, hiszen a vírus ügybe súlyosan belekavarodott, erről szól mostantól a kampány. Ez nem lehet jó ómen Trump számára…

Miért ne lehetne? Hallott arról, hogy Bolsonaro brazil elnököt kevésbé kedvelik, mert elkapta a vírust? Ha most tartanának választásokat, nagy fölénnyel nyerne. Boris Johnson márciusban azzal indított, hogy a Covid-ot nem szabad komolyan venni. Erre, meglehetősen súlyos állapotba került, miután – a világ vezető politikusai közül talán elsőként – beteg lett. Mi lett a következmény? Hogy a brit szavazók egészen széles tömegei megsajnálták és ennek nyomán rögtön elfelejtették, hogy Johnson-nak a vírussal szemben az elején mutatott látványosan hanyag, szinte negligáló hozzáállása miatt sokkal többen haltak meg az idős otthonokban, kórházakban, és sokkal több a brit beteg, mint amennyi akkor lenne, ha Boris Johnson nem „hülyéskedte volna el” a járványt. De – mondom – a sok milliónyi követőjét mindez nem érdekli, néhány hónappal ezelőtt történt, botrányos dolgokat felejt el, bocsát meg neki, vagy utólagosan nem is hiszi el a tényeket. Csak az számít a johnsonisták számára, amit most csinál Johnson. Azt pedig – mondják róla – nagyon is jól csinálja. Jóllehet valójában semmi különöset sem csinál, csak beszél, kommunikál. Bolsonaro brazil vagy Erdogan török és Putyin orosz népvezér-elnökök március tájékán szintén nevetségesnek, külső erők propagandájának mondták a vírust, ellenséges erők őket lejáratni szándékozó kampányaként prezentálták az egész „állítólagos” járványt. Erdogan és Putyin – persze riporter nem is hozhatná szóba velük szemben – ma úgy tesznek, mintha hat hónappal ezelőtt is egy nagyon súlyos betegség elleni küzdelem élharcosai lettek volna és mára ők viszik győzelemre a vírus „nevű ellenséggel” szembeni háborút. Háborús, katonai nyelvezetű propaganda uralja Magyarország hivatalos álláspontját, de a lengyelekét is. Mert most az az érdek, hogy erről legyen szó, sőt felnagyítsák az ellenfelet. A következő fázis vélhetőleg az lesz, miután talán lenyugszanak a Covid körüli kedélyek, hogy a vírus esetleges terjedését mások, például a migránsok vagy az amerikai nagytőkések, a liberális világ elit nyakába varrják.

De ezek az országok nem olyanok, mint az Egyesült Államok.

Ne kergessen illúziókat! Azt fog történni Amerikában, ami Brazíliában. Bolsonaro néhány nap alatt legyőzte saját betegségét, legalábbis ezt mondják. Ebből következően azt tudta és tudja állítani, „hogy százszázalékosan neki volt igaza. És igenis, a nép ellenségei azok, akik halálosan komolyan halálosnak prezentálják a betegséget.” …. „ez nem több egy influenzánál, ha több lenne, akkor nem épültem volna fel, akkor nem lennék most makkegészséges” – mondja naponta gigantikus sikert aratva Brazília elnöke.

Ha épségben, gyógyultan kerül ki a bajból Donald Trump, akkor ez annak lesz a hivatalosan prezentált bizonyítéka, hogy

1. nem igaz az egész Covid 19 körüli felhajtás a tudósok részéről, mert „ez nem egy halálos, súlyos betegség”
2. az Egyesült Államok jelenlegi elnöke ezerszer jobb egészségnek örvend, összehasonlíthatatlanul alkalmasabb fizikailag is, hogy elnök legyen, mint nála négy évvel idősebb, gyáva, a Covidtól rettegő, azzal szembe nézni nem merő, rozoga ellenfele, Joe Biden.

És ha súlyosbodik a baja?

Akkor pedig az lehet a győzelmének a záloga. Egyrészt egy súlyosabban beteg elnökről visszafogottan, kíméletesen fognak beszélni, leállítják, tompítják a támadásaikat, kritikáikat az őt eddig szélhámosként, Amerika minden bajának okozójaként feltüntető újságok, internetes portálok, még a Trump-ot gyűlölő sok milliónyi polgár is vélhetőleg megszelídül, Biden pedig nem tud kemény, az elnök nyilvánvalóan bűnös dolgait leleplező kampányt folytatni. Mert ezt nem engedi meg az a fajta etika, ami a demokratikusan liberális, anti-populista politikusokat általában jellemzi, egyébként pedig Biden és általában az amerikai politikai osztály úgynevezett keresztényiségével is összeegyeztethetetlen. Trump vélt és már bizonyított bűnei, mint kampány témák, háttérbe szorulnának, részben elfelejtődnének. A hívek millióit mozgósítaná, hogy pláne elmenjenek szavazni egy „nagy beteg” elnökre.

Máskülönben a történelmi minták is arra utalnak, hogy az amerikaiak, de tulajdonképpen mindenütt a világon, az emberek a hirtelen elesetté vált jelöltet és annak pártját támogatják. Ez történt akkor is, amikor John Kennedy meggyilkolása után az addig közutálatnak örvendő alelnök, Lyndon Johnson és demokrata pártja győzött 1964-ben.  Ronald Reagan azzal alapozta meg másodszori, nagy győzelmét 1984-ben, hogy néhány évvel korábban közvetlen közelről belelőtt egy merénylő, az elnök élet-és- halál között lebegett, majd teljesen felépült. Roosevelt-et harmadszorra, 1944-ben már egy örökre tolószékre kárhoztatott halálosan beteg emberként választották meg az Egyesült Államok elnökének.

Donald Trump-nak a Covid-problematika – totálisan függetlenül attól, hogy tényszerűen micsoda égbekiáltóan összevisszaság, ellentmondásosság jellemezte a témában a nyilatkozatait, viselkedését, gesztusait – nem jön rosszul. Mindenből képes kijönni úgy, hogy önmagát győztesnek nyilvánítja.